fbpx

Maci Laci és a kedves Parkőr

Kedves gyermeklelkületű sporttársak, eljött az esti mese ideje! A Jellystone – azaz a Pilisi Parkerdőben hétágra sütött a nap, vidáman csicseregtek a madarak, a kerékpározásba beleszerelmesedett Maci Laci gondolataiban elmélyedve – természetesen a mézes-málnás müzliszeletekre gondolva – éppen nagy sebességgel száguldott az egykori lokátorállomástól lefele a piros, majd a zöld turistaúton…

…amikor szembetalálkozott a Parkőr automobiljával. Honnan tudta, hogy valóban ősellenségével, a park őrével van dolga? Hát, más kocsi ugyebár be nem teheti kerekét a Parkerdő területére, kivéve a fát eltulajdonító Zsukkokat, a véletlenül betévedt mercis turistákat, a vadászházak személyzetének kiterjedt rokonságát és ügyfeleit, illetve éles szemével meglátta, hogy a gépjármű ajtaján ott virított a „Parkerdő Rendészet” felirat. Kicsapódott az ajtó, Maci Laci illedelmesen fékezett, majd stílusosan leszállt csodabringájáról és hamiskás mosoly kíséretében üdvözölte az erdő őrét. Erre a középkorú, pocakosodó rendész a következő kérdést szegezte Maci Lacinak:

„Tudja-e, hogy itt tilos kerékpározni?” Hát igen – ebből is látszik, hogy érdemes bicajozni! A magázásból rögtön kitűnik, hogy kedves medvénk a felismerhetetlenségig lefogyott. (Talán barátai már Girnyó Macinak csúfolják!) Lényeg a lényeg, erre a kellemetlen és kényes kérdésre valahogy meg kellett felelni. Korábban torkosságáról hírhedt, csavaros észjárású bundás állatunk egyszeriben a következőképpen replikázott: „Igen, az 1994-ben az Országgyűlés által elfogadott úgynevezett Erdőtörvény értelmében ezen terület kezelői jogát a Pilisi Parkerdőgazdaság gyakorolja, melynek jogában áll az átjárást korlátozni, vagy akár megtiltani.”

Az erdőben egy pillanatra csend honolt, még az énekesmadarak is elhallgattak, és kíváncsian várták, hogy miként folytatódik ez a szokatlan beszélgetés a ma már kétségtelenül kerékpárbolond Maci Laci és a Parkőr között. A pauzát hosszas gondolkodás után az erdőrendész törte meg: „Nemcsak az Erdőtörvény, hanem a környezetvédelmi szabályzás értelmében is tilos a kerékpározás. A hegyen egy olyan növényfaj honos, mely az országban sehol máshol nem található meg.”

Erre medvénk elővehette volna híres, agyafúrt szemtelenségét, és megkérdezhette volna, hogy ez a bizonyos növény csakis a kitaposott turistautakon vet-e gyökeret… de a békesség és a konstruktív magatartása érdekében nem tette, hanem inkább rákérdezett, hogy melyik ez a nevezetes növény. Így elindult egy baráti beszélgetés, mely néhány mondat után tegezésbe csapott át, majd a Parkőr elsírta, hogy felügyelői munkája során mennyi gonosz krosszmotorossal, paplanernyőssel, szemetelő, ittas turistával, és megátalkodott, a törvényre fittyet hányó kerékpárossal találkozik. Az utóbbiak a figyelmeztetésére sokszor csak legyintenek, elküldik melegebb vidékre (a kongói őserdőkbe?), vagy közlik vele, hogy kapja el őket, ha tudja, majd tovaszáguldanak az ösvényen. Kárt is okoznak: szemetelnek, farolásaikkal talajeróziót idéznek elő, túl gyorsan haladnak és ezzel mind a gyalogos turistákat, mind az erdőben dolgozókat zavarják.

Maci Laci megjegyezte, hogy mint egykori erdőlakó, szívén viseli a természet sorsát, nem szemetel, a gyalogosokkal szemben mindig előzékeny, illedelmes, mivel az utak és az erdei infrastruktúra végtére számukra épült. Továbbá szeretné, ha a járműközlekedésre alkalmas betonutakon az autós (így a Parkőr) hasonlóképpen viseltetne a kerékpáros iránt: elvégre a kétkerekűek voltak ott hamarabb… A Parkőr finoman azzal replikázott, hogy Maci Lacinak is felróható a „túl nagy sebesség”. Ha ezt kerékpáros medvénk által valamely tisztelt montis példakép mondta volna, Maci Laci azonnal elolvad a büszkeségtől… de így védekezésre szorult, és megpróbálta elmagyarázni, hogy a sebesség relatív, a modern, jól modulálható fékrendszerek ismert úton nagyobb tempónál is biztonságosak. Mindenki ismerje képességei határát, és eszerint válassza meg a sebességet.

Ekkor terelődött a szó a kerékpározásra, mely során az erdőrendész elmesélte ifjúságának nagy bicajos kalandjait, illetve megemlítette, hogy fia is folyton-folyvást montiját hajtja. A magas labdát le kellett ütni, így Maci Laci megkérdezte, hogy hol hajt a csemete, amire azt a választ kapta, hogy parkőrünk ezt pontosan nem is tudja. „Szerintem érdemes lenne megtudakolni,” – így a bundás, „és akár el is lehet kísérni őt egy jó kis montis túrára a Parkerdő valamely szép turistaútján.” Hát igen, errefele jókat lehetne bicajozni…” – jegyezte meg a kedves Parkőr, amire Maci Laci csak helyeselni tudott.

A félórás beszélgetés alatt medvénk lábizmai kissé elmerevedtek, de nem bánta, mivel sokat okosodott ezen a délután. Először is megbizonyosodott afelől, hogy egy ilyen helyzetben a legfontosabb elismerni, hogy a törvény értelmében nem a kerékpáron ülőnek van igaza, de a törvények jó része problémás, így a betartatásuknál inkább a józan észre célszerű hallgatni. Ha a kerékpáros nem tesz kárt az erdőben, nem zavar senkit, akkor értelmetlen kitiltani, megbüntetni. Tehát, ha ennek szellemében használjuk az erdőt, nem szemetelünk, zavarunk másokat, az állatokat, nem hajtunk ésszerűtlenül gyorsan és nem fékezzük szét az ösvényeket, illetve a meredek lejtőket, akkor tiszta lelkiismerettel állhatunk a Parkőr elé, aki minden bizonnyal kedves lesz hozzánk, és nem tiltakozik, amikor Maci Laci példáját követve azzal búcsúzunk, hogy „Az útvonal innen a zöld, majd a zöld kereszt a Két-bükkfa nyeregig, onnan ismét a zöld Pilisszentkeresztig, majd jöhet a szurdok.” Még azt fogja mondani, hogy „Jó bicajozást!”

Németh Balázs
Eredeti cikk: BikeMag, 2005 augusztus

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.