fbpx

Időutazás: hogyan nézzük élőben a Tour de France-t?

Előkerestem egy-két 1998-ból származó “bikkmakkos” cikket, amely 2001-ben(!), azaz 11 esztendeje jelent meg a BikeMag honlapon. Talán nem haszontalan olvasmány, és jól mutatja, hogy mi nem tegnap kezdtük a Tour de France-szal kapcsolatos információközlést! Éljen a retró!

Az időfutam-szakaszok során az összes versenyzőt egyenként megcsodálhatjuk...

“Mivel sokan érdeklődtek, elmondom, hogyan követtem a Tour eseményeit a helyszínen, az utóbbi öt évben. Elmondom, hogyan lehet a helyszíneket kerékpárral megközelíteni, illetve mik a lehetőségeink, ha gépjárművel megyünk.

Nem minden szurkoló közelíti meg kellő komolysággal az eseményt!

1991 óta minden Tour-on ott voltam. Minden évben vagy az Alpokban megrendezett szakaszokat nézem élőben, vagy a Pireneusokba látogattam el. 1993 és 95 között a párizsi befutót is megtekintettem. 1994-ben az angliai kezdő szakaszokon is ott voltam. Azt hiszem kevés amerikainak van hozzám hasonló mennyiségű tapasztalata ezzel kapcsolatban, így bátorkodom írni Önöknek.

1991 és 92-ben egy-egy hosszabb kerékpártúra részeként tekintettem az egyes alpesi szakaszokat. Ha több szakaszt is meg akartam volna nézni, ahhoz a kerékpárommal nekem is meg kellett volna tennem a versenytáv egy jó részét, mivel másképp nem tudtam volna a következő szakaszra odaérni. Napi több mint 100 km-t az akkori kondíciómban még nem tudtam volna teljesíteni, így csak a 1991-es Arly Gorge, illetve a 92-es Galibier szakaszt láttam élőben.

A következő három évben már a barátaimmal mentem, és teljesen máshogy szerveztük a programot. Autót béreltünk, amire feltettük a négyünk kerékpárjait, és a szakasz környékén letáboroztunk. Általában két szakaszt is láttunk, mire egy új táborhelyet kellett keresni. A következő hely általában 200-250 km-re volt. Például az 1994-es Tour-ból láttuk a brighton-i és portsmouth-i szakaszt Angliában, majd a l’Alpe d’Huez, a Col de la Colombiere, Col de Joux Vert után, az Avoriaz-i és a körverseny végén a Morzine-i időfutam következett.

A hegyeken a lassú tempónak köszönhetően többet látunk a versenyzőkből...

Ha példánkat követve, mások is autóval és kerékpárral szeretnék megnézni a versenyt, akkor jó, ha tudják, hogy így is gyilkos mászásokkal kell szembe nézni. A szakasz vége után legalább olyan lassú lejönni a helyről, mint felmenni, mivel a gyalogosok és gépjárművek miatt, gyorsabban nem lehet haladni. Ha a hegyi befutót nézünk meg, akkor először meg kell várni az utolsó versenyzőt (fél órával az első után), és csak ezután jönnek majd le a szervezők, a csapatautók, stb. Úgy 3 órával az első versenyző után indul meg a tömeg. Amikor a L’Alpe d’Huez-i szakaszt néztük meg, csak késő délután tudtunk elindulni, és még egy 1300 m-es hágón keresztül 65 km-t kellett megtennünk, mielőtt visszaértünk a briancon-i szállásunkhoz.

Ezen felül, próbáljunk meg legalább két órával azelőtt a hegy lábához érni, hogy a versenyzők megérkeznének. Még így is a helyi rendőr leszállíttat a kerékpárról, és gyalog kívánja, hogy megtegyük a maradék utat. Azt javaslom, amint látótávolságon kívül kerülünk, pattanjunk nyeregbe, mivel a következő rendőr lehet, hogy ránk se hederít. A Madeleine-re nem is tudtunk volna feltekerni, mivel a keskeny út amúgy is tele volt gyalogossal. A Colonbiere-re viszont az újságírók autói között szambáztunk felfele. Csodálatos volt, ahogy fél Franciaország tombolt, ahogy kínkeservesen felpedáloztunk egészen a hegyi befutóig. Kaptunk frissítőket is az emberektől, az egyik szponzor autójából pedig csokoládét. Egy csapatautó kulacsot és sapkát ajándékozott. Ha gyalog tettük volna meg az emelkedőt, akkor nem járt volna a sok ajándék. Ezzel szemben, az autós, majd gyalogos megközelítésnek az is a hátránya, hogy egy forgalmi dugó teljesen lehetetlenné teheti a hegy lábának megközelítését. Kerékpárral ilyen helyzetekben könnyen át lehet jutni.

Vigyünk magunkkal mindenféle időjáráshoz illő ruhát! Az Alpokban még nyáron is havazhat. Sok ennivaló kell, mivel ki tudja, hogy mikor érünk vissza a szállásra, és valahogy el is kell jutni oda. A környező falvak boltjait már rég mind kifosztották. Vizet se lehet egykönnyen szerezni, tehát ebből is tankoljunk fel. Természetesen a legtöbb probléma csak a hegyi szakaszok megtekintésére vonatkozik. Egy sík szakaszt akárhonnan, akármikor megtekinthetünk, de sajnos az egész mezőny 15 másodperc alatt már tovaszáguld. A párizsi befutóhoz ne is vigyünk kerékpárt, mivel az csak útban lesz. Használjuk a metrót, mivel azt nem érintik az útlezárások. Szálljunk le vagy a Champs Elysees-nél, vagy a Tuileries parknál.

Extremitások...

Gondolom most mindenki azt kérdezné, hogy megéri-e a sok tülekedést és szervezést, a kapott igen rövid látvány. Ha elolvasták, amit előzőleg írtam, biztos értik, miért megyek vissza minden évben. A Colombiere hegyi élmény, hogy élőben láthattam azt a pillanatot, amikor Roberto Conti támadásba lendült a L’Alpe D’Huez-en (szerepeltem a tv-ben!), hogy figyelhettem, hogy Zülle úgy ment fel a hegyre, mint más a helyi fűszereshez, hogy odaköszönt Stevo, amikor a leszakadt bolyban megpillantotta a nálam lévő amerikai zászlót… Azt mondom, menjen el mindenki és egy életre szóló élményt szerezhet vele!”

Forrás: Tom James: tomjames@chem1.usc.edu
Képek: archív

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.