fbpx

VB-t érő kilencedik hely Schladmingban

A sírból lett visszahozva. Még ha furcsán is hangzik, de Liszi Attila nem volt a válogatott keret tagja az elmúlt verseny óta, ám végszóra visszakerült.

Liszi Attila végül "berepült" a válogatottba

Nagy számolgatások voltak kint a magyarok között, hogy ki, milyen esetben jut ki a szeptember eleji leogangi világbajnokságra. Nem véletlenül ez a nagy matek, hiszen kereken tíz éve nem volt ilyen közel a vb. Akkor Kaprunban dőlt el a világbajnok kiléte, aki a máig csúcstartó Nicolas Vouilloz lett, tizedik alkalommal, majd a szezon végén visszavonult.

Visszatérve 2012-re, Attila a verseny előtt a válogató listán a nyolcadik helyet foglalta el, 117 pont hátránnyal az utolsó kijutó ötödik helyezettől. Schladmingban legfeljebb 200 pontot lehetett gyűjteni, szóval nem volt egyértelmű…

A pénteki pályajárás, majd a szombati edzés után így veselkedtünk neki a döntők napjának. Továbbra is kíméletlenül szakadt az eső, teljesen szétáztatva a pályát. Ezáltal a rendhagyóan sok magyar indulóból páran kiszálltak, egy lavinát indítva el. Ugyanis volt, akinek így már nem kellett elindulnia a válogatottságért, ígyis-úgyis biztos tagja lett a keretnek. Ezek után csak egyetlen kérdés maradt a helyezéseken kívül, hogy Liszi Attila bekerül-e vagy sem.

A szombati teljes versenyprogram átírása után a vasárnapi is hagyott némi kívánnivalót maga után, hiszen a 8:15-től másfél órás edzést követően mindössze negyed órával kezdődött az időmérő. Ezzel még nincs is baj, de az Elite-tel indult. Így pont a bajnoki címért küzdőket sújtották azzal, hogy korábban be kellett fejezniük az edzést. Attilával nekünk is sürgetős volt, hiszen ötödiknek rajtolt 10:02-kor. Nagy gond azért nem volt vele, megvolt a kellő bemelegítés és Ati jött egy abszolút ötödik időt, ami után egészen rendhagyó módon alig győztem nyugtatgatni, hogy vegyél vissza fater, itt most nekünk a vb a fontos és semmi más.

Második legjobb magyar időt a junior Ettingshausen Máté jött, mögötte szorosan Keresztes Péter az Elite Férfi mezőnyéből.

Ettingshausen Máté első versenye kézsérülése óta.

Palotai Gábor időmérőjének utolsó egy perce igen látványosra sikerült, az esőben is kitartó néhány nézőt hangoskodásig megszórakoztatta rögtönzött ellenfeleivel. Konkrétan négyen érkeztek meg az utolsó meredek részre relatív szorosan egymáshoz. Gábor megelőzte az egyiket, majd az a bizonyos egyik vérszemet kapva visszatámadott, úgy, hogy a legaljasabb, meredek, sáros, nyomvályús széles sikán kivezető kanyarjában már hárman voltak egymás mellett, ahol Gábor külső ívre szorult és ketten is elmentek mellette. Kicsit lejjebb érve az első már szép előnyt szerzett, azonban a második (aki Gábort visszaelőzte) megfeküdt a mocsárban és Junior Magyar Bajnokunk kerekei elé került. Amúgy sem könnyű nyomot változtatni így, de főleg akkora homályban, sárban és vályúkban szinte lehetetlen. Gábor valahogy egy furcsa mozdulattal kikerülte és végül beért másodiknak a kis csoportjukból. Nem két éve járok versenyekre, de nem tudtam, hogy ennek a sportnak a megmérettetése mezőnyverseny. Na mindegy, aki látta nagyon élvezte 😀

Palotai Gábor

Ekkor már sajnos össze-vissza írtak ki időket, lehetetlen adatokkal. Vége lett az időmérőnek és még közel két óráig nem tudtunk semmit az eredményekről és a döntő rajtlistájáról. Kisebb káosz és tömeg lett a versenyirodában, ám végül megszülték a Hobby listáját. Nem sikerült mindenhol ilyen jól, volt kategória, ahol végül nem hirdettek időmérő eredményt.

Így kisebb csúszással elkezdődtek a döntők és végszóra kisütött a nap, majd kicsivel később az eső is elállt. Éppen Krizsák Jánosnál volt a váltás, aki még ködben és esőben rajtolt, azonban a pálya közepénél hirtelen felkapcsolták neki a villanyt, ezt pedig egy szép idővel hálálta meg, második legjobb magyar időt jött!

Juniorjaink érkeztek, először az időmérő showman-je Palotai Gábor, aki a szórakoztatáson kívül tapasztalatszerzésen volt kint, hogy a leogangi világbajnokságon már érdemben tudjon indulni. Ezt teljesítette is, junior kilencedik lett. Ettingshausen Mátéért szurkolhattunk legközelebb, sajnos nagyon peches volt, először utolérte az előtte indulót, aki miatt elesett, majd a cél előtt pár méterrel csúszott el. Befutott a célba, tizedik hely és egy kis bosszúság. A lényeg, hogy Máté keze újra rendben, csak az OB maradt ki sajnos.

Keresztes Péter rajtja a döntőben

Keresztes Peti is végigküzdötte magát az elemeken a hétvégén, és végül a 24. helyen zárt. Már csak az osztrák élmezőny volt fent a rajtban, néhány külföldi kiválósággal kiegészülve, köztük a dél-afrikai Johann Potgieter-rel és Liszi Attilával.

Markus Pekoll rajtja figyelemre méltó volt, mintha egy kövér gázt húzott volna, össze is mosolyogtunk mindannyian a rajtban. Nem kis erő van az MS Mondraker Team osztrák versenyzőjében. A hétvégén mutatott fölénye azonban a döntőben sem jött ki, kisebb láncgondokkal küszködve mindössze kilenc századdal maradt alul az idén újra remeklő Matthias Haas mögött, és lett öt év szünet után újra Osztrák Bajnok. A tavalyi közös, semmering-i országos bajnokságok után egyik bajnok sem tudta megvédeni címét, pedig mindketten toronymagas esélyesek voltak.

Ha már Attila, akkor jöjjön az ő futama, melyet többen végigkövettünk a liftből. Biztonsági menet volt a cél, le kell jól érni és megvan a válogatottság. Felül nagyon jó tempót ment, kár, hogy nem volt részidő a versenyen, nagyon kíváncsiak lettünk volna a felső részre. Kisebb fáradás után Attila okosan visszavett, végül egy biztos menettel célba érkezett. Sajnos megint szenvedett a rendszer és nem tudtuk sem a helyezését, sem az idejét. Egy bő fél óra elteltével megkaptuk a listát, Attila kilencedik, huszonhét másodperccel legjobb magyar. Kint van a világbajnokságon, hétvégi cél teljesítve, reméljük lassan visszatér a jó széria.

Videó a döntők napjáról és hivatalos válogatott keret hamarosan!

Eredménylisták itt.

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo