fbpx

A horror nap végén is megvan a 3. hely az Andalucía Bike Race-en!

Túl van a második versenynapon is a Merida Maraton Team-CST-Bikemag.hu két versenyzője, Poór Brigitta és Motován Miklós. A tegnapihoz képest egy hosszabb 77km-es és jóval nehezebb, 2640m szintkülönbségű szakasz várt a versenyzőkre! A mai napon is sikerült jól mennie a párosnak, ismét megszerezték a 3. helyet! Az alábbiakban az ő nyilatkozatukat olvashatod!

12771783_976993222355701_1992821809079842390_o

Brigi:
Egy borzasztó nehéz, és stresszes szakaszon vagyunk túl. Szinte a mezőny végéről, a 4. blokkból rajtolhattunk csak. Ugyan a start után volt egy 5-6km-es aszfaltos rész, ahol széthúzódhatott a mezőny, de sajnos sikerült egy óriási bukásba keverednünk! Már a mezőny első harmadáig sikerült előrejutnunk, amikor közvetlen előttünk egy hatalmas csattanás volt. Szerencsére mi nem estünk el, de az egész mezőny szétszakadt, meg kellett állnunk. A bajt csak tetézte, hogy ezt követően rögtön mentünk is be egy egynyomos szakaszra. Teljesen feltömörültünk, esélytelen volt előzni és haladni. 25km telt el mire nagyjából széthúzódott a sor és  elkezdhettünk haladni. Igyekeztünk az elején nem bekezdeni, próbáltunk tartalékolni, hiszen nagyon nehéz napok vannak még előttünk. Olyan meredek emelkedők voltak a mai napon, amivel idehaza egyáltalán nem találkozni. Hihetetlen volt. Legkönnyebb áttételen, szinte helyben jártunk, a sziklás kavicsos talajon. Ma már a lejtők is nagyon technikásak voltak, szerencsére Miki ment előttem, és folyamatosan segített. Megküzdöttünk érte, de ma is sikerült megszereznünk a 3. helyet! Szerencsére a bringa állja a megpróbáltatásokat, bizakodva várjuk a folytatást!

image1

Miki:
Húú, nagyon nehéz napon vagyunk túl. Közel 78km, majd 2700 szinttel! Embertelen… Mivel szinte a mezőny végéről tudtunk csak rajtolni ezért különösen nehéz volt az első pár km. Megnyugvással töltött el a tudat, hogy mezőnyben itt is csak néhányan tudnak közlekedni. A teljesen egyenes úton is folyamatosan ment a nullára fékezek, kigyorsítok koreográfia. Veszélyes volt nagyon. Mielőtt ráfordultunk volna az első egynyomos ösvényre egy hatalmas bukás megszakította a sort előttünk. Innentől kezdve nagyon sokáig libasorban húztuk vontuk a bringákat. Az első két párosnak óriási szerencséje volt, pont mögöttük volt a bukás, így ők még minden gond nélkül tudtak haladni. Szinte az első ellenőrző pontig, ami majd 30km-nél volt, képtelenek voltunk haladni. Mivel tudtuk, hogy a mai szakasz nagyon nehéz lesz, próbáltunk tartalékolni, és nem kihajtani magunkat, de olyan nehéz sziklás terepen mentünk, hogy gyakorlatilag lehetetlen volt pihenni! Egy párossal, akik végül 4-ek lettek, szinte végig együtt haladtunk. A srác nagyon kihajtotta magát, mindent megpróbáltak, hogy leszakítsanak minket, de Brigivel sikerült jól megnyomnunk az utolsó nagyon meredek mászást, amit nem bírtak ki és leszakadtak. Ma is meglett a 3. hely, de nagyon elfáradtunk!

image2

1. AMICI DI ANNABELLA    4:34:25
ANNABELLA STROPPARO
PIERO PELLEGRINI

2. MTB.FO TREK     4:39:11
HELGI WINTHER OLSEN
LISETTE ROSENBECK CHRISTENSEN

3. MERIDA MARATON TEAM-CST-BIKEMAG.HU    4:55:43
BRIGITTA POOR
MOTOVAN MIKLOS

Összetett :

1. AMICI DI ANNABELLA      7:05:12
ANNABELLA STROPPARO
PIERO PELLEGRINI

2. MTB.FO TREK     7:07:57
HELGI WINTHER OLSEN
LISETTE ROSENBECK CHRISTENSEN

3. MERIDA MARATON TEAM-CST-BIKEMAG.HU      7:30:35
BRIGITTA POOR
MOTOVAN MIKLOS

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.