fbpx

Parti András és Kiss Kata Emma nyerte a IV. Kanizsa Kupát

Vasárnap a nagykanizsai mountain-bike park adott otthont az országos magyar kupa sorozat harmadik állomásának, amelynek főtámogatója az idei évben is a Szerencsejáték Zrt. volt. Az ezúttal két napos rendezvényre számos utánpótlás és felnőtt versenyző, valamint szurkoló látogatott ki a gyönyörű késő nyári napos időben.

A korábbi évekkel ellentétben a szervezők ezúttal változtattak kissé a rajt/cél területen, ami mind nézői, mind funkcionális szempontból elsöprő sikert aratott. Az idei évben két naposra tervezett rendezvényen közel 150 versenyző állt rajthoz és sokan kilátogattak a nagykanizsai Csónakázó-tó fantasztikusan szép parkos környezete mellett kialakított versenyközpontba. A szombati napon a fiatalabb korosztályoknak szerveztek ügyességi versenyeket, míg vasárnap az MKSZ által Magyar Kupa fordulónak minősített XCO versenyre került sor minden korosztályban.

A felnőtt nők versenyét Kiss Kata Emma (Acélvakond Cycling Team) nyerte egyedüli indulóként, míg a férfi Elit futam első helye, ahogy az várható volt, a nemrég Tokiót megjárt, négyszeres olimpikon Parti András (UTE) és a tavalyi győztes Palumby Zsombor (SVS Pro Team) között dőlt el. Mindketten kiválóan kapták el a rajtot és a verseny majdnem végéig fej-fej mellett haladtak. Az utolsó előtti körön azonban Parti András támadását nem tudta átvenni Zsombor, így Parti több mint fél perces előnnyel ért célba.

A dobogó harmadik fokára a tavalyi évhez hasonlóan a Cube-Csömör versenyzője, Szatmáry András állhatott fel. Az U19-esek futamát ismét hazai versenyző nyerte, Horváth Áron Mihály személyében (Limitless Team-XCO Nagykanizsa). A Master 2-es kategóriát a nemrégiben Master Európa Bajnoki címet szerző Búr Zsolt (Vialand Racing Team) nyerte.

A következő magyar kupafutamra Komlóson kerül sor szeptember 12-én, ami egyben UCI C3-as nemzetközi besorolású is lesz.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo