fbpx

Vuelta 2016: Quintana megint nem bírt Froome-mal

A keddi pihenőnap után újfent egy 1. kategóriás hegyi befutó várt a mezőnyre a Vuelta a Espana 11. szakaszán.  A Peña Cabarga az előzetes esélylatolgatóknak megfelelően az összetett esélyesek harcának színhelyeként szolgált.

 

168,6 kilométert kellett szerdán a pelotonnak teljesítenie Colunga és Peña Cabarga között, amely hasonlóan a szombati 8. szakaszhoz,  csupán a végén  szolgált nehézségekkel, az 5,6 kilométer hosszú, átlagban 9,8%-os, de helyenként akár 18%-os meredekségű Peña Cabarga emelkedővel. Kedvelt helyszíne ez a spanyol körversenynek: 2010-ben Joaquim Rodrguez, 2011-ben Chris Froome, míg 2013-ban Vasyl Kiryienka nyert a hegyen.

 

froome._vuelta_cél

Ahogyan arra számítani lehetett, nagy számú szökevénycsoport próbált eljutni a szakasz végi emelkedőig – ki szakaszgyőzelem reményével, ki előretolt bástyaként, ki szimplán  előremenekülve – , közülük legtovább Ben Hermans (BMC) bírta, akit a főmezőny csupán a  cél előtt 3 kilométerrel fogott be. Ezek után minden szem a zöld mezes Alejandro Valverdére, a piros mezes Nairo Quintanéra (mindkettő Movistar), a hegyi trikót viselő  Chris Froome-ra (Sky) , valamint Alberto Contadorra (Tinkoff) és Esteban Chavezre (Orica-BikeExchange) szegeződött – ők tekertek a főmezőny élén.

Valamivel kevesebb, mint 2 kilométer volt már csak hátra a szakaszból, amikor  Chavez támadott, és pillanatok alatt negyed percnyi, majd stabilan 18-19 másodperces  időelőnyre tett szert a többiekkel szemben. Az egy kilométeres kapun belül Nairo Quintana szánta rá magát szintén a támadásra,  vele csupán Froome tudott lépést tartani, majd nagyjából 600 méterrel a cél előtt fordult a kocka, és a kolumbiainak kellett a Sky  bringásával lépést tartania. Ez hasonlóan a korábbi GT-s párharcaikhoz, megint csak nem sikerült, Froome nyerte a szakaszt. Az idei   Tour de France  győztes kenyai-brit bringás ezzel feljött az összetettben a 2. helyre.

11. szakasz top10:

1 Christopher Froome (GBr) Team Sky 3:44:47
2 Nairo Quintana (Col) Movistar Team
3 Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team 0:00:06
4 Leopold Konig (Cze) Team Sky
5 Alberto Contador (Spa) Tinkoff Team
6 Simon Yates (GBr) Orica-BikeExchange 0:00:13
7 Michele Scarponi (Ita) Astana Pro Team 0:00:14
8 Esteban Chaves (Col) Orica-BikeExchange 0:00:19
9 Pierre-Roger Latour (Fra) AG2R La Mondiale 0:00:22
10 Samuel Sanchez (Spa) BMC Racing Team 0:00:30

Összetett top 10 a 11. szakasz után:

1 Nairo Quintana (Col) Movistar Team 42:21:48
2 Christopher Froome (GBr) Team Sky 0:00:54
3 Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team 0:01:05
4 Esteban Chaves (Col) Orica-BikeExchange 0:02:34
5 Alberto Contador (Spa) Tinkoff Team 0:03:06
6 Leopold Konig (Cze) Team Sky 0:03:09
7 Simon Yates (GBr) Orica-BikeExchange 0:03:25
8 Michele Scarponi (Ita) Astana Pro Team 0:03:34
9 David De La Cruz (Spa) Etixx – Quick-Step 0:03:45
10 Samuel Sanchez (Spa) BMC Racing Team 0:03:56

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.