fbpx

Hogyan lesz egy ifjú hölgyből UCI edző? – Tolnai Zsanett interjú

Nemrég jelent meg cikk arról, hogy egy magyar tehetséges edzőhölgy, Tolnai Zsanett, is részt vett az UCI edzőképzésén, ennek kapcsán kíváncsiak lettünk arra, hogy miért választotta az ifjúsági olimpiát is megjárt, még csak a húszas évei elején járó egykori versenyző az edzői pályát, és milyen tapasztalatokat szerzett Svájcban.

Bikemag: Elsőként mutassunk be téged azoknak az olvasóknak, akik még nem ismernek! Milyen eredményeket értél el versenyzőként, melyikre / melyekre vagy a legbüszkébb?

Tolnai Zsanett: A sport nagyon fiatal koromtól szerves része életemnek, a kerékpársportban pedig lassan 10 éve vagyok jelen. 13 évesen kezdtem el kerékpározni, az első években inkább csak a sport iránti szeretet hajtott. Miután fejlődtem és erősödtem, realizálódott bennem, hogy akár versenyeken is lehetek eredményes. Több szakágban is indultam – pálya, BMX, országút – ezek közül mindig az országút volt a kedvencem. Büszke vagyok az ifjúsági olimpián elért eredményeimre, az Alpok-Adria kupagyőzelmemre BMX szakágban, illetve a korosztályos magyar bajnoki címeimre mindegyik szakágban.

Bikemag: Mikor és hogyan jött a váltás az életedben? Mikor és miért döntötted el, hogy felhagysz az aktív versenyzéssel és helyette gyerekekkel foglalkozol, átadod nekik a tudásodat?

Tolnai Zsanett: Nem érzem, hogy ez egy éles váltás lett volna, inkább folyamat. Még versenyszerűen sportoltam, mikor jött az ajánlat, hogy lehetnék segédedző egy kisebb pesti egyesületnél, ahol akkor még csak pici gyerekekkel foglalkoztak, a kerékpározást szerették volna megszerettetni a gyerekekkel. Megfogott a lehetőség, kihívásnak éreztem és elfogadtam. Ekkor nagyon nehéz volt összeegyeztetni az edzéseket a tanulással és az edzői munkával. Ebben az évben készültem az érettségimre és egyesületet is váltottam, mint versenyző. Nem éreztem, hogy maximálisan tudok teljesíteni, így végül a versenyzést abbahagytam. Nagyjából egy év elteltével megkeresett a mostani egyesületem, hogy lenne-e kedvem ott is edzéseket tartani és nagyon boldogan elfogadtam. Azóta is a Hungaro Fondo csapatában dolgozom immáron, mint egyedüli edző.

Bikemag: Edzőként eddig milyen eredményeket értél el, melyikre vagy a legbüszkébb, melyik a legemlékezetesebb?

Tolnai Zsanett: Az idei a második évem aktív edzőként. Számomra sokkal fontosabb, hogy a gyerekek jó társaságba, igazi közösségbe járhassanak, szeressenek edzésre, versenyekre jönni. A jó eredmény ezen felül csak hab a tortán. Nyilván, ha eredményesek vagyunk egy versenyen, az csodálatos dolog.
Legbüszkébb a tavalyi sárga trikónkra vagyok, melyet Miksa Csobán szerzett az egyesületnek a német Südpfalz Tour verseny prológján. Nagyon keményen készültünk vele tavaly, megérdemelte ezt a győzelmet. Legemlékezetesebb versenyem szintén Németországhoz köthető. 2017 augusztus végén részt vettünk a Kids Tour Berlin elnevezésű versenyen. 3 nap, 4 szakasz, nagyon kemény mezőnnyel, az U15-ös korosztály krémje volt jelen. Versenyzőim nagyon szépen teljesítettek és én is rengeteget tanulhattam a nagyobb csapatoktól.

Bikemag: Hogyan jött a lehetőség, hogy részt vehetsz az UCI edzői képzésen?

Tolnai Zsanett: Az Olimpiai Szolidaritás Program keretében a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság meghirdetett egy pályázatot erre a képzésre. A Magyar Kerékpáros Szövetség illetve a Magyar Olimpiai Bizottság támogatása mellett jelentkeztem rá, és végül közel 100 jelentkezőből kiválasztották azt a 10 főt, akik kint lehettek – köztük voltam én is.

Bikemag: Mesélnél egy kicsit arról, hogy milyen volt Svájcban? Volt valami, ami igazán megfogott téged kint, pl. szemlélet vagy bármi más?

Tolnai Zsanett: Összesen 15 napot töltöttem az UCI központjában. 10 fős csoportban voltunk, a Föld minden tájáról érkeztek sportszakemberek (Magyarország, Spanyolország, Észtország, Brazília, India, Botswana, Trinidad és Tobago, Guatemala, Fiji szigetek, Egyiptom). Maga a képzés nagyon sokoldalú volt, mégis legjobban azok a részek fogtak meg, mikor egy-egy percre betekintést nyerhettünk az ottani női és férfi csapatok hétköznapjaiba: hogyan készülnek a versenyekre a versenyzők, az edzők, a szerelők, miket tartanak fontosnak, mire építik a programjukat, stb. Ebben a tekintetben sokat fejlődtem és sokat változott addigi szemléletem is ezekkel kapcsolatban. Egy életre szóló tapasztalatot és élményt szereztem, nagyon sokat tudok a közeljövőben építkezni belőle, főleg az edzői lét rendszerszintű felépítését tanulhattam meg.

Bikemag: A jövőre nézve mik a terveid edzőként?

Tolnai Zsanett: Mindenképpen szeretnék a szakmában maradni. Az edzői létet nagyon összetett, bonyolult dolognak tartom, ezzel együtt szépnek is. Szeretnék gyerekekkel foglalkozni, továbbfejlődni, sokrétű szakmai tapasztalatra szert tenni. Mindent megteszek, hogy nem titkolt célomat egyszer elérjem: versenyzőimet World Tour csapatban láthassam versenyezni.

Bikemag: Köszönjük!

Hozzászólások

Címkék:

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo