Nyitólap » blogok » A 80-as évek kevésbé ismert olasz és spanyol alkatrészgyártói

blogokhírekmagazinországútiRetroBlogtech

A 80-as évek kevésbé ismert olasz és spanyol alkatrészgyártói

Nemeth Balazs

2013.12.14.

0

Habár a 80-as évek kerékpárjaival foglalkozó sorozatunk végére értünk, még mielőtt a 90-es évek forradalmi technikai újdonságaiba (fékváltókar, karbon alapanyag, fokozatszám) belefognánk, kipótolgatjuk építményünk hézagait. Ilyen hiányosság, hogy döntő részt a két óriás alkatrészgyártó meghatározó darabjait mutattuk be, a Modolót leszámítva nem is foglalkoztunk más gyártóval, pedig számos olasz, spanyol, francia és japán gyártó kínált teljes alkatrészcsaládokat a 80-as években. Ebben a cikkben az olasz „ínyencségeket” mutatjuk be, meghintve egy kis latin fűszerkülönlegességgel…

Minden bizonnyal ismerősen cseng számotokra a Miche márkanév, lévén kiváló termékeik ma is kaphatóak, ráadásul a hazai forgalmazónak köszönhetően a magyar utakon is sok Miche feliratú alkatrész teljesít szolgálatot. Az olasz gyártó 95 éves múltra tekint vissza, Fernando Michelin 1919-ben alapította kerékpáralkatrész-gyártó üzemét. Később fia, Italo vette át a vállalat irányítását, majd unokaöccse, Luigi, közreműködésével mai napig a Michelin család vezeti a céget. A cég elnevezésére a magyarázat természetesen megvan, már csak a kiejtéssel lehet gondunk: de biztos forrásból tudható (lásd Grafitember, aki Észak-Olaszországban Pegoretti mesternél dolgozott), hogy mind a talján, mind a francia kiejtés használatban van, így lehet [mihe] vagy [mis:] is. A mottójuk a közel száz év során nemigen változott: kizárólag Olaszországban gyártott minőségi alkatrészek, folyamatosan a kerékpártechnika élvonalában.

Manapság a pályakerékpározásra szánt alkatrészek jelentik a fő irányvonalat a Miche-nél, de kínálnak teljes országúti alkatrészcsaládot a Campagnolo közreműködésével, illetve jól ismertek kerékagyaik és komplett kerékszettjeik is. Kétségtelenül otthon vannak a könnyűfém-megmunkálás terén, alumínium kerékagyaik, lánckeréksoraik, nyeregszáraik jól mutatják a technológia felkészültséget, a rendelkezésre álló magas szintű forgácsolástechnikát. Manapság a kompozit-technológia irányába is elmozdultak, erre külön részleget hoztak létre a Treviso melletti San Vendemianóban található üzemben. A gyártás folyamata részben automatizált, azaz robotok készítik az alkatrészek döntő hányadát, amely elengedhetetlen, ha egy gyártó az Európai Unión belül kívánja tartani a gyártást.

A versenysportot is aktívan támogatta és támogatja a Miche, számos olasz kerékpárverseny szponzora, és a csapatok által szolgáltatott visszajelzések jelentik a további fejlesztések irányvonalát. Emellett fokozott figyelmet fordítanak a funkcionalitásra: a Miche márkájú alkatrészek az átlag amatőr felhasználó számára készülnek, kiváló ár/érték arányt mutatva. A tartósság és a megbízhatóság a másik fő szempont, amiről kétségtelenül híres a trevisói gyártó.

