fbpx

Gepida Pannier 2 és 3 részes csomagtartótáska, túracélokra

A Gepida kínálata hazánkban leginkább a túrázókat célozza, természetesen ehhez igazítják kiegészítő palettájukat. Tudni érdemes a gyártóról, hogy nem csak bringáik képviselnek jó ár/érték arányt, hanem általában a hozzájuk kínált apróságok is. Választhatunk a kisebb kétrészes, vagy a másfélszeres kapacitású háromrészes túrazsák között, melyeket lentebb részletesen kitárgyalunk.

Közös gének

A táskák közös jellemzői többen vannak, mint a különbségeik, ezért jobbnak láttam ezekkel indítani. A két táska majdnemhogy megegyezik, pontosabban, a háromrekeszesről “lemetszve” a felső rekeszt, megkapjuk a kétrészes táskát. Anyagukat tekintve vízlepergető poliészterből készülnek, kidolgozásuk pedig kellemesnek mondható. Rögzítésük 6 ponton, feszítős hevederrel történik, mely stabil kapcsolatot jelent, de többnapos túrákon elkerülhetetlen napi rögzítés-oldás esetén kényelmetlen megoldás. A hátsó zsebeken hasznos fényvisszaverő elemek találhatók. Belső merevítései viszonylag jól tartják, de kétségtelen, hogy léteznek jobb formatartó megoldások is – persze egészen biztos, hogy nem ezen az árszinten. Ebből adódóan az önsúlyuk nem túl magas, ami persze előnyös és hátrányos is lehet egyben. A tapasztalatok azonban pozitívak a táskákkal kapcsolatban, a nagyobb akár 15 kilogrammos töltettel is megbirkózik.

 

Gepida Pannier 2 részes

A kisebb variáns 20 literes kapacitását két oldalra lelógó rekesz adja, melyek nem 10-10 literes ömlesztett pakolási lehetőséget, hanem okosan szétválasztott, szeparált alkalmatosságokat takarnak. A főrekesz kettéosztásával nagyszerűen rendszerezhetőek a kisebb dolgok, illetve hátrafelé is két zseb néz, amik további mindig kellő apróságok elnyelésére alkalmasak. Sajnos a tejére nem kapunk sem hálót, sem egyéb hevedert, amivel további csomagokat tudnánk ráerősíteni, ezért inkább úgy gondolom, hogy elsősorban a városi ingázóknak lehet jó választás.

 

Tulajdonságok:

• 20 liter űrtartalom
• csomagtartóhoz illeszkedő felfogatás
• két kényelmes, nagy rekesz
• két kisebb zseb
• fényvisszaverő elemek
• 100% poliészter
• klasszikus, jól bevált forma
• mérsékelten cseppálló
• Gepida design

Fogyasztói ára: 11 990 forint

A kétrészes táska részleteihez kattints ide.

 

Gepida Pannier 3 részes

A kétrészes táska felfelé való plusz 10 literrel való kiegészítése eredményezi a háromrészes táskát, illetve a tetejére még kapunk egy igazán praktikus csomagleszorító hálót, ahová kézközeli váltóruházatot, esetleg hálózsákot/polifoam-ot lehet tenni. A felső rekesz nem csak kisebb dolgok rendezésére, hanem ruházat elnyelésére is kiválóan alkalmas, ezért véleményem szerint ez a modell szól igazán a túrázóknak.

Tulajdonságok:

• 30 liter űrtartalom
• csomagtartóhoz illeszkedő felfogatás
• három kényelmes, nagy rekesz
• két kisebb zseb
• fényvisszaverő elemek
• hálós rögzítő a tetején további csomagok szállításához
• 100% poliészter
• klasszikus, jól bevált forma
• mérsékelten cseppálló
• Gepida design

Fogyasztói ára: 14 990 forint

A háromrészes táska részleteihez kattints ide.

A stílusos városi bicajokról ismert márka a kerékpáros kiegészítők terén is korrekt színvonalat biztosít – szerencsére a hazai kerékpárosok pénztárcájához mért árszinten. Idei túratáskái rugalmasan variálható tárolási megoldást biztosítanak a bicajos túrákhoz vagy a mindennapos kerékpáros közlekedéshez, ezért bátran javasoljuk a beszerzésüket a megfelelő méretben.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo