fbpx

Tekerj te is a világbékéért, egy felejthetetlen többnapos versenyen!

Hol is lehetne autentikusabb, de egyben a legnehezebb is szervezni egy sporteseményt a megbékélés jegyében, mint az örök vallási és etnikai konfliktusok helyszínén, a Közel-Keleten. A többnapos versenyre – melyen te is indulhatsz lebilincselő tájakon tekerve – 2019. márciusban kerül majd sor.

Gerhard Schönbacher egykori Tour de France legenda egyedülálló szervezői képességének köszönhető, hogy sikerül egy kerékpárverseny megrendezéséhez összehozni a jordániai arab, a palesztin és a zsidó feleket. Reményeik szerint a verseny példát tud mutatni más sportoknak, illetve a közös megbékélés jegyében talán minden más területen is elindíthatja a párbeszédet a felek között. Ezzel hatásosan megmutathatná, hogy a problémákat egyéni emberi szintre lehozva igenis van lehetőség az egész világ számára a kulturált és építő jellegű párbeszédre és közösen elfogadható megoldások megtalálására.

Middle East Tour – Cycling for Global Peace, azaz Közel-keleti Túra – Kerékpározás a világbékéért. Jövőre, 2019. március 8-14-éig fog tartani, és már lehet nevezni a weboldalukon: https://www.metour.info/. A szervezőgárda garantálja a megszokott kiváló hangulatot és körülményeket, hiszen Schönbacher csapata szervezi a világ egyik leghíresebb mountain bike szakaszversenyét, az ausztráliai Crocodile Trophy-t is, valamint a szomszédos Ausztriában zajló AlpenTour Trophy-t, ahol már mi is többször jártunk. A versenyre regisztrálhatnak amatőr indulók is, akik több kategóriákban lesznek díjazva. Várhatóan minden évben lesz a versenynek világszerte ismert egykor legendás kerékpáros vendége. A sajtóbemutatóra például Annemiek van Vleuten női országúti világbajnok kísérte el a csoportot.

A verseny Jordánia fővárosában, Ammanban kezdődik egy városi prológgal, azaz egy 9,5 km-es egyéni időmérő futammal. Ezután a versenyzőket átszállítják 200 km-rel délebbre. A következő napon a Föld legalacsonyabban fekvő részétől a Holt-tenger mellől rajtol. Maga a táv nem lesz hosszú, 60 km-t kell tekerni, de útközben le kell gyűrni több mint 1600 m szintemelkedést Petráig. A versenynap végén túrát szerveznek Petrába, a világhírű kőfalba vésett templomok és egykori település megcsodálásához.

A harmadik napon Petrától együtt teker egy darabig a mezőny, majd az éles rajtot elérve a Vörös-tengerig, azaz Aqabáig tart a szakasz. Többnyire lejtős terepen kell a tengerszintig visszaereszkedni, hogy elérjük még Jordániában a tengert. Másnap a határ túloldalán, már az izraeli oldalról, Eilatból indul a verseny a Mitzpe Ramon kráter felé északnak tekerve. Ez a szakasz fordított irányban haladva nagyrészt érinti az idei Giro d’Italia 3. szakaszának útvonalát. A célállomás a Föld legnagyobb krátere, mely nem vulkanikus, sem meteorit becsapódás, hanem tektonikus földmozgásnak köszönhetően szakad be. Emiatt nem is kerek, hanem elnyújtott ovális alakja van. A terület igen kedvelt kiránduló és kerékpáros központ. A kráter pereméről gyönyörű panorámában gyönyörködhetnek majd a célba érkezők.

Az ötödik szakasz innen a krátertől fog indulni és ismét főleg lefelé kell majd gurulni most a Holt-tenger izraeli oldalához, a kedvelt üdülővároshoz, Neve Zoharba. Itt 400 m-rel a tengerszint alatt fürödhetünk, vagy jobban mondva gumimatracként lebeghetünk a rendkívül sós vízben. Az utolsó napon többnyire vízszintes utakon a Holt-tenger partját követve északnak a palesztin fővárosba, Jerikóba érkezik a verseny hatodik szakasza. Itt egy közös étkezés és relaxáció után már versenyen kívül együtt átteker a mezőny Jeruzsálembe. Többnyire palesztin területeket érintve a 37 km végén még egy tiszteletkört mennek a versenyzők a városban, majd az ünnepélyes díjátadóra a történelmi városfalaknál kerül sor. Végül egy közös vacsorával ér véget a rendezvény.

Tegyél a világbékéért és tegyél magadért is. Már most biztosan állíthatjuk, hogy rendkívül szép és emlékezetes verseny lesz minden résztvevőnek. Testközelből tapasztalhatod meg a legendás tájakat, ismerheted meg az ott élő népek múltját és jelenét, úgy hogy remélhetőleg teszel az ő és mindannyiunk jövőjéért is.

Információk, nevezés: https://www.metour.info/

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.