fbpx

Keirin, avagy szamurájok kerékpáron – 5. rész: vasfegyelem az iskolában

Szamurájok kerékpáron, avagy a japán keirinről szóló sorozatunk befejező részében a főszereplők, a versenyzők képzéséről lesz szó, milyen kemény követelményeknek kell megfelelni, amíg megbecsült sportoló válik belőlük. Ugyanezt egy pályakerékpáros világbajnok, Shane Perkins szemszögéből is megvilágítjuk.

keirin_japan_028

Illés Bálint mesteredző írásain keresztül ezt a távoli, de nagyon színes kerékpáros szakágat szeretnénk bemutatni a december végi nagydöntőt előtt. Az eddigiekben történeti áttekintéssel jelentkeztünk, majd a második részben a versenyre és a pályára vonatkozó szabályokat ismertettük. A harmadik részben a versenyzők és a versenyek rangsorolásáról, a negyedikben pedig a fogadási rendszerről volt szó. Most a keirin iskola lesz terítéken:

Shirioku prefektúrában az Izu félszigeten Syuzenji városban található az egyik legjelentősebb „keirin egyetem”, ami teljes komplexitást nyújtó, hatalmas területen kerítéssel körbezárt képzési központ. A terület mintegy négy mile2, erdős környezetben, egy dombon fekszik. Ez magában foglalja az iskola tantermeit, kollégiumait, éttermet, tornatermet, meditációs szobát, műhelyt, edző szobát beépített fix görgőkkel, és nem utolsó sorban 3 (azaz három) kerékpáros pályát. Az egyik 333,333 m hosszú, a másik egy 400 m-es, valamint a világkupákra készülőknek 1995-ben építettek egy 250 m-es UCI szabvány pályát. A campus tartalmaz egy 3 km-es dombos körpályát, megtoldva egy ezer méteres egyenessel. A szomszédságban fekszik még egy 400 m-es pálya a nyilvánosság számára, ehhez egy szintén zárt 5 km-es körgyűrű tartozik, ahol szakemberek tanácsait lehet igénybe venni. A kerítésen belül vannak az apartmanok, házak, tanárok, oktatók, és egyéb személyzet.

Állórajt edzőpálya a velodrómon kívül, de az iskola területén.

Állórajt edzőpálya a velodrómon kívül, de az iskola területén.

Ugyanez felfelé, most éppen rajgépek nélkül. A vége 14%-os meredekségű

Ugyanez felfelé, most éppen rajgépek nélkül. A vége 14%-os meredekségű

Mint már arról szó volt, az iskola évente kétszer tart felvételit, 75-75 fő nyer felvételt, a mintegy 800 jelentkezőből. Japán szerte 50 kisebb, nagyobb ilyen iskola van, de versenyengedéllyel 4400 fő rendelkezik, ebből 440-500 versenyző tartozik az „S” osztályba. (Emlékeztetőül évente 28 millió néző látja a versenyeket, és még többen fogadnak, a legfrissebb éves profit 190.000.000.000,- ¥, és a professzionális keirin versenyzők átlag jövedelme 10.000.000 ¥)Mindezek ismeretében nem lehet csodálkozni, hogy a vb-n a keirin, és repülő versenyszám nem annyira vonzó a Japán versenyzőknek.

Mindennek az alapja a keirin iskolarendszer. Ez a fajta kollégiumi, edzőtábor jellegű komplex képzés, katonai fegyelemmel, valószínűleg először Japánban került bevezetésre. Azóta számos sportágban alapkitétel, hogy ehhez hasonló központosított, államilag és nagyszabású alapítványok segítségével képzik az utánpótlást, egyben időben eltanácsolják, átirányítják más sportágba a fiatalokat. Ilyesmi működött a közelmúltban, az NDK-ban, és jelenleg világszerte. Az iskola szabályosan iskola, mert érettségi vizsgával zárul. A keirin versenyzők tevékenységüket munkának tekintik, a Japánban szokásos munkafegyelemmel.

keirin_japan_027

Jelenleg több mint 1000 jelentkezőnek a kiválasztása számos kritérium szerint történik. Előzetes feltétel a Japán állampolgárság, középfokú végzettség, 17-24 éves életkor. Az évi két interjú október-november, és február-március. Valójában csak 70-70 főt vesznek fel, 5-5 helyet fenntartanak más ágazatoknak. Ami a speciális részét illeti, nem látszik teljesíthetetlennek, hiszen álló 1000 méteren 1’10”-en belül kell hajtani, és repülő 200 méteren 12,8” alatt. (Ezek csak látszólag alacsony szintek, mert mint volt róla szó a keirin pályák sima, de szemcsés felülete miatt elég lassú. Például lehet a legmagasabb osztályban GP-t nyerni 11,7 mp-es idővel.) Továbbá vizsgázni kell japán nyelvből, és matematikából.

Ergométeres vizsgálat, és atlétikai készségekből a 100 m, az 1500 m, és a távolugrás eredményeire kíváncsiak. A szülők nem fizetnek tandíjat, ami 1 millió yen körüli, ám a hallgatók 99,9%-a (ez nem akármilyen megtérülési ráta), sikeres pályafutása során minden ráköltött yent vissza tud fizetni. Van lehetőség ösztöndíjas képzésre is. Olimpiai, vagy VB éremmel felmentést lehet kapni a felvételi alól, és a tanulmányokban is inkább a japán keirin specialitásainak megismertetésére kerül a fő hangsúly, ezáltal lerövidülhet a képzési idő, hamarabb lehet versenyezni, és talán gyorsabban lehet lépkedni a ranglistán felfelé.

A Green Dome Maebashi 1990-es VB színhelye, azóta keirin pálya.

A Green Dome Maebashi 1990-es VB színhelye, azóta keirin pálya.

Iskolai szabályok:

A hallgatók egy egész évet töltenek az iskolában, minden nap 6:30-22:00 között minden percük napirendbe van foglalva, amelyben taktikai, tudományos, élettani, technikai (kerékpárszerelés) képzések szerepelnek, a fogadás rendszerének megismerése, valamint kiegészítő sportok gyakorlása. Természetesen ők is el vannak zárva teljesen a külvilágtól, minden elektronikai, hírközlési eszköz tiltva van, a kollégiumi szobában 1 (egy) személyes fénykép engedélyezett. Akinek nem sikerül az első éves interjú, az maradhat még az iskolában újabb egy évet. A magasabb osztályú versenyzők hétvégi bérleteket vehetnek igénybe, természetesen ugyanolyan szigorú feltételek szerint, mint bárki más.

Néhány részlet a napi programból:

6:30 és 7:40 között tisztálkodás, reggeli torna, takarítás zajlik

7:40-8:10 reggeli

9:05-9:50 hegyi erőedzés a pálya közelében épített speciális forgalom mentes úton, ami fokozatosan emelkedik 14%-os meredekségig.

9:55-10:40 Szinte szünet nélkül bevonulnak a pályára, és motoros edzés következik csaknem 1 órában.

10:45-11:30 között egyéni, de csoportos pályaedzéssel folytatódik a program. (Ez immáron 2,5 óra délelőtt)

11:30-12:30 ebéd

12:40-15:10 között elméleti kerékpáros, és tudományos képzésen vesznek részt.

14:25-17:00 Ismét kerékpáros foglalkozások, mint 1 óra görgő, 1 óra verseny specifikus gyakorlás, rajtgép stb., és 1 óra csoportos verseny specifikus edzés. Követés, előzés, helyezkedés, taktika gyakorlása.

17:30-19:10 Fürdés, pihenés

17:45 Vacsora

22:00 óra lámpaoltás

Ez a program minden nap, szombaton, csak fél nap. Vasárnap van lehetőség az egyéni képzésre, a hiányosságok pótlására. Nagy hangsúlyt fektetnek a kemény fegyelem, és az erkölcs megkövetelésére. Mindehhez 15 tanár, 20 kerékpáros edző, 40 egyéb személyzet áll rendelkezésre. A tanulmányok között fő helyen szerepel a japán keirin szabályzatának pontos ismerete, a sport elmélete, élettan etika, szociológia, és az erkölcs. Magas szinten el kell sajátítaniuk a kerékpár szerelés minden műveletét, és az áttételezés variációs lehetőségeit.

Videó képzés:

A speciális görgők egy sportcsarnokban találhatók, melyben mintegy 100 edzést tartanak egy-két óra alatt. A résztávok 500 méteresek, a terhelés személyenként wattban van megadva, és edzői sípszóra kezdik a résztávot. Az edző egy magas székből szemmel tudja tartani a versenyzőket. Ezek után a pályán gyakorolják az elméletben megtanultakat, videó ellenőrzés mellett, és a hibákat azonnal ki kell javítani.

