Search results for: colnago
Csaba azon kevesek közé tartozik, akik idehaza egy szezonban (1991) három országúti felnőtt bajnoki számban is a legjobbként állhattak a dobogó tetejére, így több mint tíz felnőtt és öt ifjúsági országúti bajnoki aranyával felzárkózott a legnagyobb ...
A legnagyobb európai - és világszinten is mérvadó - kerékpáripari seregszemle, a németországi Friedrichshafenben évről-évre megrendezésre kerülő Eurobike kiállítás képanyagának második "fogását" szervírozzuk. Újabb félezer kép, most éppen két betűt ...
A friedrichshafeni megaexpón olykor legendákba botlik az ember. Például Tom Ritchey-be személyesen - jellegzetes bajusszal, konzervatív csőfarmerban. Nyomait követve eljuthattunk a Ritchey standjára. Ha már ott voltunk, körülnéztünk és láttunk ...
Hétfőn zárta kapuit Európa legrégebbi, 1914 óta megrendezésre kerülő bringás kiállítása az EICMA. A seregszemlén készült képanyagból – szokásomhoz híven – egy pályabringás/fixis csokrot válogattam, mely egy tömör alumíniumrúddal kezdődik, és egy ...
Régen tervezem, hogy az egykoron a BikeMag hasábjain megjelent "Hogyan írjuk?" nyelvészkedő szösszenetemet egy "Hogyan ejtsük?" írással ki kellene egészíteni. A BikeMag on-line ideális megjelentetési forma, mivel Ti azonnal példák garmadáival ...
004 Hans Rey: Artúr király nyomában
010 Shopping Guide
018 PhotoSOKK: Sebas Romero
024 Vázkörkép: 34 modell
034 Teleszkóp szerviz és tuning: mitől mozog?
042 4 felső kategóriás XC gép tesztje
044 Merida Matts HFS XC Pro 3500D
047 Kona Kula Deluxe ...
Budapesten 2009. március 27-29. között második alkalommal kerül sor a PORT.hu Bringaexpóra, melyet az idei évben is a Velo.hu szervez. Jelentős változás, hogy a 2008-as évhez képest közel kétszer akkora területen láthatják az érdeklődők a kiállítók ...
A mai naptól a fővárosban és vidéken egyaránt elérhető a Bikemag 2009. január-februári száma. A lapszámban találkozhattok a Bike Of The Year győztes kerékpárjaival, elvegyülünk ismét az európai kiállítások forgatagában, valamint a tárcsafékek ...
A Campagnolo 15 kontinentális és ProTour csapat szponzoraként vág bele a 2009-es versenyszezonba. A vicenzai székhelyű cég szakemberei továbbra is azt gondolják, hogy az alkatrészfejlesztés terén a legjobb tesztlaboratórium maga a verseny, illetve a ...
006 PhotoSOKK: Vanik Zoltán
012 MTB hírek
014 Shopping Guide
018 Az „Ótvar” bike
022 Marokszerszám körkép
026 Haibike Hai End SE One
029 Szirmai Gábor világutazó
032 Cannondale F4
034 Merida Ninety-Six 3500 D vs. Merida FLX 3500 D
040 KTM Ultra
042 ...