Lehetőségem volt kipróbálni a közlekedést a kerékpározás fővárosában, Koppenhágában. Sokszor írjuk, hogy szeretnénk, ha a hazai utakon több bicajos lenne, többen járnának munkába kerékpáron. De milyen is az, amikor ez „tokkal-vonóval” megvalósul? A közlekedés-szakemberek által „leginkább kerékpárosbarát városként” számon tartott Koppenhága példát mutat a világnak, jelzi milyen infrastrukturális beruházásokra, kormányzati kommunikációra, illetve társadalmi változásra van szükség a kívánt cél eléréséhez.
Nem kerékpárút kell, hanem hely, ahol sokan, biztonságosan tudnak kerékpározni…
A copenhagenize fogalom, számos világváros szeretne Koppenhágává válni. Elsősorban a közlekedés emberbaráttá és gazdaságosabbá tételét látják benne. A látogatót az első pillanatban mellbe vágja a kerékpárdömping – mind az éppen forgalomba közlekedő, mind a parkoló járgányok száma elképesztő. A második, amit észrevesz, hogy kerékpárutak – ahogy mi ismerjük – nem léteznek, e helyett majd’ minden városi út, utca rendelkezik kerékpározásra kijelölt résszel. Az infrastruktúra teljesen kiépített, nem jelképes beruházásokból áll, hanem egységes, egyszerű és összefüggő. Mindazonáltal az infrastruktúra csak egy eleme a teljes rendszernek: hasonlóképpen fontos a közlekedés iránti szemlélet, amivel a cikk végén kerül terítékre.
A 2014-ben átadott “Kígyóhíd”. 7 méter magasan közel fél kilométert halad a kikötőben létesített irodaépületek és egy bevásárlóközpont között, átvezetve a várost kettészelő csatorna másik partjára, ahol modern lakópark épült. Onnan nem messze a Bryggebroen kerékpáros híd vezet vissza a belvárosba. (forrás: www.visitcopenhagen.com)
A copenhagenize története egyszerű. A 1970-es évek eleji olajválság kongatta meg a harangot a koppenhágai városházán. Az elmúlt 50 évben a törvényhozók mindent megtettek a kerékpáros és gyalogos közlekedés támogatása érdekében, mára a jelzett kerékpársávok/-utak behálózzák a várost. Ezeket a gépjármű-közlekedés és a parkolás rovására bővítették, nem a járdákból vették el a helyet. Ezzel a bicajozás gyorsabbá és egyszerűbbé vált az autózásnál.
Ahol egy kis helyet el lehet venni a járdából, ott kerékpárparkoló van: háttérben kétszintes egység, az előtérben tipikus nyereg/kerékpár értékarány!
Mivel a koppenhágaiak többsége a város külső kerületeiben, agglomerációjában lakik, a belvárosi közlekedés mellett az összeköttetést is meg kellett oldani. Az összefüggő hálózatot alkotó “zöld kerékpárutak” jellemzően parkokban, vízparton vezetett kerékpárutak, amelyek elkerülik a forgalmat. A gépjárművek által használt fő utakat biztonságos módon, például gyalogos és kerékpáros hidakon vagy külön jelzőlámpás csomópontokban keresztezik.
A fő pályaudvar előtti tér: ezt képzeljük el a Keleti pu. előtti Baross téren!
A fejlett kerékpáros kultúrát jelzi, hogy 2018-ban a koppenhágai lakosok 41(!) százaléka kerékpárral járt munkába, összesen 1,2 millió kilométert kerékpározva naponta. A város vezetése céljai közt szerepel, hogy a biciklivel munkába és iskolába járók aránya néhány év múlva elérje az 50%-ot. Hiszem, ha látom… – gondoltam, miközben felszálltam a Budapest-Koppenhága járatra!
A Lego dán találmány, figyeljük a háttérképet!
Március közepén érkeztünk Dániába, orkánszélben, esőben, a hőmérséklet 0-5 fok közt volt. Még a dánok is azzal fogadtak, hogy ritka csúf az időjárás. Ilyenkor Magyarországon épp eszű ember nem ül bringára. Első reggel esőkabátban, alatta téli dzsekiben, alatta vastag pulóverben felültünk a bérház udvarán parkoló kölcsönkerékpárokra. Utcánkban mindkét irányba a belső sáv kerékpárosoknak van fenntartva, ezt nem is jelzik külön, mert egyértelmű. Az első kereszteződésben egy tucat munkába igyekvő kerékpáros vert hátba minket, majd tíz másodperc múlva egy újabb boly. Nők, férfiak, fiataltól idősig, gyereket szállítva, csomaggal cargo bike-on, egyszerű városi bicajokon, trekkingeken… lényegében bármin, ami két-három keréken gurul, és pedálozni kell.
A három kerékpáros híd egyike, a Bryggebroen. Tapasztalatunk szerint csúcsforgalomban majd leszakad!
A forgalmasabb útra kiérve a kerékpároknak fenntartott sávban három sorban haladt egymás mellett a forgalom: szabályosan magával sodort a tömeg. Az úttest fele-harmada kizárólag a kerékpárosoké, mind egy irányba megyünk, szembe pedig az úttest másik széléből kijelölt sávban megy az ellenforgalom. Kereszteződéseknél a biciklisáv ketté válik kanyarodó leágazással, külön lámpával mindkét iránynak. Sorolgatás van, de a „táncrend” jól működik, nincs bénázás, gond nélkül halad a bicajos forgalom.
A kerékpárosok 5-10 km/órával gyorsabban tekernek mind Budapesten – feltehetően a hideg és az eső miatt… vagy, mert erősek. Hölgyek egymás után előznek szoknyában városi csotrogányon. Semmi gond, turista vagyok! Tanulom a táncrendet, és mellesleg próbálok tájékozódni Koppenhágában. A fagyos szélben kicsit nehézkes mindenre figyelni. Elképedve tapasztalom, hogy sok bicajoson nincs sapka, kesztyű! Az égből vízszintesen esik a jégdara.
A kerékpárboltok zöme kizárólag városi bicajokat kínál.
Na és mi van a gépjárművekkel? – kérdezhetné az olvasó. Az a néhány – köszöni szépen – jól megvan. Hétköznap a déli órákban simán meg lehet fordulni egy kétszer kétsávos úton a belvárosban. Tényleg ilyen gyér a forgalom. És már-már zavarba ejtő, ahogy a kerékpárosokra vigyáznak. Kanyarodáskor megvárják az egész sort – az elsőtől az utolsóig – amíg az áthalad a kereszteződésen. Ha ez azt jelenti, hogy nem tud bekanyarodni a zöld ideje alatt, akkor kivárja a következő szabad jelzést. Én elengedném az indexelő autóst, de nem akar menni, mert ő csak utánam mehet. És ez így megy minden keresztezősében, reggeltől napestig. Indexelnek, türelmesen várnak, figyelnek. Akár egy egész sornyi autós. Pesten 5 másodperc után valaki garantáltan dudálna hátulról… lévén áll a sor!
A cikkíró kipróbálja a “Kígyóhídat”, közben ázik-fázik…
Álljunk le egy koppenhágai nevezetességnél! Kerékpáros parkoló mindenhol, elképesztő mennyiségű „utasra váró” bicajjal. Közösségi „bicajdroszt” az összes csomóponton, van, aki azokat hajtja, de a legtöbben sajáton mennek. Ami még szembeötlő, hogy alig látni lakatot: a legtöbb bicajos az „integrált” kerékzárat használja. Nem túl értékes bringákon ülnek a dánok, és mivel a város totál sík, gyakori az egysebességes és a fixi. Mi kaptunk egy lánczárat vendéglátóinktól, tehát összelakatoljuk a paripákat, biztos, ami biztos…
Egy eredeti Pedresen az 1920-as évekből: manapság többen foglalkoznak az utángyártásával…
Múzeumba be (dán formatervezés/dizájn), legalább kicsit melegedünk, száradunk, majd visszaülünk a bicajra. Járjuk a várost, mi sem egyszerűbb ennél. Minden utca valahogy kerékpárosbarát, ha pedig nincs emelt sáv, akkor szembe lehet menni az egyirányú forgalomnak. Végig hajtunk Koppenhága új büszkeségén, a csatornák felett átívelő kilométeres kanyargós emelt felüljárón, majd a három kerékpáros/gyalogos hídon ide-oda ugrálunk a két városrész közt. Az autonóm hippi városrészbe, Christiania-ba is benézünk, főképp azért, hogy felleljük a veterán Pedersen „drótszamárreplikákat” készítő mestert.
