Július 6-án egy különleges országúti eseményen vettünk részt, a Mátra bike Challenge-en, ahol a Mátra legmagasabb csúcsait kellett megmászni, de nem egyszer, hanem összesen hatszor, kétszer a Kékest és négyszer a Galyatetőt. A közel 160 km-es 3800 méter szintemelkedést tartalmazó útvonalon nem csak a távval és a hegyekkel küzdöttünk meg, hanem helyenként a gravel pályába áthajló utakkal is. Természetesen megérte leküzdeni a kihívásokat, aminek a végeredménye még egy új női pályacsúcs is lett.
A Mátra bike Challenge-ről először tavaly hallottam, az egyik versenybeszámolóm után keresett meg a rendezvény szervezője, hogy lenne-e kedvem indulni rajta, de akkor ütközött egy másik versennyel, ezért kihagytam, meg nem igazán voltam benne biztos, hogy akarok-e ennyit egyben bringázni, minimum 6-7 órát kell menni elég jó tempóban, ami már a komfortzónámon kívül eshet. Idén aztán újra érkezett a meghívás, hogy induljunk el rajta, amire egy kis gondolkodás után igent mondtunk, ebben az évben már sokkal többet megyek hosszúakat, így jobban feküdhet, mint a tavalyi évben, és bár Adri (barátnőm) a Mátra Gravel után azt mondta, hogy ő soha többet nem megy vissza a Mátrába mégis ő győzködött, hogy menjünk el rá. 🙂
Erről a versenyről/teljesítménytúráról tudni kell, hogy nincs kötött útvonala, pontosabban nincs megadva, hogy milyen sorrendben kell megmászni az emelkedőket, a lényeg hogy mind a 6, illetve 4 (ha valaki a rövidebbik távot választja) mászás legyen teljesítve. Bár ha az ember nem akar sokat túlórázni akkor a 6x táv első 3 mászása kötött, ugyanis Parádról indul a túra és innen érdemes felmászni egyből a Kékesre, aztán le Mátrafüred felé és újra fel a Kékesre, onnan le Parádsasvárra ahonnan következhet a Galyatető, ezután van racionálisan nézve szabad választásunk, hogy milyen sorrendben másszuk meg a maradék három emelkedőt, azaz a Galyatetőt Pásztó felől, a Galyatetőt Szuha felől, illetve a Galyatetőt Gyöngyös-patak felől. A rajt és a cél nem egy helyen vannak, ezért ha nincs transzferünk akkor a verseny előtt vagy után még egy közel 20 km-es gurulás vár az emberre Galyatetőről Parádra. Mi inkább a verseny előtti gurulást választottuk, pihenten mégis egyszerűbb lemenni, mint közel 160 km után.
A 8.30-as korai rajt miatt mi előző nap érkeztünk, de lehet legközelebb reggel fogunk utazni, mert péntek délután 3,5 óra volt a 2 órás út a sok dugó miatt. Galyatetőn foglaltunk szállást, ami két szempontból is érdekes volt, az egyik hogy kellemes hűvös időjárás van fent a hegytetőn miközben lent kánikula tombol, a másik meg hogy nincsenek igazán éttermek, ahol este lehetne enni, a google szerint az összes korán bezár, ezért érdemes ennivalót vinni magunkkal, mi az utóbbit tettük.
Reggel 7.30 körül vágtunk neki a Galyatető-Parád útnak bringával, nem volt éppen meleg, de ki lehetett bírni extra ruha nélkül. Viszont már a lejtőn gyanús volt, hogy ezen a napon biztos sok kátyút fogunk látni, mert a Galyatetőről a Kékes felé tartó úton kellett kapaszkodni a kormányba. Szerencsére a Kékesről már tüköraszfalt vezetett le Parádra. A rajt helyszíne ismerős volt, mert innen indult az elmúlt pár évben a hegyi ob is, megkaptuk a rajtcsomagot benne a rajtszámokkal és trackerrel, ami 20 mp-ként küldte el a szervezőknek a helyzetünket. Volt benne még édesség és pár papír, amik közül a masszázskupont tettük zsebre, a többi a szemetesben landolt mivel nem volt hova tennünk őket.
A lassú rajtot egy helyi kisgyerek vezette fel, aztán az éles rajtban kilőtt a mezőny, pontosabban nem, nem így történt, Adrival maradtunk a boly elején és kényelmes tempóban vezettünk Parádsasvárig, senki nem akart előzni, ami érthető is egy ilyen hosszú táv előtt. Aztán az emelkedőn elmentek mellettünk, az ember ilyenkor rájuk akar ugrani egyből, de jobb hagyni őket eltávolodni és a saját zónában bringázni, amit biztos bírni fogunk végig és nem megrogyni az első hegyen. A tervezetthez képest így is egy kicsivel gyorsabban kezdtünk, de nehéz volt ennél lassabban menni. Közben utolértünk pár embert, akik nem bírták az élbollyal a tempót. Elég unalmasan teltek a kilométerek, aztán végül elértük Mátraházát, ahol elkezdődött az igazi hegy és le kell váltani nagytányérról (éljen a 11-34-es sor 🙂 ). Itt azért már jobban figyelni kellett, hogy zónában maradjon az ember, de sikerült. A Kékes parkolójának az elején volt a fordítópont, ezután gyors, de óvatos száguldás következett Mátrafüred felé, egyikünk sem akart véletlenül sem felkenődni egy autóra. A track nem volt pontos ezen a szakaszon, egy helyen be akart vinni az egyik kis utcába, de értelemszerűen maradtunk kint az úton. Majd jött az alsó fordítópont és következhetett a második Kékes mászás. Hárman voltunk, de én mentem Mátraházáig tempót, nehogy túltoljuk ezt a mászást. Volt egy kis bűntudatom, hogy feltartjuk az autókat felfelé, de nem tudtam hova menni, megállni minden autónál meg azért csak nem fogunk. Annyira nem élveztem ezt a mászást, talán túlságosan monoton, és a gyomrom sem volt még teljesen rendben a reggeli után.
Felértünk, aztán jöhetett az újabb lejtőzés le Parádsasvárra. Adri vezetett lefelé, át tudtam mozgatni magam mögötte, az eddigi egyoldalú pozíció hosszútávon nem túl kényelmes. Lent fordultunk, aztán pár km után megbeszéltük, hogy megállunk könnyíteni magunkon, mert én tovább már nem bírom, ha nem pisilhetek 🙂 . A szünet után újra többen lettünk, de maradtam én elöl diktálni a tempót. Galyatető felé megkaptuk a rossz minőségű utat, kellett kerülgetni a hibákat, vagy mondhatnám úgy is, hogy kevesebb összefüggő hibátlan aszfalt volt, mint rossz, nem ártana ide egy teljes útfelújítás, mégiscsak hazánk legmagasabb hegységéről van szó. Túléltük, de tudtuk, hogy fogunk ma még kétszer erre bringázni pár kilométer erejéig.
A galyatetői frissítőponton megtöltöttük a kulacsokat, egy izó egy kóla, és utána egy kis kulacstartócsavar meghúzás után elindultunk lefelé Pásztónak. Errefelé elég jó az út és kevés az autó, de azért érdemes figyelni, mert ágak vagy beguruló kövek lehetnek az úton. Ismeretlenül végtelen lejtőnek tűnt, de végül azért leértünk. Itt ütött meg először a meleg, a fordítóponton 30fok fölötti hőmérsékletet mutatott a komputerem, bíztam benne, hogy nem ilyen lesz végig. Pár kilométerrel később beértünk az erdőbe és ott már jelentősen hűvösebb volt. Ez a mászás viszonylag gyorsan telt el, végigbeszélgettük a túra közben megismert bringástársunkkal. Felérve újra kulacstöltés következett és nekivágtunk a lejtőnek Szuha felé, amit már a szervezők is rossz minőségűnek jelöltek. A lejtő felső szakasza egy erdészeti út volt, ami nem országútiknak való vidék, bizonyos szakaszán a Mátra Gravel Magyar Kupán is itt mentünk, helyenként teljes egészében hiányzott az aszfalt. Még jó, hogy 28-as tubeless gumikkal voltunk 5 bar körül, de erre a pár km-es szakaszra egyébként gravel bringa kellene jó széles gumikkal alacsony nyomáson. Tigris itt már szembe jött velünk felfelé, lerázott mindenkit magáról, várható volt, hogy idén is ő lesz a leggyorsabb. Adri itt kicsit elgurult tőlem, de a tüköraszfaltos részen bevárt, aztán Szuhánál együtt fordultunk. Lent megint brutál meleg volt, de tudtuk már, hogy feljebb újra jó idő lesz, csak azt a pár km-et kell lent kibírni. Az innivaló fogyott rendesen, én itt már számolgattam, hogy mennyi lesz a teljesítési időnk. Előzetesen 7 órával számoltam és másfél heggyel a vége előtt is annyinak tűnt. Felfelé gondolkoztunk azon, hogy engedünk még ki egy kis levegőt a gumikból, mert ezután már nem lesz országúti szakasz, de én kicsit féltettem a felniket, hátha szétüti őket egy nagyobb kő. Végül felfelé nem is volt annyira vészes, de azért kellett dolgozni, súlypontot áthelyezni vadászni a nyomokat, ami 5 és fél óra után már nem mindig volt annyira egyszerű.
Fent újabb kulacstöltés és jöhetett az utolsó lejtő! Azt tudni kell a gyöngyös-pataki lejtőről, hogy egy bizonyos szakaszát neutralizálták a szervezők, mert annyira rossz az út, így nem kellett sietni lefelé, mert mindenki ugyanazt az időt kapta 15 percen belül, bár végül mi 10 perc alatt kényelmesen leértünk (lassabban nem is tudtam volna menni, mert fájtak az ujjaim fékezés közben) és 5 percet várnunk kellett a fordítóponton, ami pont jó volt arra, hogy pisiljünk egyet és készíttessünk magunkról egy fotót. 🙂 Felfelé már nem kellett tartalékolni, mehettünk ahogy bírunk. Egy gravel versenyre emlékeztetett ez a szakasz és úgy is mentünk rajta felfelé, folyamatos oldalváltás, útkeresés, helyenként inkább lent mentem a kavicsban az út szélén, mert ott kevésbé rázott. Ez volt a túra legrövidebb hegye, szinte pillanatok alatt eltelt a mászás, nagyon hamar újra Galyatetőn voltunk. Adri jól bírta mögöttem, pontosabban nem hallottam a lihegését, ami azt jelenti, hogy volt még benne tartalék, amit az utolsó kanyarban meg is mutatott, megindult és pár másodperccel beért előttem egyedüli női teljesítőként teljesítve a Mátra bike Challenge 6X távját és új női pályacsúcsot elérve.
A célban a kötelező fotózkodás után a frissítőpont meglátogatása volt az első, gyorsan betoltunk pár szelet dinnyét folyadék és szénhidrátpótlás gyanánt, egyébként fontos megemlíteni, hogy a frissítőállomás kínálata kifejezetten nagy volt és nagyon segítőkészek voltak az ott szolgálatot teljesítők. Ezután rohanni kellett a pár száz méterre odébb lévő eredményhirdetésre, mert csak a hosszútáv női első helyezettre (és egyben egyetlen női teljesítőre) vártak. Sajnos szomorú hírrel kezdődött az eredményhirdetés, itt tudtuk meg, hogy az időfutam ob-n balesetet szenvedett Antal Attila meghalt a kórházban. A gyászszünet után a helyezettek megkapták a megérdemelt díjaikat és a kezdeti pár fős induló létszám után lassan minden kategóriában sikerül megtölteni a dobogót. A nyeremények lepakolása után visszamentünk enni egy gulyást és egyéb finomságokat a frissítőpontra, Adri pedig igénybe vette a szomszédos sátorban az ingyenes masszázst.
Mi kell a Mátra bike Challenge teljesítéséhez?
Természetesen egy bizonyos erőnlétre és állóképességre szükség van ahhoz, hogy szintidőn belül teljesíteni tudjuk, de ilyen távon már kifejezetten fontos a taktika, az erőbeosztás és a frissítés is, nem ajánlott túl gyorsan menni sehol, bekezdeni meg semmiképpen, a folyadék- és az energiapótlás pedig kulcsfontosságú, legyen frissítési tervünk az útvonal tanulmányozása után. A nagy kérdés pedig az, hogy milyen bringával vágjunk neki ennek az országúti versenynek. A szervezők 25-ös gumikat és 8 baros nyomást javasoltak, Tigris 28-as gumikat 3-5 baron, a valóság egyértelműen az utóbbi, sőt én továbbmennék, akkora gumit ami elfér a vázban és a lehető legalacsonyabb nyomáson, én az országútimmal 32-es vagy 34-es gumikkal mennék vissza 3-4 bar között vagy felülnék a gravel bringámra slick gumikkal, a rázkódás sokat el tud venni a teljesítményből, a nagyobb gumi pedig a legendákkal ellentétben nem vesz el sokat, főleg ilyen terepen. És ha van rá lehetőségünk akkor legyen tubeless.
Eredmények: https://matrachallenge.hu/
Punk Adri így mesélt a Mátra bike Challenge-ről:
“A rajt előtt reggel 7:30-kor indultunk le Parádra. Meglepően kellemes idő volt és legalább bemelegedtem, amire leértünk a versenyközpontba. A rajt 8:30-kor volt. A lassú rajtot felvezette egy fiatal bringás, majd az éles rajttól Parádsasvárig rendőri felvezetéssel haladt együtt a mezőny. Innen kezdődött az igazi verseny. A Kékestetőre másztunk fel 2x. Először Parád majd Mátrafüred felől. Mindkettő mászás gyorsan eltelt, habár ezek voltak a legnagyobb szintkülönbséggel rendelkező szakaszok.
A 3. és 4. szakasz már nehezebb volt számomra. A 3. mászás Parádsasvárról indult fel a Galyatetőre. Itt kezdtem el szilárd ételt (zabszeletet) enni. Ezután érzésre a leghosszabb mászásom a 4. szakasz volt, Pásztó felől. Ezt követően már az izotóniás italt nem kívántam, amit leváltott a kóla.
Az 5. és 6. mászás érdekes volt, persze tudtam, hogy erdei út is lesz benne, de hát a Mátra számomra mindig tartogat vicces helyzeteket. Az országúti kerékpár 28-as gumikkal szuper választás volt egészen eddig az utolsó két szakaszig. Ide gravel kerékpár lett volna a legjobb, de hát azt otthon hagytam. Azonban, ha a szabályok engedik jövőre lehetséges, hogy elhozom és bringát cserélek ezekre a szakaszokra.
Az utolsó, a 6. szakaszra sem fogyott el az erőm. Ami a jó felkészülésnek és megfelelő frissítésnek köszönhető. Viszont a neutralizációnak köszönhetően 5 percet vártunk lent mire az utolsó szakaszt megkezdhettük. De legalább volt idő fotót csinálni és frissíteni. Szép erdei szakasz volt, de ez a mondat örökre megmarad bennem, amit a párom mondott miközben elindultunk felfele: „keresd a jó nyomot”. Hát megpróbáltam, de szinte lehetetlen volt, persze ezt viccnek szánta. Szóval a végére már ő is és én is eléggé elfáradtunk. A cél előtt maradt egy kis erő bennem, így kicsit megnyomtam a célegyenest/emelkedőt. A célban kedves szervezők vártak, oklevelet, érmet kaptunk, valamint egy fotót is csináltak mindenkiről.
A célidőm: 7 óra 5 perc 51 másodperc
Hosszútáv női kategória: 1.hely
Összegezve: kemény verseny, teljesítménytúra volt. Elégedett vagyok az eredményemmel.
Külön köszönet a jó szervezést és frissítést. Nagyon kedves és felkészült volt mindenki.
A verseny utáni masszázst kár lett volna kihagyni, ami nagyon jól esett.”
