fbpx

Giro d’Italia – Ötszázan tekertek együtt Dinával és Valterrel a Városligetben

Ötszáz szurkoló tekert és ünnepelt együtt vasárnap a Városligetben a Giro d’Italia kerékpáros körversenyen szerepelt Valter Attilával és Dina Mártonnal.

Fotó: Pertorini Márió / tdh.hu

A két bringás tiszteletére rendezett vasárnapi közönségtalálkozón mintegy félezer kerékpárdrukker gyűlt össze a Hősök terén felállított színpad előtt. Sokan zászlókkal vagy rózsaszín pólókban érkeztek, sőt, a beszélgetés elején rózsaszín füst szállt az Andrássy út felé, a két versenyző érkezését pedig vastapssal fogadták az egybegyűltek.
Az élménybeszámoló elején Valter leszögezte: gyerekkoruk óta jó barátok Dinával, szeretnek együtt versenyezni, így teljesen más volt ez a Giro-szereplése, mint tavaly, amikor egyedüli magyarként tekert a mezőnyben.

“Ha magyarul káromkodtam, azt valaki meg is értette. Köszönöm Marcinak, hogy biztatott és segített végig a három hét alatt” – emelte ki a Groupama-FDJ magyar kerékpárosa, aki a 25 éven aluliak versenyét öt, az összetettet három napig vezette az olasz körversenyen.
“Az egy héttel ezelőtti milánói befutó óta álmodtam is a versenyről, de utána felkelek, és folytatódik az álom” – idézte fel. Hozzáfűzte, az ünneplés után immár szeretne új célok felé tekinteni. Mint mondta, Dinához hasonlóan az országos bajnokságra készül: június 17-én Debrecenben az időfutam ob-ra, majd három nappal később Ibrányban a mezőnyversenyre kerül sor.

“Édesapámtól megtanultam, az nyer, aki többet szenved, ez egy ilyen sport” – hangsúlyozta az összetett 14. helyezettjeként záró Valter, aki elárulta: a versenyt végül megnyerő kolumbiai Egan Bernal, a 2019-es időfutam Európa-bajnok belga Remco Evenepoel is gratulált neki, míg a háromszoros világbajnok szlovák Peter Sagan még azt is megkérdezte, hol lakik.
Elmondta, mindhárom napot, amikor rózsaszínben tekert, teljesen kiélvezte, hiszen még nem érezte reálisnak, hogy Milánóig megtartsa azt.
“Ha lesz lehetőség jövőre is felvenni, akkor viszont megpróbálom nem átadni és tényleg hazahozni” – tekintett előre Valter, akire nyáron a tokiói olimpia mezőnyversenye vár. Elárulta azt is, a Giro jövőre Budapestre tervezett Nagy Rajtjára teljes erőbedobással fog érkezni a csapata.
Kitért arra is, hogy milyen nehéz szökésbe kerülni egy háromhetes viadalon.
“A televízióból nem derül ki, de ha szökésbe kell kerülni, az első óra sokszor nehezebb, mint az utolsó egy hegyi befutós szakaszon az élmezőnyben.”

Ehhez kapcsolódva Dina úgy fogalmazott: rettentően küzdelmes bekerülni a szökésbe.
“Erő, intelligencia és szerencse együtt kell hozzá. Volt, hogy az egyik hiányzott hozzá, volt, hogy mind a három, de egyszer szerencsére sikerült.”
Elárulta, csapatán, az EOLO-Kometán belül tudták, hogy Valter jó barátja, így a záró időfutam előtt csapattársa, az akkor még 14. Lorenzo Fortunato kapcsán megkérdezték tőle, melyikük a jobb időfutammenő. Dina pedig már akkor tudta, hogy olasz csapattársának nincs esélye a 42 másodperces előny megtartására, és végül igaza is lett.

Visszaemlékezett a 15. szakasz gradói rajtja után történt tömegbukásra, amely során a kormánya összeakadt az időfutam-világbajnok Filippo Ganna kerékpárjának támvillájával, és kis híján eggyel kevesebb ujja maradt. Végül megúszta komolyabb sérülés nélkül az esést, csupán a kerékpárja tört össze.
Felidézte, hogy már a tizedik szakasz előtt fájt minden porcikája, ám fel sem merült benne, hogy ne tekerje végig a Girót. Mint mondta, már az, hogy bekerült csapata keretébe az olasz körversenyen, hatalmas dolog, a korábbi jó teljesítményének köszönhető. Első Grand Tourján utólag sem csinálna semmit másképp a 100. pozícióban zárt Dina, de bízik benne, hogy az évek során fejlődni fog a megszerzett tapasztalatoknak hála. Sőt, már most várja a jövő évi Girót és reméli, újra ott lehet a Grande Partenzán.

Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie és az ünnepség főszervezője mindkét versenyzőnek átadott egy-egy kis üvegszobrot, amely kettejüket együtt ábrázolja.
Az élménybeszámoló után a szurkolók öt kilométeres örömbringázáson vehettek részt a Városligetben Valterrel és Dinával, akik ezt követően dedikálták a fényképükkel ellátott aláírókártyákat.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo