Az Adidas Freeride Crew csapatában különböző országokból toborzott versenyzőket találunk, akik közül ezúttal egy mindössze 23 esztendős rider következik, a közeli osztrák fővárosból. Niki Leitner karrierje kicsit meseszerűen ível a kölcsönbringától a Kona szponzoráción át a nemrég bemutatott Costa Rica-i freeride kiruccanásig…
Niki Leitner
Névjegy:
Név: Niki Leitner
Születési idő: 1985.05.23.
Lakhely: Bécs, Ausztria
– Miért lett belőled dirt jumpos?
– Mindenféle extrém sportot kipróbáltam, majd végül a dirt jumpnál horgonyoztam le. Egyszerűen szerintem ez a legélvezetesebb az összes közül. Tizenhat éves voltam, amikor az unokatesóm megmutatta az általa épített ugratót. Rendes CC-s gépekkel ugráltunk rajta, és hamar rájöttem, hogy itt tényleg van hova fejlődni. Minden más sporttal felhagytam, amikor pedig nem gyakoroltam, az interneten böngésztem, hogyan lehet a trükköket beadni, és milyen masina kell hozzá. Eközben bukkantam rá Richie Schley, Thomas Vanderham, illetve Kyle Stait csodálatos bemutatóira. Annyira lenyűgözött, amit láttam, hogy fejembe vettem: ezt nekem is meg kell tanulnom.
Niki Leitner
– Hol, és kivel tanultad meg az alapokat?
– Innentől kezdve unokatesómmal és barátaival minden hétvégén gyakoroltunk, újabb és újabb trükköket tanultunk. Ötünkre jutott egy össztelós gép, amit addig használtunk, amíg teljesen tönkre nem ment. Majd összedobtuk a pénzt, és vettünk egy újat, amit ismét néhány hónap alatt leamortizáltunk. A következő nyáron a barátaim elhívtak kiteszörfözni Görögországba, de Budapest előtt balesetet szenvedtünk, így vissza kellett térnünk Bécsbe. A nyaralásnak annyi volt, de azzal kárpótoltam magam, hogy az egyik haverral a Graz melletti Schöckel-hegyre mentünk DH-zni. Ott ismerkedtem meg barátnőmmel, Gabival, aki megmutatta a Lechwaldot, Graz akkori egyetlen dirtpályáját. Egy hétvégén ott többet tanultam, mind addig a haverokkal összesen. Nem tudom, hogyan történt, de olyan természetesen jött az egész… Ott és akkor elhatároztam, hogy dirt jumpos leszek.
Niki Leitner
– A versenyzői karriered hogyan kezdődött?
– Vettem egy saját merevfarú ugratógépet, és elkezdtem Bécsben a helyi skate parkban gyakorolni. Aztán 2005-ben már fedett helyre költözött az ugratópálya és a szivacsmedence, így télen is folytathattam a gyakorlást. Minden nap munka után odamentem, hetente hat délutánt és estét töltöttem ott. Egy ottani barátom télen a leogangi havas ugratóversenyre készült, így elkísértem, és ha már ott voltam, el is indultam a versenyen. Legnagyobb meglepetésemre megnyertem, és rögtön ismerté váltam a dirt világában.
Ekkor már egy Kona Duduval versenyeztem, melyet a barátommal közösen vettünk. A rendezvény után odajött hozzám a Kona helyi képviselője, és azt ígérte, hogy ha a következő versenyen is jól szerepelek, leszerződtetnek. Innentől komolyra fordult a dolog, és a már meglevő szponzori kedvezménnyel vettem egy Kona Cowan össztelóst, mellyel a szezon legtöbb nagy megmérettetésén elindultam, beleértve az Adidas Slopestyle-t, a Vienna Air Kinget, a King of Dirtöt és a Red Bull Vozi Bre-t, ahol 3. lettem. Ez nagy eredménynek számított, mivel számos neves versenyző indult a belgrádi viadalon. A következő évet már egy Kona csapatbicajon kezdhettem.
Niki Leitner
– Töretlenül folytatódott a pályafutásod?
– Korántsem. Nem a legjobban kezdődött a 2007-es év: télen műtéten estem át, majd a Vienna Air Kingen sikerült a kormányt a hasamba döfnöm, így ismét ki kellett hagynom egy kis időt. Utána viszont sok versenyen indultam, jártam Norvégiában és Oroszországban is. A King of Dirtön 3. lettem, majd egy kulcscsonttörés lőtte ki a nyár végét. Nem vesztegettem el az időt: barátnőmmel Bécs környékén földet vásároltunk, és építettünk egy kiváló pályát, a Dirt Gardent. Most már saját pályán edzhetek, és nem kell túl sokat utaznom a gyakorláshoz.
Most éppen itt ülök Costa Ricán a La Riviera szálló teraszán, az Adidas csapat tagja vagyok, ami számomra még mindig felfoghatatlan. Szerencsésnek érzem magam, és készen állok arra, hogy a jövőben mindenkit lemossak a pályáról!
Megjelent a Bikemag 2008. szeptember-októberi számában.
Szöveg: Németh Balázs
Fotó: Haruki „Harookz” Noguchi
