fbpx

Roglic-Bernal párharc várható a Tour de France-on?

Három héttel a Tour de France előtt a Jumbo-Visma leiskolázta a világot, mindössze Bernal és Quintana tudta többé-kevésbé tartani a lépést Rogliccsal a Tour de l’Ain-on.

A Tour de l’Ain UCI 2.1-es versenyen számos Tour-menő kerékpáros rajthoz állt, lényegében a Team Ineos és a Jumbo Visma a legerősebb keretével indult el a három napos francia versenyen. Már az első szakaszon látszott, hogy a Jumbo-Visma szeretné irányítani a versenyt, a második szakaszon már érződött, hogy erőfölényben vannak, a harmadik szakaszra pedig lehengerelték a komplett mezőnyt.

A harmadik szakaszon, a legkeményebb napon négyen érkeztek meg az első tízben a Jumbo-Vismából, ami vészjósló jel a Tour de France-ra a többi csapat számára. A Jumbo-Visma első számú emberét, Primoz Roglicot csak Egan Bernal és Nairo Quintana bírta lőtávolban tartani, de a szlovénnak így sem kellett megszakadni, hogy magabiztosan nyerje az összetettet.
Ha ez nem változik a következő három hétben akkor a Jumbo Visma lesz az új Team Ineos/Sky és senkinek sem lesz komoly esélye beleszólni az első hely sorsába. Ezenkívül Wout Van Aertról sem szabad megfeledkezni, aki szombaton a Milanó-San Remót nyerte meg elölről sprintelve és ő is komoly segítség lehet a Jumbo-Visma számára a Tour de France-on. És az is kiderült, hogy valószínűleg Bernal lesz a csapatkapitány a Touron, mivel Geraint Thomas elég sokat kapott a hegyeken, Chris Froome pedig teljesen elszállt az összetettben nem lepődnénk meg, ha nem nevezné a csapat vezetése a Francia Körversenyre a sokszoros összetett-nyertes brit kerékpárost.

Mint már írtuk magyar részvevői is voltak a Tour de l’Ain-nak, Dina Márton végül a nagyszerű 25. helyezést szerezte meg, míg Fetter Erik a sikeres első szakasz után az 51. helyen végzett az összetettben.

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.