Úgy néz ki, hogy idén a hazai kereskedők nem csak a 29”-es modellek felé fognak nyitni, hanem a nemzetközi trendeknek megfelelően, az all mountain gépek irányába is. És ennek mi persze nagyon örülünk. Az oldalunk Fórum, Teszt és Magazin részein is voltak már ilyen-olyan vitáink a kategóriáról, így hasonlóan a legutóbbi 29-eseket bemutató cikkhez, most az AM gépek definiálását kísérelném meg.
Mi fán terem az AM (all mountain) bringa?
Ez persze nem lesz olyan egyszerű, mint a 29-esek esetében, hiszen ránézésre nem lehet őket olyan könnyen megkülönböztetni a többi 26”-os össztelóstól, másrészt a kategóriának nincsenek éles határai.
Először megpróbálom a saját példámon keresztül bemutatni, hogy mire is való az AM gép, majd technikai oldalról is megközelítem.
Az MTB nevében benne van a hegy, aminek két oldala van: az egyiken felmegyünk, a másikon meg le. Számomra semmit nem ér, ha csak az egyik oldalon vagyok 100%-os, míg a másikon csak nyüglődök. Egy évtizeden át elsősorban felfelé tekertem, indultam sok XC (akkor még CC) versenyen, meg maratonon. Könnyű volt feltekerni, de lefelé nem volt egy nagy élmény a pár centi rugóúttal küszködni. Meg persze egy csomó izgalmas ösvény ki is maradt emiatt. Aztán, hogy ezeken is lejussak egyre nagyobb rugóutas gépeket kezdtem építeni, mígnem DH versenyeken találtam magam. Élveztem a száguldást, de kezdett hiányozni az MTB eredeti szellemisége, a határtalan szabadság a hegyek közt.
Húsz év után jutottam el oda, hogy belássam, nekem a kettő ötvözete az igazi montizás. Már nem a gyorsaság a cél, hanem maga az út, aminek minden méterét élvezni akarom: szeretek déházni, meg cécézni is, de külön-külön egyik sem elég. Pont azért, mert a specializált bringák beszűkítenek. És ezt a fajta igényt, ami eredetileg az MTB megszületését okozta, most már minden értelmesebb gyártó igyekszik kielégíteni. Mert rájöttek, hogy az emberek zöme nem akar, vagy nem tud két, három – az adott műfajra leginkább megfelelő – gépet tartani, illetve, versenyezni sem akarnak, de szeretnének a hegyre könnyen feljutni, meg lejönni. Ugyanazzal a biciklivel. És itt válik el egymástól két kategória. Az AM és az enduró. Akinek inkább a lejtőzés a fontos, az egy endurót választ, akinek meg a felfelé, az az AM-re szavaz. A kettő közt legfeljebb, ha egy centi rugóút különbség van, mégis nagyon mások a menettulajdonságok. De ebben a cikkben most csak az AM-re koncentrálnék. (Az endurókról majd egy következő cikkben értekezek.)
A fentiekből is látszik, hogy az AM gépeknek a legellentétesebb dolgoknak kell megfelelniük: másszanak jól, de legyenek jók lefelé is. Legyenek könnyűek, játékosak, de bírják a zúzást is. Hogy mindezt teljesíteni tudják, rengeteg olyan fejlesztést kell beléjük zsúfolni, amelyhez a bringásnak is komolyan gépészkednie kell a terepen: lockolás, útállítás, nyeregcsősüllyesztés.
Alapvetően 12 és 14 kiló közti gépekről van szó, amelyek nagyjából 140-155 mm-t mozognak. Ez ugye bőven elég ahhoz, hogy még könnyen lehessen mászni velük, de lefelé is elegendő rugóút tartalékunk maradjon.
Talán a villák segítségével a legkönnyebb megkülönböztetni őket az enduróktól, amelyek 35 vagy 36-os becsúszókat használnak, míg az AM-ek 32-est, nagyjából 140-150 mm rugóúttal. Természetesen ideális esetben állítható úttal, ami nagyban megkönnyíti a mászást. Több gyártó is időnként ilyen-olyan nehezen védhető marketing szöveggel érvel a fix utas villa mellett, de tapasztalatból mondom, hogy terepen mindig könnyebb egy lenyomott villával mászni, mint egy pár centivel magasabbal. Persze a fix utassal is fel lehet jutni, de ha a helyzeten a technikával lehet könnyíteni, akkor miért ne.
A geometriára egyébként a 67-68 fok körüli fejcsőszögek és a 73 fok körüli nyeregvázcső-szögek jellemzőek, amelyek ideális kompromisszumot jelentenek a mászás és a stabil lejtőzés között. A rugóstagok is segítenek a mászásban, hiszen a jobb változatok mindenképpen zárhatóak. Persze az ideális helyzet az, ha a mérnököknek sikerült egy nem pogózó rendszert kifejleszteniük.
Sokan elhanyagolják, de nagyon fontos még a közepes hosszúságú stucni (80 mm körül), és a legalább 700 mm széles kormány. Ezek ideális alapot biztosítanak a gyors és stabil irányításhoz, de még mászni is jól lehet velük.
Gumik tekintetében a 2,2 fölötti, de inkább 2,4-es modellek az ideálisak. Ehhez persze picit szélesebb felnik is dukálnak.
Az állítható utas nyeregcső egy viszonylag új dolog, de hihetetlenül megkönnyíti az életet. Nem véletlenül terjednek rohamosan. Míg egy 2010-es német AM összehasonlító teszt 16 gépéből csak egyen volt, addig most tavasszal 17 – a 2010-esek árkategóriájában lévő – gépből már nyolcon megtalálhatjuk őket. Ez az egy technikai újdonság hiányzott ahhoz, hogy folyamatosan nyeregben lehessen maradni, és maximálisan ki lehessen élvezni az AM gép nyújtotta örömöket.
Mivel ez az a kategória, ami a legnagyobb fejlesztéseket hozza, meg talán a legsokoldalúbb és a legtöbb bringás érdeklődését lefedi, ezért szeretnénk idén többet foglalkozni ilyen gépekkel, és az ígéretek szerint jó pár ilyen gépet be tudunk majd mutatni nektek. Az első mindjárt egy új szereplő lesz a hazai piacon, egy Lapierre Zesty.
Szöveg és fotó: KGÁdám