A Green Dome Meaebashi immár teljes 333.33 m teljes hosszában keirin kompatibilis lapos kanyarokkal. Mellette egy nyitott keirin pálya is van.

A Green Dome Meaebashi immár teljes 333.33 m teljes hosszában keirin kompatibilis lapos kanyarokkal. Mellette egy nyitott keirin pálya is van.

Az érdekesség, hogy szinte az összes edzést pálya kerékpárral végzik. Az iskolai versenypálya közelében minden olyan terepviszony rendelkezésre áll pár perces elérhetőségen belül, ami nagyban könnyíti a feszes időbeosztás tartását, illetve kiküszöböli az edzés széttöredezését.

Külföldiek japán keirin versenyeken:

keirin_japan_020

Külföldi kerékpárosok Japán keirin versenyeken 1981, és 1993 között

Ilyen speciális képzés mellett nyilvánvaló, hogy külsősöknek nincs helye a versenypályákon – ezt a szabályok sem tennék lehetővé – mégis általában hat külföldi versenyzőt meghívnak egy-egy szezonra.

A helyi legjobb versenyzők, nem túlzás talán minden sportolónál nagyobb sztárok, de külföldön nem ismeri senki őket. 1981 volt az első év, hogy külföldiekkel is összemérhették tudásukat. Volt, akinek bejött, volt, akinek nem, de nekik is az alkalmazkodással volt a legtöbb gondjuk. Alábbi táblázatot a japán szövetség adta ki (elnézést a minőségért) Európában francia nyelven, hogy minél több külföldi sprintert láthassanak vendégül, mert jót tesz a nézőszámnak.

1981-ben még értelemszerűen csak azok a külföldi versenyzők vehettek részt a viadalokon, akik profik voltak, vagy már Open rendszerben bonyolították a pályaversenyeket. Nem kell meglepődni, hogyha nem csak sprintereket találunk a névsorban, számos, 6 napos versenyeken edződött országúti versenyző is bevállalta, és bevállalja ma is, hogy a téli hónapokban Japánba utazik pénzt keresni.

Ahhoz képest, hogy a keirin versenyzők csoportja elég zárt közösség, az volt várható, hogy ellenkezést vált ki külföldiek beengedése köreikbe. Miután azonban kiderült, hogy a GP versenyükre „véletlenül” nem veszélyesek, mert ahhoz minimum 2×4 hónapot kellene nagyon eredményesen versenyezniük, lassan felengedett az ellenállás. Azért nem olyan egyszerű a körbe bekerülni, a külföldieknek is írásban vizsgázniuk kell a szabályokból angol nyelven.

Nem feltétel, de egyszerűen kikerülhetetlen, hogy a légiósok beintegrálódjanak Japán, és a keirin világába. Akadt, akinek nehézséget okozott, és hiába a sok pénz, nem tétek ismét vissza. Aki azonban képes alkalmazkodni, az 4 hónap alatt korábbi teljes évi jövedelmét megnyerheti. A legfrissebb élmény az ausztrál sprinter Shane Perkins beszámolója, illetve egy 5 epizódos dokumentumfilm. Perkins lőször a 2009, 2010-ben szerződött Japánba keirin versenyzőnek, 2011-ben világbajnok lett keirinben.

Ahogy Perkins látja belülről a szervezetet:

Shane Perkins

Shane Perkins

Akármilyen rutinos egy versenyző, végig kell járnia a szamárlétrát, és hiába veszi könnyen az akadályokat, gyűjt elegendő pénzt, pontot, mégis F I versenyeken indulhat csak először. (Ezek az összes verseny 75%-át teszi ki.) Így elég lassan jutnak komolyabb versenyekhez, főleg akik csak 1-2 szezonra szerződnek, mégsem elégedetlenek. Perkinsnek első alkalommal egy, és másfél hetet kellett eltölteni az iskolában.

Sok az azonosság egyéb akadémiák hangulatával, de Japánban az idősebbek tisztelete mindenek előtt való. Ha egy fiatalember a magánéletben is találkozik egy idősebbel, kötelességének érzi, hogy meghívja ebédelni, vagy fizessen neki valamit. Nincs ez másképp a versenyek előtti kollégiumi bezártság idején sem. Ez alatt az idő alatt a versenyzők hermetikusan el vannak zárva a külvilágtól, nehogy bármilyen információ kiszivároghasson a fogadók felé. A futambeosztás után teljesen természetes, hogy az idősebb versenyzők megkérdezik a fiatalabbtól, hogy milyen taktikát fog alkalmazni a versenyen, és az sem ritka, hogy más feladatot ajánl fel. Ők is ezt csinálták fiatalabb korukban, és a mai fiatalok is vissza fogják kapni ugyanezeket az előjogokat, ha idősebbek lesznek. Felveti a kérdést, hogy nem bunda-e az ilyen előzetes feladat leosztás. Azt vallják, hogy nem, hiszen a fogadók minderről semmit sem tudnak, másrészt nem a helyezéseket osztják ki.

Arra senki sem ad garanciát, hogy melyik sorból kerül majd ki az első három helyezett. Én magam is láttam olyan futamot, amikor a felvezető félreállt, a mögötte álló első versenyző megindult egy senkora, lefutotta a vállalt 600 méterét, de sem a makuri-s sorból,sem az oikumi sorból sem jött senki, így hát Ő nyerte a futamot.

Ilyenkor nincs szemrehányás senkitől, de másnapra elvárják tőle, hogy más taktikát válasszon. Mindenesetre a fogadóknak ad valami támpontot a következő versenyre. A nyeremény osztása nem megszokott, de a nyerési lehetőséget megadják, azután vagy tud vele élni a fiatal, vagy nem. Ez a metodika fejlesztő hatású is, és nem lépnek fel ellene. A dopping nem lelhető fel ezekben a körökben, egyrészt a neveltetési hagyományok miatt, de mindenkinek van UCI, és WADA kódja, és vizsgálatok is vannak. Még sohasem látott napvilágot doppingvétség.

A versenyekre való felkészülés nagyjából ugyanúgy folyik, mint akármelyik másik sprint csapatnál. A különbség az például, hogy a japánok nagyon sokat nyújtanak, nagyon fontosnak tartják a testük harmóniáját. Perkins megemlíti, hogy Ő kb. 45 percet szokott melegíteni, itt viszont 2 órát is szánnak rá.

Perkinsre tett legnagyobb tét 56 millió ¥ (739.229 USD), és a végső győzelem Perkinsnek 1 millió ¥ (13.200 USD) hozott.

Az első rész: Keirin, avagy szamurájok kerékpáron: Ismerd meg a japánok által megálmodott pályasportot!

A második rész: Keirin, avagy szamurájok kerékpáron – 2. rész: a versenyre és a pályára vonatkozó szabályok

A harmadik rész: Keirin, avagy szamurájok kerékpáron – 3. rész: versenyzők és versenyek besorolása

A negyedik rész: Keirin, avagy szamurájok kerékpáron – 4. rész: a fogadási rendszer

Szerző: Illés Bálint; Fotók: Wikipedia

A teljes cikksorozathoz felhasznált jelentősebb források: Free Wikipedia.en; Free Wikipedia.jp; Free Wikipedia.de; JKA Guide; JKA Foundation (Japán) (http://www.keirin-autorace.or.jp/; Keirin web site (Japán) (http://keirin.jp); Autorace website (Japán) (http://autorace.jp); http://keirin jp/pc/dfw/dataplaza/guest/graderaceg1?NEN=2013)-KEIRIN.JP; http://keirin jp/pc/dfw/dataplaza/guest/graderaceg3?NEN=2013)-KEIRIN.JP; http://keirin jp/pc/dfw/dataplaza/guest/ranking1?NEN=2013)-KEIRIN.JP; Cyclingtips.com/auKeirin-racing-in-japán-with-Shane; velo-city-tumbir.com; Bikeradar; Qu’est-ce que le KEIRIN propagandaanyag; (http:/www.olympic.org/cycling-track-equipment-and-history?tab=History); (http:/news.bbc.co.uk/2/hi/asia-pacific/7525072.stm). BBC News; http://bg.kerin.jp/en/abcs/cyclits/index.html) keirin.jp; http://keirin.jp/pc/dfw/potugal/guest/news/index_news/index_news/20081209_04.html) keirin.jp; (http://keirin.jp/pc/dfw/portugal/guest/news/2012khn/04/news20120420_01.html) Japán) keirin Japán; „History of Keiring Racing” (http://www.keirinberlin.de/?page_id=41); (http://cycleliceo.us/2006/11/njs-nihon-jitensha-sinkokai.html) Cyleliceo.us; Jiři M̌iksik: Peloton.cz online magazín ŠKOLA NEBO KASÁRNA? K MILIONŮM JENŮ VEDE CESTA POUZE PŘ;

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo