Az egy (nagyon nagy) dolog, hogy Greg Minnaar az otthonától egy nyúlfarknyira nyer világkupát, de azt sokan nem tudják, hogy volt még egy igen komoly helyi győztese a hétvégi versenynek. Ezt és sok további érdekességet, részletet lehet megtudni az alábbi beszámolóból.
A dél-afrikai Pietermaritzburg-ban rendezték az első idei világkupát, ami kicsit kilóg a naptárból, hiszen a következő fordulóra két és fél hónapot kell várni. Azonban mit lehet tenni, ha a Föld másik féltekéjén ekkor van nyár.
Hatalmas készülődés és érdeklődés előzte meg a viadalt, ilyenkor mindenki (ez alól mi sem vagyunk kivétel) az új versenygépeket nézegeti, figyeli a technikai újításokat és barátkozik a riderek új szettjével, de a szakavatottak már hamar felismernek mindenkit a biciklizési stílusáról. Miután a hét folyamán túleshettünk ezeken, pénteken jött az időmérő, ami már hatalmas fölényt hozott a korábbi világbajnok és többszörös világkupa összetett győztes Greg Minnaar-nak. Számszerűsítve 8 ezreddel (!) utasította maga mögé a tavaly rekord számú 5 világkupa futamot nyerő Aaron Gwin-t. A viccet félre téve, ez minden idők legkisebb különbsége vk-n mért futamon az első kettő között. 4 perces, bő 3 km hosszú pályán ez külön figyelemre méltó, és a célba érkezés sebességével ez mindössze 10 cm körüli különbség.
Körvonalazódtak az erőviszonyok, Minnaar és Gwin nagyon erős továbbra is, Mick Hannah visszatérhet korábbi formájához, Sam Hill pedig nem itt fog maradandót alkotni. A nőket se hagyjuk ki a sorból, Sik Mik húga, Tracey Hannah nagy meglepetésre vitte az időmérőt.
Szombat „csak” edzőnap, ám a méretes eső a lapos és tekerős pályát ragadós mocsártengerré változtatta, lehetett látni versenyzőket, akik a nyomvonalon tolják a biciklijeiket. Felejtsük is el gyorsan, vasárnapra megjött a napsütés és felszáradt a pálya.
Szokás szerint a nők kezdtek, ahol Tracey Hannah rajt-cél győzelmet aratott. Lehengerlő eredmény egyből az első versenyen egy hosszú kihagyás után. A 2009-es schladming-i világkupadöntő óta nem indult, szép!
Következett a fő attrakció, a férfi döntő. Először Julien Camellini (szintén visszatérő) ült be hosszabb időre a hot seat-be, és már-már kijöhetett az aranyere, mikor leváltották onnan. Egészen a nyolcadik helyig vitte, a legjobb nem UCI csapat béli riderként végzett. A tavaly domináló fiatalok pedig sorra véreztek el, a világbajnok Danny Hart is csak 41. lett miután megfeküdt egy technikás részen. Azért egy szokásos Hart féle whip belefért a cél előtt. A kivétel a kétszeres junior világbajnok Troy Brosnan, aki a nyolcadik helyet szerezte meg. Előtte pedig Andrew Neethling, na az ő eredménye mellett nem lehet csak úgy elmenni. Törött csont a kézfejben és egy törött ujj. Kérdezem én, hogy lehet így hetedikre bejönni világkupán??
A rajtban Mick Hannah az új Morewood-ján, megindul, kőkemény tempó, tetemes negatív különbségek az időmérő pontokon. Elérkezik egy ártalmatlannak tűnő részhez, kis rontás, lecsúszik külső ívre, lendület elvész, amit a lapos pálya nem tolerál. Így is jelentős előnnyel ér be a célba, és nincs „volna”…
Gee Atherton sem tudja megverni, de a különbség csak néhány tized. Steve Smith is csak mögéjük, de érkezik Aaron Gwin. Látszólag komolyabb hiba nélkül, a felső részeken kap Micktől, de az alsó baki miatt bejön első helyre, igaz csak 3 tizeddel. Ez úgy gondolom kulcs momentum lehet az idei évre vonatkozólag, hiszen az amerikai 2011-ben mondhatni dimenziókkal a mezőny előtt járt, a 3 tized pedig nem éppen az.
Egyetlen induló volt hátra, a lokál-matador Greg Minnaar, aki sajnos nem csak a hazai közönség és a tavalyi revans miatt volt feszült, hiszen édesapja jelenleg is intenzíven fekszik egy pietermaritzburg-i kórházban, ahol a hétvége alatt Greg többször is meglátogatta őt. A kórházban egyenes adásban követhették a dél-afrikai menetét. Elmondása szerint sok kis hiba volt a futamában, és Gwin-hez hasonlóan ő is hátrányban volt mind az első, mind a második ellenőrző ponton. Óriási szurkolás a pálya szélén és az utolsó erőkig is tekerés, majd az óra a célban 6 tizedes előnyt mutat. Nem is kell szemléltetni mekkora népünnepély lett belőle, a szurkolók azonnal kidöntötték a kordonokat és egymás hegyén-hátán próbálták elérni Greg-et egy pacsira. Mekkora győzelem!
Minnaar 16. világkupa sikerét könyvelhette el, úgy tűnik működik a frissen beújított Fox-Shimano kombináció. Így már csak egyetlen győzelemre áll a rekorder Steve Peat-től, aki jelenleg 17-tel büszkélkedhet. Az angolhoz egy másik statisztikai érdekesség is fűződik, a 100. világkupa versenye volt 2009 világbajnokának.
Mindkét felső részidőnél abszolút időt jött Mick Hannah, és végül a rontása után a harmadik helyen zárt, azonban egy másodpercig nem szomorkodott, nem is lenne mire. Tavaly itt a kormányát stucnistúl törte le a döntőben, majd az év során nem is tudott nagyon labdába rúgni, 2012-t egy új csapatban pedig a dobogón kezdi. Hosszú-hosszú idő után! Húga női győzelmével teljes az öröm a családban, már-már az Atherton família korábbi sikereit karistolva.
A Hannah boldogsággal térjünk is rá a cikk címére, azaz a ’hazaiak diadalára’. A két testvér egy csapatban versenyez, a Morewood jelenlegi alakulatában, a Hutchinson United Ride Morewood Team-ben. Velük és többi csapattársukkal első ízben a legjobb csapatként végeztek a világkupán. És hogy miért hazai? Nos, a Morewood dél-afrikai, azon belül is Pietermaritzburg.
Még egy kiemelkedő eredmény, ami a pálya tekerősségét is mutatja, hogy az elmúlt évek four-cross guruja, Jared Graves a hatodik helyre hajtotta be magát a hétvégén.
Fontos még megemlíteni, hogy Gary Perkin, a világkupa sorozat évek óta meghatározó fotósa bejelentette, hogy felhagy eddigi tevékenységével, és otthon családjával tölti ezentúl legtöbb idejét.
A fentebb említett hosszú szünet következik, a második világkupát két és fél hónap múlva az olaszországi Val di Sole-ban rendezik, már magyar indulókkal!
Fotók: Kathy Sessler, Trek World Racing, Hutchinson United Ride Morewood Team
