Szolnok – egy tipikus edzőkör epizód, ahol a jobb sorsra érdemes szerző azon mereng, éppen melyik ujját harapja meg. Legalábbis abban az esetben, ha visszautazunk 2008-ba, azaz a cikk születésének időpontjába, a feladat pedig az, hogy kiválasszuk azt a négy darab képet, ami talán a legjobban jellemezheti a kört. Vannak ellenben olyanok, amelyek egyáltalán nem jellemzőek, viszont a helyszínen készültek és érdekesek. És ilyenkor jön elő a webes publikáció előnye: ide szerencsére befér a Mezőgép-logó, meg a cizellált falfirka is. Következzék tehát Szolnok, ezúttal újratöltve…
Idill víztükörrel
Szolnok neve hallatán a többségnek nagy valószínűséggel egyből a Cukorgyár ugrik be. A bringásoknak ennek tetejébe még a Szolnoki Cukorgyár SE, mely hazai szinten komoly csapatnak számított a kilencvenes évek első felében. A gárda tagjai 1992-től kezdődően 14 felnőtt férfi magyar bajnoki címet szereztek, majd körülbelül 2003-ban fejezték be a működést, míg az egykori névadó szponzor 2007-ben zárta be végleg a kapuit. Mostani körünk kiindulópontja tehát a vidéki kerékpársport hajdani központja, mely 78.000 lakosával egyben hazánk 10. legnagyobb városa.
Korán kelnek, korán fekszenek – figyelmeztető tábla Szolnok határában
A távolabbi hazai úti célok felkeresése kapcsán – minden negatívuma ellenére – nálam még mindig a vasút/kerékpár összeállítás a favorit. Persze minden esetben gondoskodnak arról, hogy komoly önvizsgálatot tartsak, vajon helyesen cselekszem-e. Ezúttal utastájékoztatás terén alakítottak nagyot, öt perccel a vonat indulása előtt a fővárosi Keleti pályaudvaron még csak sejteni lehetett, hogy honnan rajtol a szerelvény.
A Tisza Tiszasülynél árad, lejjebb apad, hajóvonták találkozása tilos…
Aztán ha egyszer elindul, akkor szerencsére megy – jó sokáig. A szolnoki pályaudvar mérete messze túlmutat a város léptékén, talán ezt legszemléletesebben azzal jellemezhetném, hogy a 16. vágányra érkeztem…
Ha nem, hát nem…
A kopottas vasúti lepényépület előtt indítom a mérést, majd a Baross Gábor út–Kossuth Lajos út–Verseghy út tengelyen hagyom magam mögött a várost Besenyszög irányában. A belvárosi útvonalon kerékpárral behajtani tilos táblákat helyeztek el, de úgy, hogy időnként több száz méteres szakaszokon az útba eső kereszteződések oldják a tilalmat. Magyarán lehet is, meg nem is… Akit zavar a dolog, az keressen más útvonalat, ami engem illet, én ehelyett inkább a tilalom és a forgalom enyheségének összeférhetetlenségén morfondírozok.
Szeretem azokat az útszakaszokat, ahol ehhez hasonló felvételek elkészítésére hosszú percei vannak az embernek – és közben életben marad
A városhatárig 4 kilométert kell haladni, innentől kezdve szokatlanul enyhe forgalommal számolhatunk. Hat kilométernél érkezünk ahhoz a kereszteződéshez, amelynél ezúttal jobbra (valójában egyenesen) haladunk – 18 kilométer nyílegyenes következik Csataszög irányába. Az aszfalt minősége egész elfogadható, jármű negyedóránként talán ha egyszer előz, igazi meditációs útvonal.
Fűnyírók különböző szín- és méretválasztékban
Látszott ez már a térképről is, így ezúttal is az Alföld tájaira rendszeresített fix áttételes bringámmal jöttem. A 47/16-os kombinációt ezúttal szívesen könnyíteném, mert az erős pofaszél jóvoltából a lábfordulatom nem nevezhető éppenséggel pörgősnek.
Most már bevallhatom, ő volt a modell a térkép traktorjához
Miután sem emelkedőre, sem járműre, sem fokozatváltásra nem kell figyelni, jó alkalom ez a hajtási technika tökélyre fejlesztésére. Persze közben nem árt résen lenni, mert a helyi kerékpáros közlekedő veszélyes szerzet. Sunyin hátrasandít a kalap karimája alól, majd oly hírtelen nyom egy balost, hogy a közelében lévő sportoló majdnem fennakad a bringáján lazán átvetett kapán/kaszán.
