fbpx

Határon Túra 2011: van, aki már Gyimesbükkön várja a kerékpárosokat

Augusztus 11-én este az 56-osok teréről indult útjára a Határon Túra 2011 kerékpáros esemény. Az idei  túrán Gyimesbükkből, az ezeréves határtól Budapestig 850 kilométert teker majd a közel 150 kerékpáros.

Határon Túra 2011: Van, aki már Gyimesbükkön várja a kerékpárosokat

Határon Túra 2011: Van, aki már Gyimesbükkön várja a kerékpárosokat

Az Erdélyt és Magyarországot összekötő túra résztvevői Budapestről buszokkal jutnak el az egykori magyar határ legtávolabbi pontjára. Az igazi megmérettetés majd erdélyben várja a bicikliseket, ahol kétkeréken tesznek meg naponta több mint száz kilométert.

A csütörtökön 18 órakor gyülekező kerékpárosok legtöbbje már ismerősként köszöntötte az érkezőket. A résztvevőket családtagjaik is elkísérték, így kisgyermekek, anyukák, fiatalok és idősek segédkeztek a bepakoláskor. Természetesen előkerültek a tavalyi Korszak Váltó Határon Túra anekdotái is, mint például amikor a túrázókat lovas huszárok fogadták Csíkszereda határában.

A csütörtök esti induláskor pedig már arról beszélgettek a sportolók, hogy egyik társuk, Onfordi Tibor, a Budapest – Gyimesbükk távot kerékpárral már maga mögött tudva, Erdélyben várja a buszokkal érkező csapatot.

A szervező Vuelta Sportirodához percenként futnak be a telefonok és újabb nevezések, hiszen a Határon Túrához a napi szakaszokra is lehet csatlakozni.

A túrával kapcsolatos bővebb információk a rendezvény honlapján találhatók: www.hatarontura.hu

Forrás és fotó: Vuelta Sportiroda Sajtóközlemény

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo