Lehet-e kerékpáros maratonon életveszélyes sérülést szenvedve hatalmasat bukni? Lehet. Csak nem tanácsos, mert jó eséllyel belehalhat az illető…
Papp Dénes már a kórházban
Nem nevezzük meg a cikkben az eseményt, mert a hazai mountain bike maratonokat tekintve a jobban szervezettek közül való, nem érdemel negatív megkülönböztetést. A probléma fennáll 10-ből 8 eseményen. Gyors lejtők, fáradtság, a versenyszellem következtében túlzott kockázatvállalás egy túra-jellegű bringázáshoz képest… Esélyes egy esés.
Mountain bike-os berkekben sokak által ismert Papp Dénessel is megtörtént a baleset, blogjában részletesen írt a történtekről. A bejegyzésből kiderül, hogy hajszálon múlt az élete, vagy az életveszélyes sérülés. Súlyos baleset sokféle van. Sokszor fordul elő, hogy rengeteg múlik azon, hány perc alatt érkezik a segítség. (Csak zárójelben még egyszer: “hány perc alatt”, nem “hány óra alatt”.)
Dénes 1 óra 20 perc után részesült először szakszerű elsősegélynyújtásban, amit így ír le:
Mentő el is indult időben és… egy óra húsz perc alatt talált meg minket. Addig keresztül-kasul kóvályogta a Bükk ezen részét. Hú, mi van, ha nagy(obb) a baj? Nem, nem ők tehetnek róla, hiszen nem ultiztak a tárkányi kocsmában, hanem folyamatosan kerestek minket. Nem lehetne a Szervezők által egy GPS koordinátát leadni a mentőknek, rendőröknek, tűzoltóknak, az ellenőrzőpontok helyét illetően?
A bringás nem azt kéri, hogy mondjuk egy több mint 100 kilométeres körben – ami a mindentől távoli erdőbe vezet – legyen elszórva legalább néhány szakképesítéssel rendelkező rendező mondjuk egy-egy kvaddal, hogy elsősegélyt (nem mentő szolgáltatást) nyújtson a rászorulónak… Nem. Dénes szerény, beérné pár működő GPS koordinátával. Tegyük hozzá, komoly fejsérülés esetén nem 1 óra 20 percen múlik, hogy amikor ezeket a sorokat írná, már rég képtelen lenne értelemmel felfogni a GPS koordináta szó jelentését.
Bringások között sokan vagyunk, akik estek már nagyot versenyen. Estünk versenyen kívül is magunktól, valahol az erdő mélyén. És azt is tudjuk sokan, mennyire eltérő a kockázat a két helyzetben. Sokan azt is tudjuk, hogy – bár nem Magyarországon – vannak események, ahol rengeteg erőforrást fordítanak arra, hogy ezt a bizonyos 1 óra 20 percet minél jobban lecsökkentsék. Sokan azt is tudjuk, hogy a nemzetközi versenyrendszerekben az egyik legszigorúbban szabályozott része a versenyszervezésnek az elsősegélynyújtás biztosítása. Sokan, többször fel is hívtuk már a figyelmet erre a problémára, nem rossz szándékkal. Sokszor kimondtuk már a kényes, durván hangzó kérdést is:
Meg kell halnia előbb utóbb valakinek, hogy érdemben szabályozva legyenek nálunk a kerékpáros események ebből a szempontból?
Válasz helyett mi csak fórumot tudunk adni a témában érdekeltek számára, hogy gondolatokat cseréljenek, nem tisztünk megtalálni a megoldást. Adott helyzetben egyelőre csak egy tanácsot adhatunk, amit érdemes mindenkinek – a versenyszervezők kedvelt frázisát kölcsönvéve – “saját felelősségére” megfogadni:
Ne bukj életveszélyeset, mert a segítségre másfél órát kell várni!
