fbpx
interjú

Vas Balázs Belgiumban építi tovább karrierjét – Interjú

Hazánk egyik fiatal tehetsége, Vas Balázs, pár hete Belgiumban folytatja pályafutását, melynek kapcsán megkerestük és interjút készítettünk vele. Április végén már hallani lehetett arról, hogy Vas Balázs egy külföldi csapathoz igazol, és utána ...

Hogyan lesz egy ifjú hölgyből UCI edző? – Tolnai Zsanett interjú

Nemrég jelent meg cikk arról, hogy egy magyar tehetséges edzőhölgy, Tolnai Zsanett, is részt vett az UCI edzőképzésén, ennek kapcsán kíváncsiak lettünk arra, hogy miért választotta az ifjúsági olimpiát is megjárt, még csak a húszas évei elején járó ...

A hazai XCO utánpótlás egyik nagy reménységével beszélgettünk – Interjú Buzsáki Virággal

Buzsáki Virágot, hazánk egyik kiemelkedő utánpótlás XCO versenyzőjét rengetegen ismerik a hegyikerékpározás világában, hiszen fiatal kora ellenére már közel egy évtizede jelen van a mountainbike sportban, mégis kevés szó esett róla nálunk. Most ...

Egytányéros országútival nyertek UCI versenyt – Interjú Kuntár Bencével, a 3T Strada egyik tervezőjével

Sporttörténelmet írt az Aqua Blue Sports pro-kontinentális csapat azzal, hogy egy egytányéros országútival nyert UCI versenyen szakaszt. A gárda idén a 3T Strada modelljét használja, melynek magyar vonatkozása is van, egy fiatal magyar mérnök, ...

XCO, DH, BMX – Pályán a jövő: Interjú Bokros Csengével

Következő interjúnk egy tehetséges fiatal lányt mutat be, aki több szakágban is jelen van, rendszeresen indul nemzetközi XCO versenyeken, ahol kiválóan teljesít, 2017-ben 14 évesen a DH OB-n már a felnőtt nők között versenyzett és a BMX cross ...

A legmagasabb szinten versenyző magyar országútissal beszélgettünk – Interjú Király Mónival

Magyar országos bajnoki címek, WorldTour versenyeken való részvétel, külföldi győzelmek és mégis alig hallunk Király Móniról, hazánk egyik legkiemelkedőbb országúti versenyzőjéről. Ez ránk, mint kerékpáros médiára, nézve is szégyen, ezért ...

Sagan ösztönös, de esendő sztár – interjú a Változások kora című könyv szerzőjével

Az ősz folyamán jelent meg a Változások kora című könyv az Ani-And Kiadó gondozásában, amely szándéka szerint az országúti kerékpárversenyek világában napjainkban zajló folyamatokat kívánja összefoglalni, például a versenynaptárban bekövetkezett ...

Interjú Benkó Barbival: 2018-ban a GHOST FACTORY RACING csapatban folytatja

Már régóta tudni lehetett, hogy hazánk legeredményesebb XCO versenyzője jövőre másik csapatba igazol, de a hivatalos bejelentésre január másodikáig kellett várnunk, csak az újév elején derült fény arra, hogy pontosan melyik csapatban folytatja ...

A legújabb magyar kontinentális csapat: Interjú a Pannon Cycling Team vezetőjével

A hazai országúti körökben hallani lehetett egy új kontinentális csapat alakulásáról és a közösségi médiát figyelők is láthattak pár képet, ahol egy új csapat versenyzői edzőtáboroznak, de semmi hivatalos információ nem került napvilágra, senki nem ...

Vas család interjú: Akik nélkül nehezen képzelhető el a hazai kerékpársport

Egy rendhagyó interjú fog most következni, amit nem egy személlyel, hanem egy a hazai kerékpársportban meghatározó szerepet betöltő családdal készítettünk, a Vas családdal. Vas Petit sokan ismerik a hazai MTB sportból, mi is beszámoltunk a Vas ...

Kamionból montira: amikor 18 kerékről kettőre váltanak a sofőrök-munkaidőben

Érdekes kezdeményezésnek lehetünk szemtanúi a Prevost Hungaria fuvarozó cégnél. A dolgozók, akik komolyabban is szeretnének a bringázással foglalkozni, saját gépet kaphatnak a cégtől és vállalaton belüli versenycsapatot is építettek, versenyekre ...

Poór Brigitta interjú: Egy tereptriatlon versenyző élete

Már régóta váratott magára, hogy híres tereptriatlon versenyzőnkkel, Poór Brigittával interjút készítsünk, aki szinte kivétel nélkül dobogós helyezésekkel tér haza az XTERRA világkupa futamokról, 2016-ban olyannyira jól szerepelt, hogy megszerezte a ...

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo