fbpx

Párizs-Nizza: Porte kihasználta a sárga trikós rutintalan versenyzését – videó

Az 5. szakaszon hegyi befutóra került sor a Párizs-Nizzán, az 1600 méter magas La Montagne de Lure-ra kellett felkapaszkodni. Talán a legfontosabb szakasz volt ez az idei versenyen, papíron itt alakulhattak ki a legnagyobb különbségek…

Richie Porte

Richie Porte

Châteauneuf-du-Pape és La Montagne de Lure  között 176 kilométer volt a penzum, és a hófoltokkal tarkított hegyre már együtt érkezett a mezőny. A Sky próbált tempót menni, de folyamatosan voltak próbálkozások, előkerült például a Giro-győztes olasz Michele Scarponi (Lampre-Merida) is.

A legmeglepőbb azonban a sárga trikós, Andrew Talansky aktivitása volt, nincs rá jobb szó, nagyon bután versenyzett. A sárga trikósnak sokkal erősebbnek kell lenni a többieknél ahhoz, hogy ilyen helyzetben támadásban gondolkozzon… A 24 éves amerikai rutintalanul többször is akciózott az utolsó három kilométeren, pedig nagyon messze volt attól, hogy leszakítsa összetett ellenfeleit.

Videón az utolsó 3 kilométer:

Miután kifárasztotta magát, meg is lett a jutalma, az ausztrál Richie Porte támadására – aki a már korábban robbantó Gyenyisz Mencsovra (Katyusa) ugrott fel – nem tudott reagálni másfél kilométerrel a cél előtt. A Sky kapitánya nem várva az oroszra hatalmas tempóban távolodott, az üldözők pedig természetesen Talansky-ra vártak, egye meg, amit főzött, persze azért meg-megkínálgatták néhány ritmusváltással.

Porte hazaért, Mencsov újabb akciójával megszerezte a második helyet, az üldözőboly pedig Talansky vezetésével 33 másodperc hátrányban érkezett. Az ausztrál fél perccel az összetettben is átvette a vezetést, ami ismerve csapata erejét és jó képességeit az időfutamban, kijelenthetjük, hogy elégnek kell lenni a végső győzelemhez…

Párizs-Nizza 5. szakasz eredménye:

1. Richie Porte (Aus) Sky Procycling 4:50:54
2. Denis Menchov (Rus) Team Katusha 0:00:26
3. Andrew Talansky (USA) Garmin Sharp 0:00:33
4. Tejay van Garderen (USA) BMC Racing Team
5. Diego Ulissi (Ita) Lampre-Merida
6. Lieuwe Westra (Ned) Vacansoleil-DCM Pro Cycling Team
7. Jean-Christophe Peraud (Fra) AG2R La Mondiale
8. Nairo Alexander Quintana Rojas (Col) Movistar Team
9. Simon Spilak (Slo) Team Katusha
10. Michele Scarponi (Ita) Lampre-Merida
11. Jonathan Hivert (Fra) Sojasun 0:00:46
12. Sylvain Chavanel (Fra) Omega Pharma-Quick-Step Cycling Team
13. Andreas Klöden (Ger) RadioShack Leopard
14. Peter Velits (Svk) Omega Pharma-Quick-Step Cycling Team 0:00:49
15. Nicolas Roche (Irl) Team Saxo-Tinkoff
16. Daniel Navarro Garcia (Spa) Cofidis, Solutions Credits
17. Alberto Losada Alguacil (Spa) Team Katusha
18. Andriy Grivko (Ukr) Astana Pro Team 0:01:02
19. David Lopez Garcia (Spa) Sky Procycling 0:01:06
20. Bart De Clercq (Bel) Lotto Belisol 0:01:17

Az összetett állás:

1. Richie Porte (Aus) Sky Procycling 24:26:08
2. Andrew Talansky (USA) Garmin Sharp 0:00:32
3. Lieuwe Westra (Ned) Vacansoleil-DCM Pro Cycling Team 0:00:42
4. Jean-Christophe Peraud (Fra) AG2R La Mondiale 0:00:49
5. Tejay van Garderen (USA) BMC Racing Team 0:00:52
6. Sylvain Chavanel (Fra) Omega Pharma-Quick-Step Cycling Team 0:00:53
7. Simon Spilak (Slo) Team Katusha
8. Diego Ulissi (Ita) Lampre-Merida 0:00:54
9. Michele Scarponi (Ita) Lampre-Merida
10. Peter Velits (Svk) Omega Pharma-Quick-Step Cycling Team 0:00:56
11. Andreas Klöden (Ger) RadioShack Leopard 0:01:06
12. Andriy Grivko (Ukr) Astana Pro Team 0:01:08
13. Alberto Losada Alguacil (Spa) Team Katusha
14. Nicolas Roche (Irl) Team Saxo-Tinkoff 0:01:09
15. Daniel Navarro Garcia (Spa) Cofidis, Solutions Credits 0:01:18
16. Gorka Izaguirre Insausti (Spa) Euskaltel-Euskadi 0:01:34
17. Bart De Clercq (Bel) Lotto Belisol 0:01:35
18. Enrico Gasparotto (Ita) Astana Pro Team
19. Denis Menchov (Rus) Team Katusha 0:01:41
20. Arnold Jeannesson (Fra) FDJ 0:01:49

Párizs-Nizza – 4. szakasz

Párizs-Nizza – 3. szakasz

Párizs-Nizza – 2. szakasz

Párizs-Nizza – 1. szakasz

Párizs-Nizza – prológ, előzetes információk

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.