fbpx

Tour de Hongrie 2. szakasz: Látványos sprintbefutó Nagykanizsán

A magyar kerékpársport rózsaszín napján a nap szökésében több mint 170 kilométert töltött az élen Pelikán János hat társával együtt, de végül a sprinterek csapatai döntöttek: a belga Jordi Meeus érte el elsőként a nagykanizsai célvonalat, sikerének köszönhetően az összetett versenyben is az élre állt. Pelikán János erőfeszítéseit is siker koronázta, felhúzhatta a legjobb hazai kerékpárost illető fehér mezt.

 

Fotó: Vanik Zoltán / tdh.hu

 

Csütörtökön a Balatonfüred és Nagykanizsa között kijelölt 183 kilométeres útvonalon, enyhén dombos terepen teljesítették a távot a versenyzők. A szakasz során két hegyi (Balatonszőlős és Vigántpetend), illetve három gyorsasági (Tapolca, Hévíz és Zalakaros) részhajrára is sor került. Ráadásul a szakasz elején volt a két hegyi részhajrá, így a piros mezért „érdekeltek” nagyon hamar kiharcolták maguknak a „nap szökése” jogát.

A hét fős szökevény csapatban a magyar Pelikán János (Androni Giocattoli-Sidermec), mellett két lengyel – Maciej Paterski (Voster ATS), és Pawel Bernas (Mazowsze Serce Polski) –, két spanyol – Sergio Roman Martin Galan (Caja Rural-Seguros) és Diego Pablo Sevilla (EOLO-Kometa) –, az olasz Emanuele Onesti (Giotti Victoria Savini Due) és a dán Alexander Kamp (TREK-Segafredo) kapott helyet.

 

Fotó: Vanik Zoltán / tdh.hu

 

Paterski – akinek csapattársa, a lengyel Stosz viselte ezen a napon a legjobb hegyi menőt illető piros mezt – megnyerte mind a két hegyi hajrát, s ezzel megszerezte magának a piros trikót.

A szökevények a két hegyi hajrá után növelni is tudták előnyüket a mezőnnyel szemben, s ezt Mencshely környékére tornászták a maximumra, nagyjából hat és fél percnyire. Attól kezdve azonban szépen lassan csökkenni kezdett a különbség az élen tekerők és a szökevények között.

Pelikán János jól tartotta magát, gyorsasági részhajrát is tudott nyerni, de Nagykanizsához közeledve egyre nagyobb sebességre kapcsoltak az üldözők. A befutó előtti percekben tudták meg a nagykanizsai nézők, hogy időközben a Tour de Hongrie címvédője, Valter Attila ismét parádézott a Giro d’Italián, s nagyszerű teljesítményével átvette a legendás rózsaszínű trikót!

Az egész nap oly borús ég is kiderült, néhány percre ragyogó napsütés köszöntötte a magyar kerékpársportnak ezt a csodálatos napját! Ráadásul Attila megörvendeztetett minden magyar szurkolót, hiszen friss rózsaszínű trikósként adott nyilatkozatában magyarul üzente: „Hajrá, Tour de Hongrie!”

Fotó: Vanik Zoltán / tdh.hu

 

 

Közben a szökevények négyen maradtak elöl, Pelikán János is próbálta diktálni a tempót, de ilyen az országúti kerékpárversenyek világa, az utolsó két kilométeren a sprinterek csapatai végleg ledolgozták hátrányukat, s elkezdtek a befutóra hangolni.

Meglehetősen technikás út vezetett a célegyenesig, az utolsó kilométereken több éles kanyart kellett bevennie a nagy tempóval érkező mezőnynek, a célegyenes viszont csalóka volt, hiszen hosszú lejtmenet után az utolsó háromszáz méter kellemetlen emelkedővel várta a sprintereket.

Néhány bukás előzte meg a befutót, de a sprinterek nem estek ki a küzdelemből, hatalmas csatát vívtak a szakaszgyőzelemért. Az első helyet végül a BORA-hansgrohe menője, a belga Jordi Meeus szerezte meg, megelőzve a Team DSM olasz sprinterét, Alberto Daniesét és a sárga trikós német Phil Bauhaust (Bahrain-Victorious). Meeus – aki az első szakaszon harmadik lett – átvette a sárga és a zöld mezt is, a piros Paterskire került, Pelikán János hatalmas erőfeszítéseit pedig siker koronázta, a nap során gyűjtött időjóváírásának köszönhetően az összetettben a nyolcadik helyre ugrott előre, s átvette a legjobb hazai versenyzőt illető fehér mezt. A mieink közül ezen a napon Orosz Gergő (magyar válogatott) ért be a legjobb pozícióban, ő a huszonnegyedik helyen zárta a szakaszt.

Fotó: Vanik Zoltán / tdh.hu

 

Május 14-én pénteken a Veszprém és Tata között kijelölt 142 kilométeres útvonalon, enyhén dombos terepen teljesítik a távot a versenyzők. A szakasz során két hegyi (Hárskút és Pannonhalma), illetve két gyorsasági (Zirc és Oroszlány) részhajrára is sor kerül. A rajt Veszprémben, az Óváros téren lesz 14:30-kor, a várható befutó Tatán, a Május 1. úton 17:44-kor lesz.

 

Fotó: Vanik Zoltán / tdh.hu

Az M4Sport minden szakaszról élőben közvetít, de az interneten, a mediaklikk.hu oldalán is élő képet láthatnak az érdeklődők A Tour de Hongrie kommunikációs partnere, az A. S. O. segítségével minden eddiginél több televíziós megjelenést tud biztosítani a magyar viadal számára, világszerte, valamennyi kontinensen látható lesz a Magyar Körverseny, csaknem 800 millió ember számára válik elérhetővé. Óriási áttörés, hogy 150 országban élőben közvetítik a verseny szakaszait!

Fotó: Vanik Zoltán / tdh.hu

Az élő közvetítéseket és összefoglalókat pénteken az alábbi időpontokban láthatják hazánkban:
0:30–1:30: Eurosport2 (2. szakasz, összefoglaló)
0:15–1:10: M4Sport (2. szakasz, összefoglaló)
8:00–9:00: M4Sport (2. szakasz, összefoglaló)
8:30–9:30: Eurosport1 (2. szakasz, összefoglaló)
16:00–18:00: M4SPORT (3. SZAKASZ, ÉLŐ) – élőben a www.m4sport.hu oldalán is
21:00–22:00: Eurosport1 (3. szakasz, összefoglaló)

EREDMÉNYEK
42. Tour de Hongrie
2. szakasz, Balatonfüred-Nagykanizsa (183 km):
1. Jordi Meeus (belga, BORA-hansgrohe) 4:03:55
2. Alberto Daniese (olasz, Team DSM) azonos idővel
3. Phil Bauhaus (német, Bahrain-Victorious) a. i.
24. Orosz Gergő (magyar válogatott) a. i.

Az összetett versenyben:
1. (sárga mezben az Aktív Magyarország díjáért) Jordi Meeus (belga, BORA-hansgrohe)
2. Phil Bauhaus (német, Bahrain-Victorious) a. i.
3. Maciej Paterski (lengyel, Voster ATS) 6 mp h.
8. Pelikán János (magyar, Androni Giocattoli-Sidermec) 10 mp h.

A gyorsasági pontversenyben: 1. (zöld mezben a Skoda és az Europcar díjáért) Jordi Meeus (belga, BORA-hansgrohe)
A hegyi pontversenyben: 1. (piros mezben a Cofidis díjáért) Maciej Paterski (Voster ATS)
A legjobb magyar versenyző: 1. (fehér mezben a Magyar Közút Zrt. és a Bringasport díjáért) Pelikán János (Androni Giocattoli Sidermec)

Minden fontos információt a Tour de Hongrie-ról ide kattintva találsz.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo