fbpx

Valter Attila 3. lett a Szlovák Körverseny 1. szakaszán!

Julian Alaphilippe nyerte az UCI 2.1-es kategóriájú Szlovák Körversenyen 1. szakaszát, Valter Attila pedig az utóbbi idők legjobb magyar eredményét érte el, a 3. helyet szerezte meg a szakaszokon sok ismert kerékpárversenyzőt megverve.

A szeptember 12. és 16. között zajló 2.1 -es kategóriájú Szlovák Körversenyen a két WorldTour és öt pro-kontinentális csapat mellett két magyar kontinentális csapat, a Pannon Cycling Team és Kőbánya Cycling Team, is részt vesz. Az első szakaszon a Pannon versenyzői komolyan odatették magukat, Dina Dániel bekerült a nap szökésébe és a hegyipontok gyűjtésében jeleskedett. Ahogy a kerékpárversenyeken megszokhattuk a szökés nem ért haza, viszont a befutónál Valter Attila mutatta meg, hogy számolni kell még vele a jövőben, a 3. helyen ért célba Julian Alaphilippe és Ben Hermans mögött, viszont olyan neveket előzött meg, mint Jan Tratnik vagy Pieter Weening. Ezzel az eredménnyel Valter Attila jelenleg 5 mp-cel vezeti a fiatalok versenyét.

A verseny után a tehetséges fiatal kerekesünk így nyilatkozott a Pannon Cycling Team facebook oldalán:
“Nehéz jó szavakat találni a mai szakasz után. Mondhatni egy hibátlan napunk volt, Dani szökésben, a csapat mindent megtett értem és Marciért. Sok erőt tudtam spórolni az égész szakaszon, nagyon jól éreztem magam a hegyeken. Sikerült jó helyről kezdeni az utolsó helyet és folyamat a spiccen tekerni. Hihetetlen érzés volt ilyen nagy emberekkel menni a hegyen, megelőzni őket pedig mesébeillő volt számomra. Rengetegen írtak a szakasz után, innen is köszönöm mindenkinek, nagyon sok erőt ad! A harmadik helyen kezdjük a holnapi napot, valamint a fehér trikóval, mindent megteszünk, hogy ez az eredmény hasonlóan szép legyen a végén is!”

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo