A sporttörténeti „technikai dopping” lebukással kapcsolatban természetesen megkérdeztük a téma legautentikusabb szakértőjét, Varjas Istvánt, aki az elektromágnesesség elvén rásegítő kerékről is beszélt.
A belga lány története a cyclocross világbajnokságon már-már komikus, a legfrissebb információk szerint meglett az „ismerős”, akié az ominózus rejtett motorral ellátott kerékpár. A neve Van Muylder és a Het Nieuwsblad-nak azt nyilatkozta, ővé a bringa. Hozzátehetnénk rosszmájúan, hogy persze, csak akkor mit keresett versenyen Femke Van den Driessche depójában, ugyanazzal a nyeregmagassággal, beállításokkal.
Az alábbi videón látható, ahogy a belga lány állva hagyja a többieket egy korábbi cx-versenyen, akkor nem bukott meg:
Varjas István az országúti kerékpárokba szerelhető, kívülről nem látható elektromos rásegítés atyja korábban már mutatott be számunkra hasonló bringákat és arról is beszélt, hogy ez még messze nem a profik által is alkalmazott legkifinomultabb metódus. A belga lány esetét nevetségesnek tartja…
Bikemag: Mi a véleményed erről a buktáról?
Varjas István: Nem kell túl komolyan venni az UCI (Nemzetközi Kerékpáros Szövetség) közleményét, hogy új módszerrel keresték a motorokat a cyclocross vb-n… Egyszerűen kiszúrták a lányt, mert hangos volt a motor. Nem is a fejlettebb motorokat használta, melyek csendesek, hanem a Vivax-hoz hasonló cuccot, amit bárki megvásárolhat, boltban lehet kapni, a legtöbb bringába beszerelhető. Ahogy én hallottam egy ismerőstől az UCI-tól: szólt valaki a zsűrinek, hogy hangos.
Ez a legcsóróbbak doppingja, akik normális motorral tudnak játszani, azokat sose fogták meg. Nagyon régi történet ez már. Miután nem lehetett úgy doppingolni a szigorítások miatt, mint régen, valamit ki kellett találni, mert lassan a granfondóban nagyobb átlagok jöttek ki, mint a profiknál. Az UCI sosem üldözte igazán ezt, most kénytelen valamit lépni a balhék miatt, de mindenki tudja, hogy a népnek cirkusz kell, nagy tempó, nagy átlagok. A motor és a hagyományos dopping között pedig az a nagy különbség, hogy ezt utólag nem lehet megfogni, nem hagy nyomot a szervezetben, a vizeletmintában…
Bikemag: A Gazzetta dello Sport-on és a Cyclingnews-on is olvashatunk egy új módszerről, egy-két éve privátban te is meséltél már hasonlóról, de még nem publikus információként. Írhatunk most valamit ezekről, esetleg technikai részletekről?
Varjas István: A kerekes sztori is régóta köztudott a pelotonban, arra datálható, amikor a Sky elkezdett menni pályán is, Hesjedalnál sem véletlenül forgott ott a kerék… Itt a kerékben van minden, a tekercs, az akkumulátor és az elektronika, hogy laikusok is értsék, tulajdonképpen egy kifordított (forgórész által vezérelt) elektromotor. A láncvillákban csak a mágneses fémek vannak, semmi mozgó rész. Az még a csízió, hogy ez a kerék lejtőn visszatölt (ilyenkor meg kell változtatni az áram irányát és generátorként működik, a megforduló változó mező áramot indukál), nincs szükség túl nagy akkumulátorokra.
Ezek viszont már aranyárban vannak, negyedik-ötödik generációs sztorik. Nagyon nehéz detektálni, hiszen le van árnyékolva minden a karbonkerékben. Nem véletelenül vezették be a magasprofilú kerekeket, minél magasabb egy kerék, annál több cucc belefér. Az UCI-nál most ügyeznek az engedélyen, hogy széttörhessék a kerekeket… Most szinte megfoghatatlan, per pillanat a tömegéből lehetne következtetni, körülbelül 2 kiló egy ilyen kerék. Egy kamionban van ezer kerék, irreális mindent ellenőrizni.
Az utóbbi években már nagyon kifinomult ez a módszer, de igazából nem is nagyon akarják elkapni. A fejlettebb rendszereket pedig feltűnés nélkül kísérőkocsiból tudják menedzselni. Ugyanúgy, ahogy kocsiból látják a pulzusodat is, ezt is tudják menedzselni, mikor kell rásegíteni, vagy utántölteni.
