fbpx

Boonen bombaformában a Katari Körversenyen is – videó

Argentínában szerzett szakaszgyőzelme után a belga ex-világbajnok, Tom Boonen a vasárnap startoló Katari Körversenyen is szakaszgyőzelmet aratott.

Az Omega Pharma-Quic Step 31 éves versenyzőjének egy időben „felségterületének” számított a Közel-Kelet legfontosabb profi kerékpárversenye, lévén a futószalagon gyártott szakaszgyőzelmek mellett 2006-ban, 2007-ben és 2009-ben sikerült megnyernie az összetettet is.

Tom Boonen (Foto: ASO)

Vasárnap a Barzan Towers és a Doha Golf Club között 142 kilométert kellett teljesíteni, és a rendkívül gyors sprinten Boonennek jól jött ki a felvezetés is Steegmans által, és a hátszélben már senkiben nem volt sebességtartalék, hogy kikerülje. A belga a szakasz után úgy nyilatkozott, hogy idén is szeretne harcban lenni az összetett győzelemért, a hétfői csapatidőfutamon mindent megtesznek majd, hogy megtartsák a trikót.

Sajnos a Tour Down Under-en villogó Andre Greipel kiesése után a világbajnok sztársprinterrel, Mark Cavendish-sel kapcsolatban sincsenek jó híreink, a Team Sky versenyzőjére rájárt a rúd az elmúlt héten. Kisebb edzésbalesetet is szenvedett, tegnap pedig belázasodva volt kénytelen rajthoz állni, és ennek megfelelően nem sikerült maradandót alkotnia.

A Katari Körverseny 1. szakaszának (Barzan Towers – Doha Golf Club 142 km) eredménye:
1. Tom Boonen (Bel) Omega Pharma-QuickStep     3:11:32
2. Adam Blythe (GBr) BMC Racing Team
3. Peter Sagan (Svk) Liquigas-Cannondale
4. Tyler Farrar (USA) Garmin-Barracuda
5. Daniel Oss (Ita) Liquigas-Cannondale
6. Mark Renshaw (Aus) Rabobank

Előzetes információk a Katari Körversenyről IDE KATTINTVA

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo