fbpx

Új-Zéland két keréken 8. rész – Újra az Északi-szigeten

Wellington kikötője régi ismerősként fogad, térkép nélkül is elboldogulunk. Egyetlen dilemmánk: melyik főúton induljunk az Északi-sziget meghódítására? Az 1-es számú út izgalmasabbnak ígérkezik a 2-esnél, gyaníthatóan a két legforgalmasabb főútról van szó, nem véletlenül kapták besorolásukat…

[divider scroll_text=””]
Frissen a Déli-szigetről érkezve, szokatlan a sok autó, nem halljuk saját gumijaink duruzsolását, jó hír viszont az enyhe hátszél, amelyben egyáltalán nem volt részünk az Északi-szigeten töltött első két hetünkben. Úgy tűnik „felfelé” könnyebb utunk lesz, számíthatunk a déli szél támogatására. A forgalom zaja beszélgetés nélküli pedálozást erőltet ránk, azt hiszem lélekben mindketten délen járunk, visszasírjuk a szabadság mámorító érzését. Itt bizony tekerni kell, taposni a pedált, figyelni a forgalmat, részévé válni az őrült rohanásnak, nem sok esélyünk van gyönyörködni a nyugati partvidék szépségeiben. Lélektelenül faljuk a kilométereket, holott balról csodás tengerparti kilátásban van részünk, de a nagy forgalom mégis bedarálja az embert. Paekakariki városa végre mosolyt csal az arcunkra, nevét percekig próbáljuk kiejteni és bememorizálni. Még jobban mulatunk az állomáson található menetrenden, ahol legalább öt hasonlóan kimondhatatlan és vicces nevű település olvasható. Maori nyelvlecke kezdőknek!

Maori nyelvlecke kezdőknek. Nyelvtörőnek sem utolsó menetrend.

Tovább északra

Majd 100 kilométert teszünk meg az első számú főúton mire Manakau településén végre egy nemzeti kempingre lelünk. Talán túlzás is kempingnek nevezni, maradjunk inkább a kijelölt sátorhelynél. Nekünk persze tökéletes, ráadásul ingyen van. Következő napunk is az 1-es úton telik, habár a forgalom érezhetően csökken, ahogy távolodunk Wellingtontól, szinte fülsiketítőnek hat a kabócák éneke az autómentes szakaszakon. Nem csak a fővárostól, de a nyugati partvidéktől is messzebbre kerülünk, egyre inkább a sziget belseje felé visz az út.

Újabb mókás város – Bulls. Rengeteg szóvicc jön szemben az utcán, ha figyelmesen közlekedünk.

A nap legizgalmasabb városa Bulls, amely rengeteg szóvicc célpontja Új-Zélandon. A helyiek nagyon jó érzékkel használták ki nevükben rejlő lehetőségeiket, a rendőrségtől kezdve a bankig bezárólag, mindenhol vicces feliratokra, plakátokra, falfirkákra bukkanhat az angolt értő közönség. Magyar szóviccel élve – Bulls a városkák legjobbika – legalábbis a mai napon látottak közül.

Egészségház Bullsban, jobbra pedig a mókás útirány jelző táblák. Angolul beszélők előnyben.

Bulls után keletre fordul az út, egyre távolabb kerülünk a Tasmán-tengertől, domborzati viszonyaink pedig hegyesebbre fordulnak. Lassú defekt hátráltat a nap végére, napnyugta közeledtével már fél óránként kell pumpálni a gumim, de végül elérjük Hunterville-t, ahol ingyen kemping, gumiszerelés, és egy óriási szerencse lehetősége zárja a napot. Szerencsénket a sátorállítás során szétkent kaki hivatott hozni, amely szállásunkon és Kinga kezén egyaránt érezteti jótékony hatását. Közeledünk az Északi-sziget belsejéhez, lassan elérjük a Királyok vidékének nevezett régiót, majd Taupo városát, ahol Lacika (nem) vár ránk.

Sajnos az előző napok kellemes hátszele megszűnik, ahogy eltávolodunk a tengerparti sávtól, sőt kifejezetten kellemetlen szembeszélbe megy át. Régi jó ismerősünk az ilyen időjárás: ha egyetlen jelzővel kellene illetnem Új-Zélandot, szelesnek mondanám. Pontosabban szembeszeles. Ja, és egyből a Déli-szigetet ajánlanám a szúnyogok ellenére is. Taihape barátságtalan, szürke kempingjében szállunk meg, valahogy nem tetszik nekünk ez a vidék, ráadásul megint fagyoskodunk egész éjjel. Ha ez így megy tovább, kénytelenek leszünk meleg ruhákat és takarókat beszerezni, valahogy nem ilyen nyárra számítottunk.

Pihenő a Hegyistenek társaságában. Balról Ruapehu, jobbról pedig Ngauruhoe csúcsa látható.

Desert Road

Meséltek már a Taupo-tóhoz vezető déli útról, a Desert Road-ról, amely a Tongariro Nemzeti Park mentén húzódó fennsíkot szeli át. A hegyistenek birodalmában, nagyjából 1000 méteres magasságban, kietlen, sivatagos tájon kanyarog az út, nem feltétlenül biciklis élménynek titulálják, de mit tudnak a négykerekűek a bringások gondolkodásáról? A leírtak alapján kötelező tekervény. Van egy másik érdekessége is a Desert Road-nak: itt található az új-zélandi hadsereg kiképző tábora. Waiouru városa a bázis központja, de a környéken mindenfelé gyakorlópályák, kisebb-nagyobb táborok kerültek kialakításra. A fennsíkot átszelő 1-es nem csak télen, a járhatatlan útviszonyok miatt kerül lezárásra, de katonai lő – és hadgyakorlatok miatt akár nyáron is.

Előttünk a Rangipo sivatag, háttérben pedig a hófödte Ruapehu.

Taihapéből Waiouruig szinte végig, alig észrevehető emelkedőn tekerünk, szerencsére a szembeszél enyhült tegnap óta. A katonai támaszpont után kezdődik az igazi sivatagos fennsík, sajnos további szintemelkedéssel, de a vidék lenyűgöző varázsa elviselhetővé teszi a sok hegymenetet. Az Északi-sziget eddigi leggyönyörűbb részéhez értünk, nehéz szavakkal leírni a minden oldalról körbeölelő látványt.

Mintha a vezetés élménye ihlette volna a Desert Road-ot, néha mi is túllépjük a 65-ös sebességhatárt biciklivel.

Maga az út is megér egy misét, hiszen versenypályákat megszégyenítő vonalvezetéssel, döntött kanyarokkal, hihetetlen változatos dombokkal-lejtőkkel tarkított, tökéletes minőségű aszfaltcsíkon biciklizünk, mintha direkt a vezetés élményéért készítették volna. Körülöttünk kietlen, sivatagos táj, a messzeségben pedig a hegyistenek uralják a horizontot, név szerint – Ruapehu, Ngauruhoe, és Tongariro. Rengeteg vulkáni tevékenység figyelhető meg a környéken, most is látunk füstölgő krátert a messzeségben. Felejthetetlen út, felejthetetlen díszletek közt, egyedül az állandó fagyoskodást szeretném feledni…

Taupo-tó. Szépsége vetekszik a Déli-sziget háborítatlan tájaival, de itt azért sokkal több a turista.

Lacikára várva

Estére elérjük a Taupo tavat. Motuoapa városában verünk tanyát, német és finn lányokkal zárjuk le a tökéletes napot egy üveg bor társaságában. Ők kicsit sem meglepő módon lakóautóval járják be az Északi-szigetet, hitetlenkedve méregetik a bicikliket. Soha nem cserélném el hű járműveinket az övékére, maximum a mai éjszakára költöznék be a vélhetően melegebb „campervan”-be. Reggel aztán újra összefutunk a kempingben, sapkában és sálban dideregnek a konyhában forró vízre várva, ezek szerint a lakóautó sem melegebb a sátornál. Kávézás közben együtt szidjuk az új-zélandi nyarat, kibírhatatlanul hidegek az éjszakák.

Délelőtt 9-10 óra után már szépen süt a nap, de napnyugtával menetrendszerűen beköszönt a tél, fagypont körüli hőmérsékletekkel. A tó nyugati partján tekerünk végig Taupoba, így a város előtt éppen útba esik a reptér. Hatalmas meglepetés reményében kopogtatunk a tandemugrásra váró utasokkal tömött recepción, de sajnos Lacika ma nem dolgozik, kénytelenek leszünk felhívni. Olyannyira váratlanra sikerül a látogatásunk, hogy egészen holnapig kell várni a személyes találkozásra. Sebaj, addig felfedezzük Taupot. Félve érdeklődünk az információs irodában szálláshelyekről, Taupo nagyon felkapott a turisták körében, borsos áraka számítunk.

Ingyenes kempingünkből ilyen kilátás nyílik a Waikato folyóra.

Ingyen kemping jó lesz? A folyó partján megtaláljátok, de maximum egy hétig maradhattok!

Köpni-nyelni nem tudunk, főleg amikor megérkezünk Taupo legolcsóbb szállására, amely valószínűleg nem szerepel a Trivago oldalán. A Waikato folyó félelmetes vízhozammal és sebességgel robog a sátrunk előtt, mindezt emeletesháznyi sziklák között. Néhány kilométerrel lejjebb található Új-Zéland legnépszerűbb látványossága – a Huka Falls névre hallgató vízesés. Lacikára várva, mai programnak tökéletes lesz.

A sátrunk előtt szélesen terpeszkedő folyó egy mindössze 15 méternyi kanyonba szorul a Huka Falls előtt, majd óriási robajjal zúdul alá több, egymás utáni vízesés formájában. Nem szeretek számokkal dobálózni, de a másodpercenkénti kettőszázhúszezer liternyi víz talán ad valami ködös elképzelést a Waikato folyó dühöngő erejéről. Nagyon elégedetten fekszünk le, alig várjuk a másnapi találkozót Lacikával. Csak ez a fagyos éjszaka érne már véget…

Huka Falls.

Taupo

Jégkockaként ébredünk a sátorban, legalább fél órára van szükségünk a kiolvadáshoz. Talán még fagyott is hajnalban, ha Lacika nem tud elszállásolni minket, takarókat és pulóvereket veszünk a taupoi „turkálóban”. Kinga és Lacika együtt nőttek föl, barátságuk ezer évesre tehető, de sajnos majdnem ugyanennyi ideje nem látták egymást. Találkozásuk megható, szerintem pár könnycseppet is szétkennek egymás arcán. Hamar szívembe zárom én is az ejtőernyőst, nagyon nyílt, közvetlen figura, be nem áll a szája.

Bungee jumping Taupóban, a Waikato folyónál. Taupo rengeteg extrémsportolási lehetőséget kínál az adrenalinfüggőknek.

Természetesen maradnunk kell legalább három napot, simán elférünk az egyszobás albérletben, majd ő alszik a földön. Nagyon furcsa érzés újra ágyban feküdni, pontosan 35 napja nem volt részünk benne. Reggel Laci korán indul, rengeteg tandemet kell ugrania, kettesben derítjük fel a várost. Taupo sok egyéb idegenforgalmi látványossága mellett, a legyezőhorgászat, és a pisztrángozás központja is. Számomra a pisztrángot ábrázoló csatornafedél, a műlegyet mintázó köztéri szobor jelenti a város sajátos hangulatát. Itt állok a legyezőhorgászat Mekkájában, de felszerelés és engedélyek hiányában csak gondolatban pisztrángozhatok a Taupo-tóban, vagy a Waikato folyóban. Úgy azért fogok is párat…

A műlegyezés Mekkájában ilyen szobrokat emelnek városszerte.

Lacikát egyből szívembe zárom. Őrült, nyíltszívű, be nem áll a szája, ráadásul szenvedélyes fotós és videós az ejtőernyőzés mellett.

Este már hármasban csavargunk a kisváros utcáin, Auckland és Wellington után egyértelműen itt találkozunk a legtöbb turistával. Hangulatos, kissé zsúfolt (új-zélandi viszonylatban) utcák, bulizó fiatalok, bárok, éttermek, klubokból kiszűrődő zene. Nem az eddig megismert Új-Zéland, de kifejezetten jól esik egy kis élet a változatosság kedvéért.

Rotorua – és mégis bugyog a Föld

Másnapra Lacika szabit kér, és hármasban kirándulunk Rotoruába, autóval. Sokkal gyorsabb, mint biciklivel, de idegen tájak megismeréséhez alkalmatlan közlekedési eszköz. Sebaj, hiszen ugyanerre jövünk majd biciklivel is, mára pedig úgyis kultúrprogram lett beiktatva, hanem városnézés. Kiöltözni ugyan nem tudunk, de legalább tiszta ruhában tesszük tiszteletünket a geotermikus tevékenységeiről elhíresült vidék központjába – hála Lacika mosógépének. Érdekességként megjegyezném, hogy a legtöbb érmés mosodában, de még Laci albérletében is – kizárólag hideg vízzel tudunk mosni. Nem tudom az okát, de az eredmény jól látható a makacs foltokon…
[divider scroll_text=””]

Kedvencem mégis a pisztrángot ábrázoló csatornafedél. Figyelnek a részletekre…

Rotorua tulajdonképpen egy nagyobb terület neve, amely magában foglalja a Rotorua tavat és Rotorua városát is. A vidék legnagyobb vonzerejét az aktív földalatti tevékenységek szolgáltatják, sajnos az orrfacsaró záptojás szag elkerülhetetlen része a látványosságoknak. Gejzírek, kilövellő vízoszlopok, fortyogó, bugyborékoló sárbuborékok mellett egyéb érdekességeket is tartogat az ősi maori város. Múzeumok, skanzenek, barlangok, népművészeti kiállítások, néptánc bemutatók, nem beszélve a rengeteg termál fürdőről. A környéken találjuk a geotermikus Disneylandként elhíresült Wai-O-Tapu nevezetű helyet, ahol a felszín felé törő forró víz, illetve vízgőz hatására különböző ásványi anyagok oldódnak ki a kőzetekből, és ezek színezik el a meleg, vagy egészen forró vizű tavacskákat. Holdbéli tájak ezek, és mindenhol bugyog a föld, miközben átható fingszag terjeng a levegőben.

És mégis bugyog a Föld…Rotorua olyan, mintha egy forrásban lévő bográcsra építették volna az egész várost.

Folytatás nemsokára, addig is a túraleírás első része itt, a második itt, a harmadik itt, a negyedik itt, az ötödik itt, a hatodik itt, a hetedik pedig itt olvasható.

További info Horváth Zontánról itt, a Fotozoo oldal pedig innen elérhető. Horváth Zoltán korábban a Bikemag-ban megjelent japán túrabeszámolója itt olvasható.

Forr, és forr, és nem fogy ki az elem…Rotorua nevezetességeihez sajnos hozzátartozik a fingszagú levegő is…

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.