A nemrég megjelent “Mérföldkövek a kerékpártechnikában” kétrészes cikkből sokan hiányoltátok a kerékpárfejlesztések első lépéseit. A kerék persze már az ókori Egyiptomban is meg volt, a fék esetében pedig érdemes arra gondolni, hogy a lovaskocsikat is valahogy lassítani kellett. Ellenben az első kereket hajtó pedál már határozottan kerékpárspecifikus találmány, íme a története!
A Champs Elysée az 1860-as évek végén
153 évet kell visszamennünk az időben, a helyszín Párizs, a történelmi környezet pedig III. Napoleon uralma minden idők egyik legbefolyásosabb birodalma élén. Az 1860-as évek elején egyértelműen a franciák határozzák meg mind az európai, mind a világpolitikai eseményeket, de ugyanígy a társadalmi szerkezet, a művészetek és a tudomány terén is követendő példát mutatnak. A 60-as évekre már kiépül a francia vasúthálózat, központja – mint az egész császári birodalomnak – természetesen Párizs.
A Draisine “futókerékpár”
A festői francia főváros ekkoriban teljesen megújul (ahogy 3 évtizeddel később Budapest is), a nyomornegyedek komor világát a Haussmann báró által tervezett utcaszerkezet és egységes, modern városi utcakép váltja fel. Több elegáns park létesül a világ fővárosában, a sugárutakat, mint például a Tour de France befutóját jelentő Champs Elysée-t fasorok szegélyezik. Két utcával a pódiumként szolgáló Diadalív mögött található az Avenue Montaigne, amelynek a Szajna felöli végén éppen a kerékpártörténet egyik legfontosabb fejezetét írják…
Pierre Michaux kocsikészítő kovácsműhelyében vagyunk az Avenue Montaigne-ról nyíló kis utcában, ahová éppen betér a kalapkészítő Monsieur Brunel, szeretett futóbiciklijét hozza javításra. Az első kerékkel van valami baj. A fél évszázaddal azelőtt Karl Drais báró feltalálja a “Draisine-t”, amely néhány fanatikus párizsi polgár egyszerű közlekedési eszköze lesz. Ők a modern kerékpáros közlekedés előfutárai, minden bizonnyal haladó gondolkodású emberek, akik azt vallják, hogy nincs feltétlenül szükség lovaskocsira minden apró-cseprő elintézni valóhoz: a pár utcával arrébb lévő helyszínre egyszerűbb egy ilyen – a gyaloglásnál azért kissé gyorsabb és stílusosabb – eszközzel érkezni. A bőrrel borított, párnázott középső vázelemre ülve relatív kényelemben gurul a tulaj, miközben nagy lépteket vesz, hasonlóan mint manapság a kisgyermekek a futóbicajon, a műanyag motoron vagy “nyuszimobilon”.
Az 1869-es “fejlett” változat
A Draisine széles körben nem terjed el, mivel relatíve drága, és alig gyorsabb a gyalogtempónál. Az emelkedőket nem szereti, a lejtmenetben pedig veszélyes eszköz. Michaux Monsieur Brunel látogatását megelőzően még nem javított Draisine-t. Pierre Michaux legidősebb fia, a 19 éves Ernest rögtön ki is próbálja az érdekességet. A próbakörről visszatérvén a következő szavakkal fordul apjához:
“Könnyű megtartani az egyensúlyt vele, de rendkívül nehéz gurulás közben a lábat a föld felett tartani. Ha csinálnánk egy lábtámaszt az első kerék tengelyének meghosszabbításával, akkor kényelmesebben, gyorsabban lehetne haladni a szerkezettel.”
A változtatást a tulajdonos jóváhagyásával elvégezik, majd Ernest ismét kipróbálja a „tuningolt” Draisine-t. Ezt követően a következő javaslatot teszi:
“Mi lenne, ha a tengely még hosszabb lenne, és azt egymással szemben kétszer 90 fokban elhajlítanánk!”
Apja ezt a változtatást is elkészíti, ráadásul a kalapkészítő lelkesen fogadja az újítást. A következő hetekben két futószerkezetet hoznak be hasonló átalakításra. Ernest Michaux folytatja a próbálgatást, majd javaslatot tesz egy stabil tamaszként szolgáló fa hasáb alkalmazására a tengelyvégeken. Öccse elmondása szerint Ernest többször is bukik a pedállal hajtott “Draisine-nel”, mivel kanyarodás közben a láb és a kerék gyakran összeér. Erre Pierre Michaux a villát veszi célba: formáját átalakítja, illetve finomabban forgó illeszkedést készít a kerékcsatlakozáshoz. 1862-ben Ernest lerajzolja a legújabb változatot, amellyel már valóban elégedett: megfelelően gyorsan lehet vele haladni és a bukások száma is csökkenni látszik.
A Michaux műhely 1862-ben fokozatosan átáll lovaskocsi-építésről és -javításról „javított” Draisine-nek készítésére: összesen 140 db hagyja el az Avenue Montaigne-t ebben az évben. A hangsúlyt a család a “termelésre” helyezi, jó iparosként nem is gondolnak arra, hogy találmányukat szabadalmi védettség alá helyezzék. Egy bizonyos Lallement úr, aki a dúsgazdag Olivier család támogatását élvezi, kapva kap a kínálkozó lehetőségen. Miután a pedálhajtás elvét levédeti, üzemet is létesít ezek gyártására, de nem egész egy év leforgása alatt hamar csődbe megy – még a másoláshoz és gyártáshoz is szakértelemre van szükség! Lallement ezután kivándorolt az Egyesült Államokba, ahol újabb hasonló vállalkozásba fog…
Közeben a Michaux-féle műhelyben zavartalanul folyik a munka, éves szinten hozzávetőleg 200 db-os termeléssel. 1868-ban pedig újabb fejlesztést vezetnek be: a tengelytáv jelentősen megrövidül, a hátsó kerék pedig kisebb lesz, mint a meghajtott első. A pedálszerkezet bonyolultabbá válik, csúszócsapággyal, persellyel egészül ki. Erről a változatról is készül tervrajz, illetve szerencsére fennmarad 1-2 felismerhető példány. A Michaux család az Avenue Montaigne-t otthagyva valódi üzemet létesít a megrendelői igények kielégítése végett. A vállalkozás neve Compagnie Parisienne des Velocipedes, a sors fintoraként éppen a már említett Olivier család a résztulajdonos.
300 munkást alkalmaz a új cég napi 150-200 darabos termelés mellett. Pierre Michaux elégedetlen az elkészült járgányok minőségével, így egy év után otthagyja a Compagnie Parisienne des Velocipedes-et, és visszaköltözik az Avenue Montaigne-ra. A “Michaux” névhasználat az új cégnél marad, majd a C.P.V. be is perli a feltalálót névbitorlásért, mivel a feltaláló Michaux Velocipedes-ként hirdeti saját vállalkozását.
Velocipéd-versenyzés!
Talán még érdemes néhány szót szólni az 1869-ben megrendezett első velocipéd-versenyekről – lévén innentől már ezen a néven emlegetik az új pedálhajtásos szerkezetet. Az első feljegyzett verseny egy 35 kilométeres megmérettetés Toulouse és a közeli Camarac kisváros között, a győztes pedig egy Léotard nevű francia. Ezt a nem igazán nagy nyilvánosságot kapott eseményt rögtön egy másik követi, amelyet az Olivier család szponzorál: Párizsból Rouen-ba hajt a “mezőny”, amely már egy figyelemre méltó 123 kilométeres táv! Az 1869 november 7-én megrendezett verseny 120 indulót vonz, amelyből 32 ér célba, a győztes az angol James Moore 10 óra 40 perces időeredménnyel. Az általa hajtott velocipéd természetesen egy “eredeti” Michaux Velocipedes gép, amelybe speciálisan a versenyre Pierre golyóscsapágyat épít!. Így kell fricskát mutatni az egykori tulajdonostársnak!
Sajnos az 1870-ben kirobban porosz-francia háború miatt leáll a velocipéd-gyártás, Pierre Michaux 12 évvel később, 70 éves korában távozik az élők sorából. Legidősebb fia pedig a „nagy” háború áldozata lesz. Így egyikőjük sem láthatja, ahogy 1903-ban a Tour de France első győztese az Avenue Montaigne felöl bekanyarodik a Champs Elysée-re, majd végigrobog a kockaköveken egészen a Diadalívig…
Későbbi, gőzmotormeghajtású Michaux-velocipédváltozat szabadalmi rajza