Különös síremlék Besenyszög után: a szerencsétlenül járt sofőr járművének megtört alkatrészeiből kompozíciót építettek a hozzátartozók
Persze nem minden helyi erő ilyen kártékony. Pofaszeles szakaszokon jól jöhet egy-egy mezőgazdasági vontató stabil 35-ös tempója, meg a hozzá dukáló szélárnyék. Nem árt azonban ilyenkor mérlegelni, hiszen az utak keskenyek, a felvezető váratlan manővere esetén pedig nincs hely jobbra menekülni.
Rajongok a régről ottfelejtett reklámtáblákért cégérekért és logókért. Ez itt egy kivételesen szép darab, bár a cég elvileg még létezik
Aztán jönnek az érdekes és hasznos megfigyelések. Például, hogy nincsen tanya kuvasz nélkül, ezeknek azonban csak a hangjuk nagy, hatósugaruk a láncnak köszönhetően csekély. Vagy hogy azon utcai kutakból folyik ténylegesen víz, amelyeknek a nyomókarját hosszabbító toldással látták el a helyi ezermesterek.
A templomtorony az Alföldön tűztoronyként is funkcionált. A kerengőről bizonyára messzire ellátni a szolnoki Szentháromság római katolikus templom tornyából
Közben megérkezünk Kőtelekre, ahol vendégcsalogató szlogen fogad: „Köszöntjük Kőteleken, a nyugalom és a pihenés községében”. Ezt azért találtam viccesnek, mert az eddig érintett települések bármelyikére ráhúzható lenne ez a marketingformula. Szerencsére Trade Mark nem volt a szlogen mellett…
1041 cm az bizony sok…
Útvonalunk ezen szakasza szinte párhuzamosan halad a Tisza vonalával, a folyót legjobban két helyen – Kőteleknél és Tiszasülynél – közelíti meg. Mivel éppen Tiszasülynél léptem át a 41. kilométert (azaz nagyjából féltávnál jártam), ezért itt ejtettem meg egy Tisza-parti ozsonnát, valamint itt született meg a cikk címe is – persze szigorúan csak Petőfi után. A Közép-Tiszai Tájvédelmi Körzetben járunk amúgy, ha esetleg még nem említettem volna.
A szolnoki zsinagóga 1898-99-ben épült Baumhorn Lipót tervei alapján
Tiszasüly után az aszfalt minősége erősen romlani kezd, a jelenség aztán Besenyszögnél tetőzik. Addig azonban két tíz kilométeres aránylag egyenes szakaszt kell legyűrni, mely során a legösszetettebb forgalmi feladat egy kereszteződés, ahol balra a Szolnok táblát kell követni.
Némi ipari beütéssel – korzó a szolnoki Tisza-parton
Palotás magasságában pillantok rá először a szintemelkedési adatokra, és konstatálom: egész pontosan 45 métert gyűrtem magam alá. Hogy mindezt hol és hogyan, arról fogalmam sincsen, hiszen még egy árva felüljáró megmászását sem tudom felmutatni… Nemsokára ahhoz a kereszteződéshez érek, ahol ezúttal jobbra Szolnok felé kell haladni, visszatérve a városba vezető nyélre. Levezetésként bejárom még a megyeszékhely Tisza-parti korzóját, majd irány a főváros.
Korzó még mindig a szolnoki Tisza-parton…
Közel nyolcvan kilométer emelkedők nélküli, tűrhető minőségű és forgalommentes aszfalton. Röviden így foglalhatók össze azok az élmények, amelyeket errefelé szerezhetünk. Nem állítom, hogy ez a fajta terep lenne a szívem csücske, de néha ilyesmi is kell. Kiválóan lehet például csapatban az alakzatokat, a különféle váltásokat és a lánctalpazást gyakorolni, erre különösen a Szolnok–Csataszög szakasz ideális.
Megállék a kanyargó Tiszánál – bringázás Szolnok környékén
Ami engem illett, ha a főváros közelében lennének ehhez hasonló, síkvidéki időfutam edzésre is alkalmas útvonalak, bizony nagyon örülnék. Az eddigi kedvencemet ugyanis legutóbb egy lakópark telepítésével tették idegesítően forgalmassá…
Megállék a kanyargó Tiszánál – bringázás Szolnok környékén
Megjelent a Bikemag 2008. májusi számában.
Szöveg és fotó: HBalage
