fbpx

Nagy Sándor, a Bicajos könyv szerzője

Idestova 10 éve készítettünk interjút Nagy Sándorral, a 80-as években több kerékpáros könyvet jegyző ELTE tanárral. Ami még érdekesebb vele kapcsolatban, hogy több alkalommal tett Európát átszelő kerékpártúrát, és szívesen mesélt az út során a bicajos tapasztalotokról. Mivel mostanában a BikeMag hasábjain kerékpáros túratáska körképet és teszteket jelentetünk meg, talán érdemes lenne újraolvasni, milyen felszereléssel indult útnak a „Kerékpárosok könyve” és az „Új! Bicajoskönyv” klasszikusok szerzője!

nagysandor_1A gyermekkora óta Törökbálinton élő ötvenhét éves kémikus három alapművel írta be magát a hazai kerékpározás virtuális nagykönyvébe. Tette ezt olymódon, hogy az alapélményt adó Amerikában töltött oktatói évek előtt kerékpáros előélettel nem rendelkezett… Annak a típusnak a megtestesítője, akinek ha egyszer bármilyen témakör felkelti az érdeklődését, azon a téren pusztán lelkesedéssel és szorgalommal képes maradandót alkotni, függetlenül attól, hogy milyen volt a témakörhöz fűződő korábbi viszonya. Irodalmi munkássága azonban korántsem csupán a kerékpározásról szól. Angol nyelven íródott kémiai tárgyú szakkönyvek, gyermekkönyvek illetve regények magyarítójaként ismerheti bárki, legnépszerűbb fordítói munkája a Galaxis útikalauz sorozat második, a „Vendéglő a világ végén” című kötete. Saját magát inkább igényes műkedvelőnek tartja, mint profi fordítónak, a kerékpáros témakörben pedig az utóbbi tíz évben már kevésbé mozog. Jelenleg is az ELTE Kémiai Intézetének docense, civilben pedig öt leánygyermek édesapja. Interjúalanyunk bővebb munkássága a http://nasa.web.elte.hu/ honlapon keresztül ismerhető meg.
Hogyan kerültél kapcsolatba a kerékpározás témakörével?

Kamaszkorom időszaka ilyen szempontból teljesen kimaradt, sőt valójában már harmincéves is elmúltam, amikor komolyan elkezdtem bringázni. Első amerikai utam során 1979-ben lettem szerelmes a témába. Rácsodálkoztam arra, hogy mennyire más az amerikaiak hozzáállása a kerékpározás egészéhez. Az ottani bringásoknak igen magas szintű volt az öntudata, széles körű társadalmi jelenséggel álltunk szemben. Ehhez képest a hazai helyzet merőben más volt, itt a parasztbiciklivel való közlekedésen túl egyéb tömeges dologról nemigen lehetett beszélni. Amikor hazajöttem két dolgot határoztam el. Az egyik, hogy a törökbálinti kertünk kapujából elindulva eltekerek Párizsig, a másik, hogy írok egy olyan könyvet kerékpáros témakörben, amely összefoglaló jellegű, és részletesen ismerteti a téma műszaki vonatkozásait is. Burkolt célom ezzel az volt, hogy a könyv kapcsán kialakuljon egyfajta virtuális közösség. Azt szerettem volna, hogy azok, akik bringáznak, ne azt gondolják magukról, hogy ők emiatt mekkora balfékek, hanem tudatában legyenek annak, hogy ez egy értelmes dolog, és hogy nincsenek egyedül.

Milyen egyéb dolgok álltak első bringás témájú könyved megszületésének hátterében?

Nézegettem a hazai kínálatot, éppen akkor jelent meg Kő András „Drótszamár” című könyve, ami az egyetlen kerékpározással kapcsolatos kiadvány volt az akkori piacon. Ez egy anekdotakötet volt, nem technikai jellegű mű. Lelkes fiatal tanár voltam, és mint ilyen hozzászoktam ahhoz, hogy a diákjaimnak leadott anyagot leírogattam magamnak. Ugyanezt tettem a kerékpáros dolgaimmal is. Sokat olvastam a témában, érdekelt is a dolog, és éppen abban a fázisban voltam, hogy szívesen kiírtam volna ezeket magamból. Aztán jött egy véletlenszerű lehetőség. Elmentem egyszer a Műszaki Kiadóba egy kémiai témájú könyv fordítása ürügyén, leadtam rá egy tervet. Megköszönték, de nem érdekelte őket a dolog. Már éppen kifelé mentem az irodából, amikor utánam szólt a főszerkesztő, hogy ha esetleg tudok valakit, aki kézimunkázásról akar írni, akkor szóljak. Hazafelé a buszon jutott eszembe, hogy ez milyen jó alkalom lett volna arra, hogy a bringás ötletemet feldobjam. Valahogy visszakeveredtem később és leadtam erre is egy javaslatot, közben magam is meglepődtem azon, hogy milyen hatékonyan érveltem a dolog szükségessége mellett. El is fogadták végül, annak ellenére, hogy ez a Műszaki Kiadó vegyipari részlege volt. Később is csak úgy hívták a projektet, hogy a „vegyipari kerékpár”. Elkészítettem a kéziratot, de különböző okokból nem akarták az egészet kiadni. Voltak részek, ahol légellenállást, áttételeket, meg hasonlókat számolgattam, ezek voltak azok a témakörök, amelyekre a húgom is csak azt mondta, hogy úgyis csak azokat érdekli, akik csillagos ötöst akarnak. Fájó szívvel de végül ezeket ki kellett hagynom, pedig az álláspontom az, hogy ha valakit valami igazából érdekel, akkor azt az adott témakörnek minden vonatkozása érdekli. Az eredeti koncepció ily módon megrövidített változata végül „Bicajos könyv” néven jelent meg.

Mi lett a sorsa a kimaradt kéziratrészeknek?

Összerendeztem egy egységes egésszé, és beadtam az „Ezüstgerely” nevezetű pályázatra, amelyet a sport témakörében született irodalmi- és művészeti alkotások számára írtak ki. Szerencsémre a zsűriben ott ült a Sport Kiadó főszerkesztője, aki egyből lecsapott a kéziratra. Meg is jelent náluk, ebből az anyagból született második ilyen témakörű munkám a „Kerékpárosok könyve”. Évekkel később a Frigoria kiadónál jelent meg „Új! Bicajoskönyv” címen a legelső koncepció aktualizált változata.

Mennyi szerzői háttérmunka előzi meg egy ilyen könyv megjelenését?

Ezzel most megfogtál, nem tudnám megmondani. Inkább arról beszélnék kicsit, hogy hogyan dolgoztam. Korábban már publikáltam kémiai szakterületen, de írni igazából mégis a „Bicajos könyv” kapcsán tanultam meg. Emlékezetem szerint ötször-hatszor írtam át az egészet, és mindezt még az írógépes korszakban. Szerettem volna egy egységes, amennyire lehet magyaros terminológiát végigvinni a könyvön. Megnéztem, hogy akik előttem hasonlókat írtak, azok milyen szakkifejezéseket használtak, és amelyeket jónak találtam azokat átvettem. Rengeteg könyvvel tértem haza első amerikai utamról. Ezeket antikváriumokból, bolhapiacokról, innen-onnan szereztem. Ezeket használtam forrásként. Az ábraanyag nagy részét magam rajzoltam. Egy ilyen könyv sokkal nagyobb igényességgel készült, mint egy szokványos műszaki termék. Az volt a látszat, hogy egy műszaki könyvről van szó, de valójában több volt annál szerintem.

Idehaza legalább ötévente meg kéne jelentetni egy-egy hasonló összefoglaló jellegű kerékpározással kapcsolatos művet. Nem hátrány, ha ez hazai szerző tollából születik. Nem készülsz esetleg ismét ilyesmire?

Mindenkinek jó, ha van a polcon a biciklis témához kötődő általános bevezető, de napjainkban, amikor évről-évre új műszaki megoldások jelennek meg, ezt könyv formában követni szerintem lehetetlen. Manapság úgy látom inkább, hogy a magazinoknak és egyéb médiumoknak, na meg az internetes dolgoknak van létjogosultsága. Régóta töröm a fejemet azon, hogy el kéne készíteni egy magyar nyelvű webes kerékpár-szerelési útmutatót, vannak ebben a témában nagyon jó angol nyelvű példák Ez a szerelés-karbantartás dolog szerintem kifejezetten olyan, amit nagyon nehéz egy könyv lapjain logikusan végigvezetni.

Milyen a kapcsolatod mostanság a kerékpározással?

Ma már elsősorban gyalog közlekedem, de ha mégis kerékpározom, akkor sem tartozom az agresszív fajtába. Szabálytalankodom olykor, a tisztesség határain belül, olyat viszont nem teszek, hogy elsőbbségemre hivatkozva szentségelek az autósokkal. A kerékpározással kapcsolatos attitűdöm sokat változott az utóbbi időben. A fanatikus bringás szakember igen, de a turista még nem veszett ki belőlem. A gyerekeimmel még most is sokat túrázok. Bár már nem vagyok fiatal, de a fizikai erőkifejtéssel járó dolgok iránt továbbra is van igényem, sokat dolgozom például a kertben. Emellett bármilyen olyan témakör érdekel, amelyhez kreativitás szükséges. Lehet ez kémia, biciklizés, vagy akármi…

Volt egyáltalán valaha autód?

Jogosítványom van – igaz, már régen lejárt -, de autóm sosem volt. Amikor második hosszabb amerikai tartózkodásom során a feleségem meg szerette volna hosszabbíttatni a magyar jogosítványát, kiderült, hogy sokkal egyszerűbb, ha megszerzi az ottanit. Kapott egy vékonyka füzetet, az abban foglaltakat kellett megtanulnia. Vizsga előtt egy nappal elkértem tőle, átnéztem, és úgy döntöttem, hogy mivel egyszerűnek tűnik, én is megszerzem a jogosítványt. Nem azért sikerült, mert olyan marha nagy eszem van, hanem azért, mert az a füzet nem olyan butaságokkal volt tele, mint az itthoni könyvek, hanem hasznos dolgokkal, például, hogy ne dudálj rá a bringásra, mert megijed, és abból baleset lehet.

Hogyan látod a mai közlekedés általános helyzetét?

Nem akarok partizánkodni, meg nem vagyok harcos zöld sem, de mégis abszurdnak érzem, ami mostanság a városban tapasztalható közlekedés terén. Erről mindig az jut eszembe, amikor egy könyvben összehasonlítást olvastam a hártyásszárnyúak és az emberek társadalmáról. Ott arról volt szó, hogy míg előbbi egy alacsony intelligenciájú egyedekből felépülő hihetetlenül intelligens társadalom, addig az utóbbi egy magas intelligenciából építkező mérhetetlenül buta kommuna. Olyannak érzem az emberek viselkedését, mint amilyen a lemmingeké állítólag. Csak megyünk a szakadék felé megállíthatatlanul. Én ehelyett inkább azt szeretném, hogy normális tömegközlekedés legyen, és csak az menjen autóval, akitől ezt a munkája megkívánja, a kerékpárosok pedig öntudatos, egyenrangú szereplői legyenek a közlekedésnek, mint Hollandiában…

Megjelent a Bikemag 2006. júliusi számában. A szakíróval a két Balázs beszélgetett. A Németh fotózott, a Horváth meg lejegyezte…

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.