fbpx

Brigi és Miki dobogón az Andalucía Bike Race első szakaszán!

A Merida Maraton Team-CST-Bikemag.hu két versenyzője, Poór Brigitta és Motován Miklós megkezdte szereplését az idei Andalucía Bike Race-en. Az első szakaszon 50km és 1200m szintkülönbség várt a versenyzőkre, időfutam szerű lebonyolításban. A magyar páros nagyon jól kezdett, a 3. legjobb időt hajtották ma! Jöjjön most az ő beszámolójuk!

andalucia_bike_race_team_cst_bikemag2

Brigi :
“Ma végre kezdetét vette az idei Andalucía Bike Race. Húúú, már nagyon vártam ezt a napot. Az elmúlt közel egy hónapot már itt, a versenyhez közel töltöttem edzőtáborozással. Az utolsó hét azonban már pihenőhét volt. Őszintén szólva nem nagyon tudtam hova tenni a dolgot, már nagyon unatkoztam! 🙂 Fél perces időközökkel indultak a csapatokat. A hét második felében felkerült a hivatalos rajtlista is. Nagyon megilletődtem, hiszen míg tavaly 12 vegyes csapat indult, addig idén ez 32-re bővült. Először a Master-ek, majd mi, a Mixed, végül az Elitek rajtoltak. Emiatt elég későn, csak délután, egész pontosan 13:36-kor rajtolhattunk. 50km várt ránk 1200m szinttel. Elég hamar bedobtak minket a mély vízbe, az első 5km után már azon kaptuk magunkat, hogy toljuk a bicajt a sziklás emelkedőkön. Rögtön az elején összeszedtünk egy defektet, ráadásul mind a ketten. De szerencsénk volt, a tüskéket kiszedtük, és a tej megfogta. Van még mit tanulnunk a vetélytársainktól, húzták, vonták egymást csak hogy előbbre keveredjenek. Úgy érzem nagyon szépen helyt álltunk, a 3. helyes sikerült megszereznünk. És ami a legfontosabb, közel vagyunk az elsőkhöz is. Miki is fantasztikusan ment, a verseny előtt nagyon izgult már, de ahogy elrajtoltunk, ahogy mondani szokták, elborult az agya… 😉 Fantasztikus volt, köszönöm neki!Holnap egy egészen más nap következik!

andalucia_bike_race_team_cst_bikemag1

Miki:

“Végre elrajtoltunk. Az elmúlt pár napban már nagyon ideges voltam. Egy héttel a start előtt érkeztem meg Brigihez, mivel neki már pihenő hete volt, így egymagam gyűjtöttem a km-eket. Malagában, az utolsó napunk elég kaotikusra sikerült, végül minden jól alakult. Rendbe tettük a bringákat, sort, láncot, lánctányért, gumikat cseréltünk és átnéztünk mindent, hogy lehetőleg ne legyen problémánk. A rajt egészen hihetetlen volt. Az emelvényre felszólítva Brigiről ódákat zengtek, büszkeséggel töltött el, ahogy sorolták az eredményeit, mindent amit csak tudni lehet róla! Az első km-ek a városból kijutással telt, de ahogy kiértünk, ráértünk egy nagyon meredek, nehéz sziklás ösvényre. Feltorlódtunk, és már tolhattuk is a bicajt. Ekkor láttam a későbbi Mixed győztes párból a srácot, ahogy két bicajjal a vállán rohan felfelé, illetve, hogy a csajok szinte leszabják a társukról a mezt, úgy kapaszkodnak beléjük felfelé. Bízom benne, hogy ezt nem fogják így végig bírni és előbb utóbb vissza fog ütni. Rögtön összeszedtünk mindketten jó nagy tüskéket, de szerencsére a tej megfogta a defektet! Sikerült végig jó tempót mennünk, folyamatosan tudtunk előzni. Brigivel folyamatosan beszéltünk egymással, hogy el ne hagyjuk egymást. Holnap egy közel 80km-es szakasz vár ránk, 2640m szinttel. Kemény lesz! ”

andalucia_bike_race_team_cst_bikemag3

1. MTB.FO TREK       2:28:45
Lisette Rosenbeck Christensen
Helgi Winther Olsen

2. AMICI DE ANNABELLA     2:30:46
Piero Pellegrini
Annabella Stropparo

3. MERIDA MARATON TEAM-CST-Bikemag.hu    2:34:52
Poór Brigitta
Motován Miklós

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo