fbpx

SunRace fogaskoszorúk tartós teszten: A legátgondoltabb kiosztású 11-es országúti sorok?

Amikor az ember egy hozzá igazán közelálló témában tesztelhet, amikor a tapasztalatok alátámasztják az elméletet, így született meg a SunRace CSRX1 11 sebességes 11-32 kiosztású fogaskoszorúk tesztje, amiből kettőt is nyúztunk több, mint egy éven át, először a saját láncával, majd más márkákkal is.

SunRace CSRX1 fogaskoszorú

A SunRace-t valószínűleg nem sok kerékpárosnak kell bemutatnom, a legnagyobb hajtás/váltás szett márkák mögött ott van közvetlenül, hihetetlen mennyiségű kerékpárt szerelnek az alkatrészeikkel, főleg az alsóbb és közép kategóriában, kivéve a fogaskoszorúkat, mert az bármilyen kategóriában megjelenhet. Az utóbbi időben a márka a lánckeréksorok területén tett nagy ismertségre szert azzal, hogy pl gyártanak olyan sorokat montikra, amiket a már említett egy-két piacvezető nem tesz, pedig van rá igény. Nekem például másfél évvel ezelőtt egy 11 sebességes 11-36-os kiosztású sor hívta fel újra a figyelmemet a SunRace-re (2009-ben már használtam SunRace sort és láncokat), amit a gravel kerékpáromra vettem, ami egyenesen a mostani tesztig vezetett.

Egy kis elméleti háttérrel indítanék. Jó pár évvel ezelőtt, amikor még 10-es szett volt az országúti kerékpáromon akkor az edzőkerekemen 11-28-as sort használtam, hogy lazán is fel tudjak menni az emelkedőkön. Azóta is ez az elv vezet, legyen mindig mindenhova áttételem könnyű tempóhoz is. A 11-es rendszerek megjelenésével örültem, hogy még finomabb lesz a kiosztása majd a soroknak, még kisebb lesz a lánckerekek közti fogszám különbség, – ami főleg a nehezebb áttételeknél, azaz a kisebb lánckerekeknél fontosabb, mert ott jobban számít az optimális fordulat tartása, – erre csalódnom kellett, mert a legnagyobb gyártó a nagy lánckerekek közti különbséget csökkentette, ahelyett, hogy belerakott volna egy 16-os lánckereket a sorba, ami sokkal jobban jött volna nekem és kb mindenkinek. A 11-32-es országúti sor megjelenésével szintén nem orvosolták a problémát, hanem egy számomra teljesen értelmetlen sort hoztak létre, konkrétan a 10-es sorok kiosztása átgondoltabb volt. Pedig igazán jó lett volna egy okosan tervezett 32-es végű sor, mert azért többször előfordul, hogy megyek olyan emelkedőkön, ahol lazán tekerve jól jön a 32-es lánckerék és síkon haladva is szeretem ha kicsik a lépcsők a sorban és ezzel nem vagyok egyedül…

 

Ekkor jött képbe a SunRace! Másfél évvel ezelőtt elkezdtem nézegetni, hogy milyen országúti soraik vannak és lám, ők meg tudták csinálni, normális kiosztású 11 sebességes 11-32-es fogaskoszorú, 11-12-13-14-15-17-19-21-24-28-32. Az persze még kérdés volt, hogy mennyire tartós, hogyan vált, ami azért nem egy utolsó szempont. Egyből fel is dobtam a hazai forgalmazónak, hogy mi lenne ha készíthetnék egy tesztet róla. Természetesen igen mondtak és kaptam is a jobbfajta lánckeréksorból a SunRace CSRX1-ből 2 darabot, egy feketére felületkezeltet, hogy ténylegesen megtudjuk mennyit bír a fekete szín és egy klasszikus ezüstszínűt. A fekete ment a barátnőm edzőkerekére (ő egyébként többet megy mint én) és az ezüst pedig az enyémre. Kaptunk még hozzá két SunRace CN11A láncot is, hogy lássuk milyen a saját láncával.

Miért jobb a SunRace, mint a többi? Ezért!

Nézzük, hogy miért favorizálom a SunRace kiosztását a többivel szemben.
A fenti táblázat az áttételeket mutatja ugyanolyan első lánckerekek (ami jelen esetben kb mindegy) és három különböző gyártó 11-32-es sora mellett. Az áttételek alatti sorban azt láthatjuk, hogy az adott lánckerékre felváltással hány százalékkal lesz kisebb az áttétel az előzőhöz képest, pl a 11-es lánckerékről 12-esre váltás 8,33%-kal könnyebb áttételt eredményez. Többnyire azért váltunk, mert emelkedik az út vagy lejt, esetleg hátszél van vagy éppen szemből fúj. Ha nem változtatjuk a pedálfordulatot akkor pont annyival fog csökkenni a sebességünk, mint amennyivel könnyebb áttételre váltunk. Viszont ha túl nagyok az áttételek közti különbségek akkor kis mértékű emelkedés/lejtés/szél esetén fordulatból kell kompenzálnunk és rosszabb esetben elhagyjuk a számunkra optimális fordulat tartományt. Főleg síkon vagy síkhoz közeli emelkedés/lejtés mellett jelent problémát ha túl nagyok a lépcsők a lánckerekek között, ezért fontos, hogy a kisebb lánckerekeknél lehetőleg minél kisebb lépcsők legyenek.
Elsőként a Gyártó 1-et nézzük meg! Látható, hogy hiányzik a 14-es lánckerék, ami miatt egy 13,33 %-os lyuk van az áttételeknél, ráadásul olyan sebesség mellett, ahol igazán számít. Ebben az esetben a fent vázolt első lánckerekek és 90-es pedálfordulat mellett az egyik áttételen kb 38 km/h-val a másikon pedig 43,5 km/h-val tudunk menni, ami óriási különbség és pedálfordulatból sem tudja mindenki könnyen kompenzálni.
A Gyártó 2-nél már jobb a helyzet, ő az első nagyobb lépcsőt a 19-es és a 22-es lánckerék közé tette, ott egyik esetben a fenti feltételek mellett kb 29 km/h-val a másik esetben 26 km/h-val halad, ami már jóval könnyebb tartomány, mint a Gyártó 1-nél vázoltak, de még mindig lehet kicsit fejleszteni.
A SunRace a 21 és a 24 közé tette az első nagyobb lépcsőt, ahol egyébként már illene elöl is váltani, de ha nem váltunk elöl akkor is kisebb százalékosan az áttétel csökkenés, mint a fenti két esetben.

A 3 legnagyobb lánckerék alu tartóbakon, eloxált távtartó és zárógyűrű

 

A SunRace CSRX1 11-32-os kiosztásban 317 gramm, mindkét sor felületkezeléstől függetlenül ennyit nyomott, piros alumínium zárógyűrű járt hozzájuk, ami a tömegre jótékony hatással van és bár beépítve nem igazán látszik, de a piros szín is elég jól mutat. A 3 legnagyobb lánckerék van alu tartóbakon, a többit egyesével kell feltenni a kazettatestre és a távtartókat sem aprózták el, azok is pirosra eloxált darabok, akárcsak a zárógyűrű.

Természetesen az első km-ek kicsit zajosan teltek mint minden új lánc, sor kombinációnál, de 100 km körül már visszacsendesedett a rendszer. A váltásteljesítmény a sor teljes tartományában kb jó volt, kivéve a 11 és 12-es lánckerék között, mert ott mindkét irányban kissé akadozva váltott. Mindkét sor+láncnál fennállt ez a probléma, szóval nem váltó vagy váltófülprobléma okozta. Jó, nem túl sokat használja az ember a legkisebb lánckereket a lejtőket kivéve, de akkor is ki kellett deríteni, hogy mi okozza. Nem volt mást tenni, kipróbáltuk másik lánccal a sort, és másik sorral a láncot, a legnagyobb meglepetésemre mindegyik működött, tehát a SunRace sor más márkájú lánccal szépen váltott és a SunRace lánc más márkájú soron elfogadhatóan működött. Nem igazán tudom hova tenni ezt a problémát, egyszer talán hazánk láncváltással foglalkozó gurujának feldobom ezt az esetet, hogy vizsgálja ki mi okozza (persze lehet a gyártási tűrések éppen most így alakultak és emiatt nem váltott jól a lánc).

SunRace CN11A lánc patentszemmel

Utána azért visszakerült a SunRace lánc a SunRace sorral, mert ki kellett deríteni, hogy mennyit megy el egy ilyen lánc. Teltek múltak a km-ek, barátnőmnél kb 7000 km után esett bele a 0,75 a láncnyúlásmérőn, általában 5-6000 km-t megy el egy lánccal, míg nálam 4000 km után kopott el, de én egy új láncolajat is teszteltem rajta, ami nem igazán vált be (többnyire 5000 km-t bír nálam egy jobb 11-es lánc). Felkerültek az új láncok, amik már más márkájúak és természetesen tökéletesen működtek velük a sorok. Jelenleg barátnőm sorában kb 18000 km van és a 4. új lánc fut rajta, míg nálam kb 10000 km és a 3. új lánc, mindegyik hibátlanul működik és egyáltalán nincsenek szétkopva. Persze a fekete viseltesebbnek tűnik, mert a felületkezelés már megkopott, de ettől még működőképes. Egyébként a fekete szín már az első használat után kezdett világosodni, de kb csak 10000 km körül kezdett a fém kilátszódni alatta.
A sorok tartósnak bizonyultak, mindössze az egyik alu zárógyűrűről sikerült leszedni a menetet egy túlhúzás során, de ez időnként előfordul.

18000 km után:

10000 km után:

További információt a SunRace lánckeréksorokról a hazai forgalmazó honlapján találtok.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo