Visszatekintve 2008-ra, úgy tűnik, igen vállalkozó szellemű voltam, mivel az országúti kompakt áttételezés mellett a két lánctányéros montis áttételezést is próbára tettem. Ha az XC versenyzők gépeit látván, esetleg a jelenlegi váltáshibák kiküszöbölése miatt már benned is felmerült ez a lehetőség, akkor talán segíthetek a döntésben…
Az ötlet eredetileg Tom Ritchey fejéből pattant ki még a 90-es évek közepén. Akkor persze a váltórendszerek nem működtek olyan pikkpakk, mint manapság, az első váltás pozícionálása távolról sem volt tökéletes. A két lánckerekes meghajtás – az országúti gépek meghajtásának mintájára – mellőzi az első váltás pozícionálását, egyszerű és bombabiztos. Thomas Frischneckt volt az első kiszemelt “áldozat”, aki annak rendje és módja szerint számos vk-futamot nyert az ősi 2X9-es felállással.
A váltás-pozícionálás ma már határozottan jól működik, sok versenyző és amatőr mégis megelégszik két első lánctányérral. Ennek számos oka van. Az első, ami evidens, hogy így jelentős súlyt meg lehet takarítani, így a jó kondiban lévő grammániások számára logikus lépés a 2X9. Nemcsak a kis lánctányér súlya ugrik le, hanem lehetőség nyílik a jóval könnyebb országúti elsők átdobó és rövid kanalas hátsó váltó felszerelésére is. Ez így együtt akár 100-150 gramm megtakarítás is lehet. Nem túl sok, de ez legalább nem kerül annyi pénzbe, mint az alkatrészek egyre könnyebbre történő cseréje.
Engem a grammok leugrásának gondolata hidegen hagyott, viszont örök vesszőparipám, a pedálok egymástól számított távolsága, valóban jó irányba tuningolható ezzel az átalakítással. Lényegében majdnem országúti “Q-faktort” érhetünk el, így végre terepen sem kell terpeszben tekernem. Micsoda megváltás a magamfajta, behajtott térdekkel pedálozó kerekes számára!
Talán érdemes pontos számokat is mondani: országúti gépeimen 143-149 mm között változott eddig a hajtómű külső pedálfurat-távolsága. Térdem már ezt a 6 mm eltérést is simán megérzi, de még a megszokható kategóriában van. A montikon tapasztalható 165-170 mm-es távolság gyakran a fájdalomküszöböt is túllépi. Egy kis tuninggal három lánctányér mellett is le lehet menni 160 mm alá, de nem sokkal: az első átdobó működése is megkövetel kb. 79-80 mm távolságot a bicaj képzeletbeli középsíkjától.
A harmadik indok a változtatásra a váltásfolyamat egyszerűsítése. Nem kell azon variálni, hogy ez most egy kis vagy középső tányéros emelkedő: egyetlen kistányér tányér áll rendelkezésre, azzal kell mászni. Az ősi, rendkívül könnyű és precíz működésű, nem pozícionálós GripShift váltókar ide-oda csavarásával azonnal ott van a lánc, amelyik lánctányér éppen szükséges. Nincs teketória, fáziskésés!
Akkor nézzük, hogy miből áll, és hogyan működik a rendszer! Adott egy igen könnyű FRM hajtómű 44 és 29 fogszámmal rendelkező lánctányérral. (Természetesen bármelyik ötkaros, kompakt MTB hajtómű átalakítható 2X9-es felállásra.) Hátul pedig felkerült egy 12-34 fogszámig terjedő régebbi XTR sor. Természetesen alkalmazható egy modern 11-34, amihez a legtöbb esetben elég egy 42 fogú nagy lánctányér is, így kisebb az ugrás a két első tányér között, bár az FRM speciális nagytányérja könnyedén vitte a 15 fogas ugrást. (Nem is volt agyonkönnyítve, nem hasonlított egy brüsszeli csipketerítőhöz, mint a kisebb ugráshoz tervezett darabok!)
Az elsődleges cél, a Q-faktor csökkentése, már az első felszereléskor adott volt (152 mm), de ezt egy kis tuninggal hajszálpontosan 150 mm-re redukáltam. A 2X9-es felállás tömege – mint ahogy az várható volt – lényeges csökkenést mutatott. Már csak egy kérdés maradt: megfelelően pontos lesz-e a váltás, illetve befolyásolja-e a használatot a kissé szűkebb áttételskála. Az első kérdésre a válasz egyértelműen pozitív. A 15 fogas ugrás megszokható, általában az első váltás a hátsó 1 fokozatos igazítását vonja maga után, de ez engem nemigen zavart. Továbbá a legnagyobb áttétel 1 fokozatnyi csökkenése számomra abszolút észrevehetetlen volt. (A 11 fogas lánckereket nem szoktam elkoptatni!)
Ellenben a másik végleten a fokozatszűkítés néha érződött. 29/34 azért nem 22/32. Sok olyan emelkedő van a Pilisben vagy a Börzsönyben, ahol pont ez az egyetlen fokozat könnyítés hiányzott, hogy viszonylag kényelmesen fel tudjak tekerni egy meredek szakaszon. Vagy megszakadtam, vagy feladtam. Frischneckt vagy Sauser ezek szerint legalább ennyivel erősebb nálam: nekik ez a fokozathiány nem jelentett akadályt, míg nekem sajnos igen. Persze van bőven olyan terepútvonal, ahol a probléma nem jött elő: ott csak a 2X9 előnyeit élveztem a fő hátrány nélkül. Arra is gondoltam, hogy a felállás új motivációt adhat, illetve ott vannak a single speedesek, akik egyetlen áttétellel próbálják teljesíteni ezeket a kihívásokat…
Tehát a végkövetkeztetés, hogy a rendszer majdnem tökéletes. Ha rendkívül erős vagy, gondjaid vannak a terpeszben tekeréssel, illetve nincsenek hosszú, nagyon meredek, laza talajjal sújtott emelkedők, akkor hajrá – a 2X9-et pontosan Neked találták ki. Kényelmes, könnyű, olcsó, egyszerű, nem igényel annyi karbantartást, bombabiztos. Az áttételkorlát jelenti az egyetlen problémát. Következésképpen 29″-os kerékméret mellett pedig abszolút felejtős a 2X9-es rendszer – hiába a számok csodálatos egyezése!
Forrás: BikeMag
Képek: BikeMag, gyártók