hírek interjú magazin mountain bike tudástár

Legendás amerikai kerékpárkészítők – a Soulcraft szülőatyja, Sean Walling

2014.11.17.

A pillekönnyű karbonváz-csodák széleskörű elterjedése ismét a régi értékek felé fordította a figyelmet: Amerikában egyre divatosabb az egyedileg készített acélváz. A vázgyártó műhelyek alig bírják az iramot – legalábbis azok, melyekről tudni, hogy tényleg pontosan, szívvel-lélekkel készítik a szeretni való kerékpárvázakat. A Hand Made Bicycle Show, illetve a NAHBS óriási érdeklődést váltott ki, melyről minden kerékpáros média részletesen számolt be. De mi van mindennek hátterében? Talán eme rövidített riport a Soulcraft első emberével segít megérteni az új irányvonalat.

A Soulcraft története hasonlít sok más kisebb vázgyártóéhoz. Vázaik készítésével egyedi igényeket elégítenek ki, de nemcsak méretben, hanem stílusban is. Ez alatt azt kell érteni, hogy a vásárló megálmodja, hogy céljainak milyen váz felelne meg legjobban, és ezt pontosan elkészíti a mester. Legyen az egy 29”-os kerekű single speed MTB, klasszikus, de könnyű acélcsövekből készült túrakerékpár vagy többfunkciós masina. A gyár egy farm, fő épülete pedig az istálló. A 39 éves Sean Walling itt rendezkedett be, miután több kis gyártónál dolgozott, melyet szokás szerint felvásárolt valamely nagy befektetői csoport.

Milyen irányba tart a Soulcraft az elkövetkező 1-2 évben?

Az egyedi vázak jelentik a Soulcraft fő csapásvonalát, de szeretném, ha ez a szállításra szolgáló bicajok felé mozdulna el. Nem mondanám, hogy kizárólag egyedi vázakat készítünk, de a vásárló mindig azt kapja, amit szeretne. Pár évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna, hogy valaki egyedi készítésű, munkába járó bicajt rendel. A többi vázkészítővel beszélgetve állítom, hogy mára ez megváltozott, és a jövő mindenképpen ez irányba mutat. Integrált csomagtartó, szíjhajtás, agyváltás: ezek most a legnépszerűbb különlegességek, amit leginkább csak az egyedi vázgyártók képesek az igények tekintetében maradéktalanul megoldani. Emellett erősödik a lokálpatriotizmus, az emberek szeretnének helyben készített terméket vásárolni, melyet én csak támogatni tudok.
A világot mindemellett nem a 3000-5000 dolláros munkába járó kerékpárok fogják megmenteni, hanem sokkal inkább az $500-ért kapható, célszerű masinák. Sajnos ez utóbbit én nem tudom elkészíteni, még ha minden elképzelhető takarékossági intézkedést bevetek, akkor is legalább 2500 dollárból tudok kihozni egy ilyen gépet. Tehát a megoldás a nagyüzemi gyártás, annak külföldre történő kihelyezése, mely számomra etikai kérdéseket vet fel. Ez egy örök dilemma: sok jót tehetnék, ha nagyüzemre váltanék, még anyagilag is jól járhatnék, de valahogy nem engedi a lelkem.
Másik megoldás, melyen mostanában töröm a fejem, egy üzlet megnyitása. Ez kiválóan kiegészítené a vázkészítői tevékenységet. Ez az európai modell, a boltban egy alkalmazott adná el a vázakat, szerelne (ez most a farmon történik), és akár a rendelések is felvehetné, mely megkönnyítené az én munkámat. Fel lehetne futtatni a munkába járós/haszonkerékpár vonalat, de sok vásárló ragaszkodik ahhoz, hogy az egyedi kerékpárja több funkciót lásson el. Például lehessen vele cyclocross versenyen indulni, emellett munkába járásra, túrázásra is alkalmas legyen. Itt már szakértelem kell ahhoz, hogy mi kivitelezhető, és mi nem. Nehéz dolgok ezek…

Hogyan nézne ki pontosan ez a bolt?

Én leginkább vázkészítéssel, javításokkal szeretnék foglalkozni, a boltban – mint említettem – alkalmazottam ülne. Nem képzelek el nagy raktárkészletet: csak kiegészítőkből lenne széles kínálat. Nem forgalmaznék más kerékpármárkát, még akkor sem, ha az az enyémnek nem jelent konkurenciát. Azt látom, hogy a boltok számára a kereskedés egy örök hajsza. El kell adni az előző évi készletet, ősszel/télen erősen leértékelve, hogy legyen hely a következő évi modelleknek. Én organikusan, kis lépésekben képzelem el a fejlődést. A legfontosabb, hogy megtaláljam a megfelelő embert a feladatra, beszerezzem az ideális kiegészítőket, mely tényleg kielégíti a vásárlók igényeit. Nem sarkallnám őket mindenképpen vásárlásra, még ha ez csökkentené is a forgalmat. Megbízható információval látnám el őket, és nem azt a szöveget szajkóznám, amit a marketingesek kitalálnak.

Mi lesz a sorsa a Soulcraft kiegészítőknek?

Az első ilyen alkatrészünk az átalakító láncfeszítő (convert chain tensioner) volt, mely az egyik első volt e téren. Most már boldog boldogtalan ilyet gyárt, bár mi még mindig helyben készítjük a saját modellünket. Szerencsére több nagykereskedésben kapható a miénk is. Én mindig kis dolgokban gondolkodtam: a világnak biztosan semmi szüksége egy újabb emelős kormányra vagy stucnira. Nem érdekel az az irányzat sem, hogy valami jófajta késztermékre ráragasszuk a logónkat. Természetesen nem árulom el, hogy most éppen milyen kiegészítőkön dolgozunk, mivel egy nagyvállalkozó simán lenyomna mind az előállításban, mind a forgalmazásban.

Hogyan kerültél a kerékpáriparba?

Gyerekkoromban BMX-eztem, majd egyszer kezembe került a BMX Plus magazin egyik száma, és ez megváltoztatta az életem. Megláttam a Redline MX2-tőt (ez ugyebár a 70-es évek végén volt), amire nem volt pénzem. Valahogy csinálni kéne egy ilyet! – volt az első gondolatom, és vettem egy törött vázat, amit megpróbáltam megjavítani. Sajnos, azóta már a Redline gyártás is Távol-Keletre költözött…

Hogyan kerültél a Salsához?

Egyre inkább belejöttem a kerékpárjavításba/tuningolásba, a BMX Plusban megjelent egy cikk arról, miként lehet kontrás bicajból szabadonfutóst csinálni, így annak is nekiálltam. Ezt megmutattam a Fargo Bike kerékpár-kereskedésben, ahol rögtön felvettek iskola utáni részmunkaidőben szerelőnek. Versenyeztem is, ami jól jött a tulajnak, mivel ő nem ismerte a versenykerékpárosok világát. Ott sok mindent megtanultam. Majd másik boltban dolgoztam, ezután olvastam arról, hogy Tom Ritchey, Bill Davidson, Dave Tesch és Bruce Gordon mit csinál. Beiratkoztam hegesztőtanfolyamra, hogy én is tudjak vázat készíteni, mint ők. Minél többet olvastam erről, minél többet tanultam, annál inkább tudtam, hogy mit szeretnék csinálni az életemben.
Találkoztam Bruce Gordonnal, aki Gary Fishernek festette a vázakat, majd Joe Murrey-vel, aki később a Merlint alapította. Bekerültem ebbe a körbe, sokat dolgoztam ennek-annak, csináltam mindent a köszörüléstől a vázalakításon át a festésig. Kitanultam az ipart. Bruce a Salsának is dolgozott, ahol végül is elhelyezkedtem, és 10 évig tevékenykedtem. Nagyon jól éreztem magam, és az idillnek csak az vetett véget, hogy a céget megvette a QBP, akik választás elé állítottak. Azon feltételek mellett inkább eljöttem, és céget alapítottam. A Soulcraft 1999 óta létezik. Eleinte nagyobb szériákat állítottunk elő, de ez túl sok munkát jelentett, és a piac sem pont ezt igényelte. Ezt a tajvani Surly vagy az OnOne sokkal jobban csinálja, mint ahogy azt mi tettük. Üzleti társam is továbbállt, én pedig beálltam az egyedi vázak gyártására. Nem vagyok nagy hazárdjátékos, így szép lassú fejlesztéseket tervezek, és mindig figyelni fogom a kerékpárosok igényeit.

Képek: Soulcraft
A cikk eredetileg 2010-ben jelent meg a BikeMag hasábjain, most néhány újdosággal frissítve lett