A köztudottan nagy tempós, tekerős pályákon remeklő Mick Hannah volt a leggyorsabb a leogangi világbajnokság időmérőjén. Steve Smith második, Greg Minnaar harmadik.
A délelőtt folyamán már csak néha eredt el az eső, így egy már kicsit szárazabb ...
Teljesen átalakultak a világbajnokság körülményei, ugyanis megérkezett a beígért hideg és eső, ennek eredményeképp patak folyik végig a pályán.
Ma már külön edzés volt az Elite Férfi mezőnyének, két óra, ám alig lehetett bringást látni a pályán. ...
Szerdán még csak az adminisztráció és az elhelyezkedés volt a fő teendő az idei világbajnokságon, csütörtökön a pályajárás után már rendelkezésre állt három óra edzés is.
Az edzéseket próbálja mindenki a lehető legjobban kihasználni, hiszen a döntő ...
Lukács Rajmund sosem a visszafogottságáról volt híres, így igazából meg sem lepődünk ezen a videón és azon sem, hogy a vb előtt még muszáj volt valami egészen mást csinálnia.
Rajmi a holnap kezdődő világbajnokság előtt barátaival még kihasználták a ...
Attilának ez az év egyelőre nem igazán mondható szerencsésnek, utolérte a sérülés is. Az elmúlt napokban egy olaszországi edzésen esett, amely során a könyökén kisebben, ám annál kellemetlenebbül sérült.
Attila a héten jó néhány világklasszis ...
Cameron Cole nyerte a Val d’Isére –i downhill világkupa többször félbeszakított időmérőjét. Az időjárás már-már gúnyt űzött a versenyzőkkel, ugyanis napsütés, zápor, villámlás, jégeső, orkán erejű szél, fagyos hideg és hőség szinte percről-percre ...
Ahogy azt a szerdai pályabejáráson már konstatáltuk, a nyom nagyon gyors és vannak benne bőséggel kihívást jelentő részek, de milyen legyen egy világkupa, még ha minden porcikájában el is tér a többitől.
Szokásos kora reggeli edzéskezdet, ...
Csodálatos táj, hatalmas, havas, sziklás hegyekkel és egy 365 méter szintkülönbségű, huplis, veretős pálya, ez jellemzi a Val d’Isere-i downhill világkupát.
A helyszín egyszerűen lehengerlő, minden eddigi versenyünknél szebb, az utolsó 63 km (!) ...
A sírból lett visszahozva. Még ha furcsán is hangzik, de Liszi Attila nem volt a válogatott keret tagja az elmúlt verseny óta, ám végszóra visszakerült.
Nagy számolgatások voltak kint a magyarok között, hogy ki, milyen esetben jut ki a szeptember ...
Megvolt az első hivatalos edzésnap is az Osztrák Országos Bajnokságon, ami elég erősen két részre osztható.
Egy gyönyörű napsütéses, kicsit kenős pályára és egy szakadó esős, dagonyás, nagyon ritkás edzésre. A tegnapi esőzés nyomai délelőttre ...
Íme a következő LiMiT TV epizód, melynek témája a múltheti eplényi Downhill Országos Bajnokság. A kánikulában Lukács Rajmund diadalmaskodott, úgy, hogy az előző napi parallel szlalomot is megnyerte.
Pár napja érkeztünk haza a nagy izgalmakat hozó Downhill Országos Bajnokságról, Eplényből, ám a naptárunk nem kegyelmez, és máris Ausztriában vagyunk a helyiek bajnokságán, Schladmingban.
Csütörtökön még felhős, ám annál frissebb időben érkeztünk ...