Utángyártott Pedersenek a hippikolónia által létesített Christiania-ban.
A bicajos tematikát a hétvégén megrendezett „Bike Show”, azaz kerékpáros szakmai kiállítás teszi teljessé. Sztárvendég Fabian Cancellera! A svájci legenda elvegyül a tömegben, majd a színpadon meghallgatjuk, mit gondol a dánokról – elvégre több éven keresztül Bjarne Riis csapatában (CSC) hajtott. A kiállításon tömegnyomor, 200 méteres utcán kígyózó sort álltunk ki a bejutáshoz, a felhozatal döntően cargo bike, gyermekszállító, igényes városi, néhány drága országútival és gravel bike-kal megspékelve. Dobtam egy hátast a karbonvázas, elől puttonyos „kargót” megpillantva – ez nem lehet igaz!
A Copenhagen Bike Show a pestihez hasonlóan egy felújított vasúti parkban kerül megrendezésre.
Volt néhány bike packing cucc meg gravel bike, de a kiállítás kétharmadán városi bicajokat, szállítókat és kiegészítőket láttunk!
A kiállítás díszvendége Fabian Cancellara.
Vasárnap az egykori dán kerékpárversenyzők ültek össze egy kerekasztal-beszélgetésre a közönség előtt.
Cancellara-t faggatják, milyen volt Bjarne Riis-szel együtt dolgozni a CSC-ben.
Ha nem városi csotrogány vagy cargo bike, akkor legyen retro!
Szállítók minden formában, kiszerelésben!
Egy cargo bike is felvonultathat némi technológiát!
Amire még szívesen költ a dán, az a kényelem: lásd nyereg, markolat vagy a kerékpár személyre szóló precíz beállítása…
Na, itt dobtam egy hátast! Nem lehet igaz, hogy valaki képes volt megépíteni egy teljes egészében karbonszerkezetű cargo-t…
Hétvégén nem a skacokat szállítják oviba-suliba, hanem ők a macit a kanális parton!
Ilyenek az igényes bicajok arrafelé: természetesen matt fekete színben, praktikus technikával…
A kerékpáros kiállításon nem a karbon gravel bike volt a fő attrakció!
Vissza a koppenhágai közlekedéshez! A bicajokat a különböző közösségi közlekedési eszközökön, például a metrón gond nélkül lehet szállítani, a taxik többsége pedig kerékpárszállító csomagtartóval van felszerelve. Vendéglátónk munkahelye 15 km távolságra van, sokszor oda-vissza letekeri, így legalább a „konditerem” is ki van pipálva. Ha kényelmes hangulatban van, elkerekezik a vasútállomásra, megy pár megállót, majd beteker a „dolgozóba”. Tömegközlekedéssel kombinálva kicsit gyorsabb, de elmondása szerint nincs túl nagy különbség: így 30 perc, úgy háromnegyed óra egy út.
Ez a szállító ugyancsak az autonóm Christiania-i közösség “fejlesztése”: mára az egész világon elterjedt a típus.
A metró- és vasútállomások mellett gyakoriak a kétszintes kerékpártárolók, sőt az egyes nagy csomópontokon kétezer kerékpár befogadására alkalmas tárolórendszerek állnak rendelkezésre. Látszólag a különböző közlekedési módok összekapcsolása elsődleges tervezési szempont, és sokan élnek is vele. A bicajozás arrafelé természetes dolog, nem kell fontolgatni, tervezni, csak nyeregbe pattanni – sajátra vagy közösségire, ahogy éppen praktikus.
Loft irodaépület előtt…
Statisztikai adat, hogy a Koppenhágában közlekedő kerékpárok száma meghaladja a gépjárművekét. A hangsúly itt a „közlekedőn” van. Könnyű belátni, hogy közel egy millió „hadra fogott” bicajt valahogy karban kell tartani, illetve ha végleg leamortizálódott, pótolni kell. A fővárosban hivatalos adatok szerint 289 kerékpárbolt működik, háromnegyedükben kizárólag városi gépeket lehet kapni – sehol egy országúti, monti vagy divatos gravel bike. Ahol tartanak igényes gépeket, ott azok az eladótér hátuljában foglalnak helyet. Egyetlen boltot találtunk, ahol a kirakatban karbon országúti „figyelt”, az a Trek márkakereskedés a belváros szívében. Néhol retro országútikat tesznek ki dísznek vagy a kávézó részleg fölé akasztják fel a patinás ereklyéket. Egyikben 80-as évekbeli Concord full Campa C-Record-dal, másikban egy Koga-Miyata makulátlan Shimano AX-szel!
Divat utánépített veterán bringákon közlekedni…
A szerelést, karbantartást rendszerint kis műhelyek végzik. A „mi utcánkban” három biciklibolt volt, a legközelebbiben a tulaj egy szimpatikus muszlim ember. A dánok – ha minőségi bicajra nem is – de nyeregre szívesen költenek. Minden harmadik városi csotrogányon bőr Brooks nyerget találunk, ha pedig valaki modern szemléletű, titánpálcás Fizik Arione-t szerel a csomagtartós trekkingjére. Legtöbb esetben a nyereg nagyobb értéket képvisel, mint a komplett kétkerekű. És a feszített bőr nyergek az utcán áznak… De semmi vész, a legtöbb boltban ott sorakozik az 1000 dán koronánál (40.000 Ft-nál) kezdődő pazar Brooks kínálat. A dánok eme furcsa értékrendjét talán érdemes lenne kicsit boncolgatni…
Koppenhága egyik főtere.
A dánok jómódúak, de a gazdagsággal kérkedniük nem szabad. Így hiányoznak az utcákról a nagymotorok, a SUV-ok, a sportautók, és ha valaki mégis gépjárműre szeretne költeni, akkor Tesla-t vesz. Az amerikai márka az egyik piacvezető Koppenhágában. Az egyik utcában négy autóból három Tesla volt, egy kis irodaparkolóban pedig potom hatot számláltunk. „Versenymociból” viszont hat nap alatt mindössze kettőt láttunk, sportautóra egyikünk sem emlékezett, pedig vidéken is jártunk.
A főpályaudvar előtti tér
A dán trónörökös minden nap kerékpáron viszi gyermekeit óvodába, iskolába. Népe megharagudna rá, ha nem így tenne. A pazar paloták még valahogy elmennek, de ne éljen fényűzően bennük. Meg senki más, akármilyen vagyona is van. Költsön bármire, de az ne legyen hivalkodó. És ha kerékpárt vesz, az legyen olyan, amit bármelyik dán meg tud venni. A Brooks nyereg, markolat vagy szerszámtáska simán megideologizálható a kényelemmel, a tradícióval, a nyeregpácát meg ki nézi… Így van sok mattfekete acélvázas városi fixinek Gates karbon szíjhajtása, mert az praktikus, nem olajoz, és egyáltalán nem feltűnő, hogy drága cucc. Mellesleg a legtöbb bicajon ott figyel két „dizájner” bőrtáska, amin egy újabb bicajt lehetne venni.
A dánok bármilyen időjárásban, bármilyen bicajon szívesen közlekednek. Ez a “Coopenhaganize” legfontosabb eleme, fontosabb, mint a pazar infrastruktúra vagy a bike sharing…
144 óra koppenhágai közlekedési élményt próbáltam eme cikkbe sűríteni. Idestova 25 éve kerékpáron közlekedek, így különösen érdekes volt, amit ott láttam, tapasztaltam. Minden működik, úgy, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Számomra egyértelmű, hogy az infrastruktúra, a kormányzati elszántság, az elterjedt közösségi kerékpáros rendszer és a közlekedési eszközök tökéletes integrációja önmagában nem adja ki a komplett receptet. A copenhagenize nem lehet ilyen egyszerű. Ehhez kell a dán életszemlélet is. Az, hogy ítéletidőben ugyanúgy bicajjal közlekedjenek munkába, gyerekeket hoznak-visznek, bevásárolnak. Talán ehhez vannak szokva, őseik a fagyos tengereket járó vikingek!