Miche Primato egy régi Moser vázon…

Visszatérve az általunk taglalt 80-as évekhez, 30 évvel ezelőtt a Miche a kerékpárpiac aktív szereplője volt, több teljes alkatrésszettet is piacra dobott, amelyből a talán legismertebb az itt bemutatott Primato. 1986-ban jelent meg az első kiadás, természetesen akkor még pozícionálást mellőző, alsócsöves váltással. Mivel a trevizói üzem nem volt elég nagy, illetve a fejlesztőkapacitás sem tette lehetővé, a szett egyes alkatrészeit más olasz gyártóktól szerezték be, így a fékszett valójában Modolo gyártmány, a szabadonfutó Regina, bár ez utóbbit maga a Campagnolo is ugyanonnan szerezte be ezen időszakban. A váltórendszer pedig a Gipiemme céggel közös fejlesztés, de Trevisóban is készült. A többi alkatrész, azaz a legendás pedál, az agyszett, a kormánycsapágy vagy a hajtómű saját fejlesztés és gyártás. Ez utóbbiból más gyártók is vettek, bizonyos időszakban még a Campagnolo is dolgoztatott a Miche-vel. Számos olasz vázgyártó szerelte Miche Primato szettel az új kerékpárokat, ilyen a képen látható Moser is, természetesen a neves roveretói cég egyedi felületkezelésű, gravírozott változatot kért.

A Galli márkanév manapság kevésbé ismert, bár a 80-as években hasonló státusza volt, mint a Miche-nek. Giovanni Galli profi versenyző volt, aki visszavonulását követően az 1960-es évek elején alkatrészgyártó manufaktúrát alapított. Első terméke egy könnyűfémből készült fékszett volt, amellyel jelentős sikert könyvelt el, egyenértékűnek tartották az akkori középkategóriás etalonnal, a Campagnolo Gran Sporttal. A 70-es években az alapító unokaöccse vette át a vállalat irányítását. Dr. Saviónak sikerült nemcsak megújítani az akkori kínálatot, de a torinói gyár bővítésével a 80-as évek második felében komplett, technikailag igen fejlett alkatrészcsaládot is kínált a Galli.

Tetszetős darabok, késsé Campa utánérzés…

Szerencsére a Galli név elhomályosodását nem egy anyagi csőd okozta, hanem egy sikeres fúzió a francia Maillarddal és Stronglite-tal: az utóbbi ma is igen jól csengő márkanév a kerékpárpiacon. A Galli is számos profi országúti csapatot szponzorált (pl. Galli Conti), az amatőr versenytámogatásban pedig még ennél is aktívabban vett részt. A 80-as évek elején többek közt a kétszeres olasz bajnok pályaversenyző, Stefano Baudino és a világbajnok orosz ifi pályaválogatott is Galli alkatrészeket használt. A Tour ismert figurája, Herman Van Spinger, a Párizs-Bordeaux 1981-es győztese is Galli-szponzorált volt, de a 83-as amerikai kontinensátszelő RAAM-on is a toronói gyár termékeivel futott be a győztes versenyző.

A hajtómű saját dizájn és kivitelezés…

Sokan tartják úgy, hogy a Galli alkatrészek mindössze Campagnolo utánérzések, ami bizonyos szempontból fedi a valóságot, de a kiváló működés és megbízhatóság biztosítása egy alacsonyabb árfekvésben azért nem kis teljesítmény – még a manapság is komoly kihívás egy kisebb gyártónak.

A csomagolás dizájnja szerintem ütős!

A Gipiemme céget 1964-ben alapították Milánóban, alapját egy korszerű fémmegmunkáló üzem képezte. A márkanév a Giro d’Italián gyakran látható GPM, azaz Gran Premio delle Montagna fonetikusan kiejtett változata, jelentése a verseny legmagasabb pontja. Az olasz körversenyen minden kategorizált hágója és hegyi befutója kap egy GPM jelet és besorolást.

Az aero pedáljuk az ipari formatervezés egyik gyöngyszeme…

A kezdetekben a Gipiemme nem sok figyelmet fordított a saját márkanév kiaknázásába: leginkább más kerékpáralkatrész-gyártók beszállítójaként működött. Az 1970-es években számos Campagnolo alkatrész készült a Gipiemme-nél, ezért az évtized derekán át is költöztek Vicenza közelébe, így egyszerűsítve a logisztikai problémákat. A Gipiemme a Technociclo leányvállalata lett, amely akkoriban Olaszország egyik legnagyobb vázalkatrész-beszállítója volt, a legtöbb vázba épített acél illeszték (muff) és középcsapágyház tőlük származott. A 70-es évek végén már ismét külön cégként jegyzik a Gipiemme-et, valójában története innen datálható.

A külön út hozadéka, hogy a 80-as években már teljes alkatrészcsalád kifejlesztésén munkálkodnak, ezek bizonyos elemeit más cégektől veszik, a saját maguk által tervezett és előállított alkatrészek viszont más gyártók kínálatában bukkannak fel. 1989-ben a nyereggyártásról neves trevizói Isca Selle vásárolja meg a Gipiemme üzemet és márkanevet, a teljes alkatrészkínálatról fokozatosan átállnak a kerékabroncs és komplett kerekek gyártására. Ebbe a vállalatcsoportba került az ugyancsak legendás NISI is.

A cég aranykorában egy bizonyos Giovanni Bernardi volt az igazgató, aki az 1950-es években Coppi és Bartali vetélytársa volt. Minden bizonnyal az ő kapcsolatai vezették a Gipiemme-et a Campagnolóhoz és a Technociclóhoz. Ez utóbbi egyik meghatározó szakembere került később a Gipiemme élére, aki majdan az Isca Selle csoporthoz vezető utat kövezte ki. Az ő kapcsolatai Franciaországba is kiterjedtek, így a Gipiemme váltók valójában Simplex fejlesztések, amelyek több üzemben, részben a Miche-nél, részben a Gipiemme-nél készültek. A Gipiemme Exploit modell (amely a képen is látható) egész igényes darab, a 80-as évek gazdag alkatrészkínálatában is simán megállja a helyét.

A Gipiemme a 90-es években az új irányítás alatt a kész kerékszettekre specializálódott…

A Gipiemme alkatrészcsalád Everest gyártmányú láncot, Modolo fékeket, Simplex licenc által részben helyben gyártott váltókat tartalmazott, illetve a többi elemet maga a vicenzai cég fejlesztette és készítette. Az agyszettek, hajtóművek és pedálok különösen érdekesek voltak, a nagy gyártók is megirigyelhették a végeredményt! Nem véletlen, hogy patinás vázgyártók, lásd a DeRosa, a Colnago, a Bianchi vagy a Faggin is kínált vázakat Gipiemme szettel.

Még egy olasz alkatrészgyártó cég nevét érdemes megemlíteni: az Ofmegát. Nemcsak a kerékpáriparban, hanem a motorkerékpárok világában is jegyzett márkanév, a 80-as években a Mistral országúti és a Master pályaszettjük is ismert volt. Ezenkívül kínáltak kedvezőbb árú alkatrészeket és alkatrészcsaládokat Mundial, Competizione, Super Competizione, Linea, Premier, GranPremio, Sierra és CX név alatt. Az utóbbi kettő montis szett volt, a Mundial és a Premier leginkább a hobbikerékpáros közönséget és a kerékpáron közlekedőket célozta meg. Az Ofmegát a Perotti család alapította a 60-as évek elején, P.J. Bikes márkanéven komplett kerékpárokat is kínáltak. A motortkerékpár-alkatrészeket gyártó Gnutti cégcsoport is a család tulajdona volt, illetve Magistroni néven is forgalmaztak bicajos alkatrészeket, ilyenek láthatóak egyes régi Legnano kerékpárokon.

A híres színes műanyag váltók

Sokak számára az Ofmega név hallatán rögtön a színes váltók ugranak be: kétségtelen, hogy ebben a „műfajban” a világelsők ők voltak. (Nehéz eldönteni, hogy ez érdem vagy szégyen…) A Mistral szetthez ipari műanyagból készült első és hátsó váltó tartozott, amely 6 (!) színben volt elérhető, ráadásul milyenekben! Ezek a nagy körversenyek színvilágát próbálták a kerékpárra átvinni, így volt például Maglia Rosa pink, Maillot Jaune sárga vagy Squadra Azzura kék is, de a fehérrel is ők jelentkeztek először a piacon (mármint a kerékpárpiacon és nem az Ecserin). Alapjába véve a Mistral nem is volt rossz konstrukció, az alacsony tömeg mellett a tartóssággal és a megbízhatósággal sem volt különösebb gond. Az ipari műanyag bírta a strapát, felülete is rendkívül ellenállónak bizonyult. (Lásd később a Sachs és a SRAM ezen irányú fejlesztéseit!) Legfeljebb a színtartósságra volt panasz: a Squadra Azzura kék a sok napsütés hatására zöldes árnyalatot vett fel.

Az Ofmega hajtókarok a 80-as években, majd később is közkedvelt alkatrészek voltak…

A Sierra és a Sirio MTB cuccok még ennél is színesebbek voltak, azokhoz már tényleg gyomor kellett, a műanyagbevonatos acél hajtókarhoz pedig nem túl kifinomult technikai igényesség. A Competizione országúti szett pedig piros, kék és arany anodizálással is kapható volt, és nemcsak a standard alumínium-alkatrészek esetében, hanem a pedálok, az agyszettek, illetve a lánckerekek is megkapták az említett egyedi felületkezelést.

Talán érdemes még megemlíteni, hogy a 90-es években nem véletlenül bukkant fel sok Ofmega alkatrész hazánkban: a rendszerváltás után az olasz gyártó folyamatosan áthelyezte termelését Szlovákiába, 2002 után pedig már minden egykori olasz Ofmega termék ott készült. Így a „poszt-Favorit” kerékpárok minden esetben Ofmega alkatrészeket tartalmaztak, továbbá egyes hazai Schwinn Csepel modelleken is megjelentek a márka egyes darabjai. Emellett olyan patinás vázgyártók is az Ofmegát részesítették előnyben az egyéb kedvező árfekvést kínáló konkurens gyártókkal szemben, mint a Colnago, a Bianchi vagy az Avocet. Ez utóbbi majdnem kizárólag Ofmega felszerelségű bicajokat kínált.

2002-ben szűnt meg az Ofmega márkanév, a P.J. Bikes kerékpárokkal együtt az ukrán határ közelében lévő szlovák Humenne kisvárosban gyártják tovább az „ősi” Ofmega Sierra alkatrészeket. Az új tulajdonos a kerékpárok márkanevét nyomtatja az alkatrészekre, vagy kínálja más vázgyártóknak, kerékpármárkáknak.

A cikk végére hagytam a legszebb, legérdekesebb márkát, szívem csücskét, a spanyol Zeust. Amióta először megláttam egy Zeus kerékpárt eredeti spanyol alkatrészcsaláddal, ledöbbentem, az élményt azóta sem tudom elfeledni. Az alkatrészek formavilága gyönyörű, nekem sokkal jobban tetszenek, mint a hagyományos Campa vagy Shimano cuccok. A Zeust 1926-ban alapították, tehát valójában ősibb márka, mint a legendás vicenzai cég, ráadásul a technológiai fejlesztésekben sem kullognak a nagy példakép mögött: 105 (!) szabadalmat jegyeztek be a spanyol gyártónak. Ráadásul abban is felülmúlnak minden konkurenst, hogy egyedüliként komplett profi szintű kerékpárt készítettek a Zeus márkanév alatt.

Szívem csücske a Zeus!

A Zeus alapítója Luis Arregui, a székhely a Pireneusok lábánál fekvő baszkföldi Eibar. Most már csak poszthumusz beszélhetünk a cégről, mivel a 80-as évek végén – amikor a Shimano rettentő MTB-s bal horgára a Campa is igencsak megingott – Eibarban bezárták a gyárkaput. Érdekes módon a Zeus is a legszebb, legérdekesebb időszakában kapta a japán csapást: a 2000 nevet viselő gyönyörű szettjük a Campa C-Recordjához hasonlóan formabontó és egzotikus volt, kétségtelenül a spanyolok legnagyobb dobásaként jegyzik a 60 éves fennállásuk alatt. Ők nem az aerodinamikában „utaztak”, hanem az ú.n. „drilliumot”, azaz a furatdíszítős divatot vitték tökélyre. A Zeust az ugyancsak baszk, ma virágkorát érő Orbea cég vette át, akik egyes termékeikhez a jól csengő patinás márkanevet alkalmazzák, ezzel tisztelegve a nagy előd emlékének.

Valahol ez is tökéletes és majdnem kizárólag saját fejlesztés és gyártás…

Hozzászólások