Nem szeretem, hogy folyton figyelmeztetnek a veszélyre
A tóhoz érve megkönnyebbülve kezdem keresni a kempinget, de ebben az időben ott sem vár tömeg. Japánban hamar sötétedik, ráadásul nem használják a nyári időszámítást sem, este 7 körül már sötétben kuporgok egy épület terasza alatt, egy automata társaságában. Nincs kedvem az esőben sátrat állítani a nyílt, homokos parton. Kihúzom valahogy a földön, a matracomon, csak medve ne jöjjön.
Reggelre sokkal jobb idő kerekedik, kialvatlanságom ellenére is boldogan indulok útnak, azonban hamarosan kiderül, 1 liter víz nem elég egy kemény hegyi szakasz meghódításához. Sírva, nevetve üdvözlöm az első kis falut, ahol megmenekülök a kiszáradástól.
Sapporo – kulináris kalandozás
Sapporo felé veszem az irányt, ahol a couchsurfing oldalnak hála, vendégül lát egy helyi egyetemista srác, Tomoaki. Tomo nagyon örül, mert tudja gyakorolni az angol nyelvet, de meggyőződésem, hogy én sokkal nagyobb hasznát veszem az általa kínált fürdőnek és ágynak. Annyira összebarátkozunk, hogy még egy napot maradok, megismerkedem kicsit Hokkaidó fővárosával, az egyetlen igazi metropolisszal a szigeten. Tomo szereti a hasát, nagyon érdekli a magyar konyha, és fontosnak tartja, hogy megkóstoltassa velem a leghíresebb helyi ételeket.
A szívbajt hozták rám
A legfinomabb, egyben legcsípősebb helyi specialitás, a sokat sejtető Dzsingisz Kán névre hallgat. Legalább annyira erős és karakteres, mint a rettegett vezér lehetett fénykorában, kötelező kipróbálni, ha valaki arra jár. Megtudom, hogy a legjobb szusi reggel kerül terítékre, ilyenkor a legfrissebb a hal. Fontos hogy az aktuális szezon szerint, mindig helyi alapanyagokból készüljenek az ételek. A négy évszak fontos szerepet játszik az élet minden területén. Gasztronómiából eddig is ötöst adtam volna a japánoknak, de Tomo kalauzolásával, még egy extra csillagot is kiérdemeltek.
Nem csak eszünk, iszunk is. Sapporoban kezdődött a japán sörfőzés, a város neve sokak számára egyet jelent a híres sörrel. Nem hagyhatom ki a múzeumot, ahol természetesen kóstolóval zárul a látogatás. Így azért egészen más, mint az út menti automatákból. Estére aztán szerzek egy varrókészletet, a szakadt hátsó táskám összefércelésére, és egy gumipókot is, amely a kötözésnél sokkal praktikusabb rögzítést biztosít a továbbiakban.
Varrás közben sörözünk, beszélgetünk kicsit:
- Sapporo környékén élnek medvék?
- Persze, sokszor lehet látni az ürüléküket akár a külvárosban is.
- Jól van akkor, örülök, hogy megkérdeztem.
Egy sör az Ohotszki-tenger partján
Irány észak
Hajnalban indulok tovább, nincs nagy forgalom és könnyen kitalálok a városból. Sapporót elhagyva vár rám az ország leghosszabb egyenese, hozzávetőleg 40km. Asahikawa a következő állomás, de az éjszakát a város előtt található ingyenes kempingben töltöm. Tökegyedül. Félelmetesek az ilyen elhagyott helyek, csak a fák, az erdő, az állatok…. Alig várom a reggelt, mivel a medvék este aktívabbak, én viszont egyre kialvatlanabb leszek, ha ez így megy tovább.
