fbpx

Giro d’Italia 2018: felnőttek a feladathoz a Mitchelton-Scott bölcsisei

Az elsősorban a fiatal tehetségekkel történő együttműködést preferáló – ezért néha “bölcsődének” is gúnyolt – ausztrál együttes kettős győzelmet aratott a Giro d’Italia 6. szakaszán. Esteban Chaves nyerte a szakaszt, Simon Yates pedig átvette a vezetést összetettben. 

164 kilométer hosszú volt a Giro d’Italia 6. szakasza Caltanissetta városa és az Etna között. A napi program az esélyesek első igazi erőpróbájának ígéretét hordozta magában. Akárhogy is sakkoztuk ki előzetesen a lehetséges végkimenetelt, nehezen lett volna elképzelhető, hogy Rohan Dennis (BMC) ne veszítse el ma a rózsaszín trikót. Valószínűsíthető volt azonban, hogy nem Tom Dumoulin (Team Sunweb) fog majd támadni, inkább valaki, aki nem sokkal áll mögötte az összetettben. Kis túlzással élve azt is mondhatnánk, ez a nap volt Simon Yates számára a! lehetőség.

A hegyi befutóval végződő szakaszon sokan igyekeztek szökni különféle reményekkel a tarsolyukban. Volt aki szimplán előremenekült a hegynek, mások szakaszgyőzelemről álmodoztak, s természetesen akadtak úgynevezett előretolt bástyák is, azaz olyan segítők, akiket azért küldtek előre, hogy a véghajrában lemorzsolódva a csapat főmenője szolgálatára álljanak. Végül két tucatnyi  versenyző alapította meg a nap szökevénycsoportját, ami paradox módon épp azért volt a főmezőny számára annyira veszélytelen, hogy elengedjék őket, mert annyi  jó bringás is benne volt a brancsban.  A teljesség igénye nélkül: Chad Haga és Sam Oomen (Team Sunweb), Alessandro Tonelli és Gulio Ciccone (Bardiani-CSF), Mikael Cherel, Quentin Jauregui és Nico Denz (AG2R La Mondiale), David De La Cruz és Sergio  Henao (Team Sky), Marco Frapporti és Francesco Gavazzi (Androni Giocattoli), Manuelel Mori, Jan Polanc és Diego Ulissi (UAE Team Emirates), Joe Dombrowski (EF Education First-Drapac), Edoardo Zardini (Wilier Triestina), Robert Gesink (LottoNL Jumbo), Ben Hermans és Ruben Plaza (Israel Cycling Academy), Sébastien Reichenbach és Jeremy Roy (Groupama-FDJ), Jack Haig és Esteban Chaves (Mitchelton-Scott), Niklas Eg (Trek-Segafredo) Dayer Quintana (Movistar), Alessandro De Marchi (BMC).

Mint ahogyan várható volt, az utolsó 15 kilométerre, vagyis az Etnára felfelé mászás során sűrűsödtek össze az események. A  szépen-lassan apró darabjaira hulló szökevénycsoport tagjai közül felcsillant Alessandro de Marchi, Sergio Henao és Esteban Chaves is. Azonban ha van szakasz, amelynek megtekintését ne ajánljuk a kerékpárversenyekkel ismerkedő ismerősünknek, akkor ez lehetne az a bizonyos: az élő közvetítés, a több nyelven is hallgatott szakkommentátorok, valamint a Facebook-Twitter-Instagram szentháromság figyelése mellett is igencsak koncentrálni kellett, hogy az atomjaira bomlott nagy szökevénycsoport “A-listás” tagjai hogyan is állnak éppen egymáshoz képest.

Ennél jóval könnyebb volt követni az ugyancsak két tucatnyira csökkent főmezőny helyzetét. A rózsaszín trikósnak a véghajrában újfent nem akadtak segítői, gyanítható, hogy a feloszlás előtt álló egyesület (ezt a folyamatot Andy Rihs, a tulajdonos halála valószínűleg még tovább gyorsítja) ezen a versenyen tényleg annyit akart csak kihozni a részvételéből, hogy a jó időmenőjük minél tovább tartsa az elején a maglia rosát (miközben a Tour of Yorkshire-t Greg van Avermaet nyerte a múlt hét végén).

Ennek a jócskán leredukálódott főmezőnynek az élén az Astana versenyzői tekertek, utána jöttek a Sky bringásai, azaz két olyan csapat, amelynek jócskán van bepótolni- és felzárkóznivalója, utánuk pedig ott tekert mindenki, aki az összetett végeredményben számít(hat). Nagyjából 4 kilométer volt már csak hátra, amikor Rohan Dennis a főmezőny végére szorult, tulajdonképpen pillanatokra volt csak a leszakadástól.

Ezidőtájt állt a főmezőny élére Miguel Angel Lopez, hogy értelmet nyerjen az Astana erőfeszítése (bár e tekintetben a szakasz előtt összetett 5. helyen álló Pello Bilbao sem volt elhanyagolható tényező), no meg azért is, hogy kompenzálja a tegnapi felesleges látogatását az útmenti susnyásban. A közelében helyezkedett Domenico Pozzovivo (Bahrain-Merida) is, valamint Thibaut Pinot (Groupama-FDJ), akit sok helyütt a szakasz legfőbb esélyesének tartottak.  Nem sokkal később el is szakadt a Lopez-Yates-Pozzovivo-Bennett-Pinot ötös a többiektől. Simon Yates kedden 4. , szerdán 5. volt az ardenneki klasszikusokra hajazó szakaszokon, de mintha tudat alatt sejteni lehetett volna, hogy a Mitchelton-Scott ezzel a hozzáállással “csak” erőt demonstrál.  George Bennett pedig az elmúlt évek során sikeresen “a láthatatlan összetett menő’-vé képezte magát, azaz mindig ott van az élmezőnyben, de nem volt még igazán nagy/látványos dobása.

Ha addig támadt is némi zavar az erőben, az utolsó másfél kilométerre nyilvánvalóvá vált, hogy Esteban Chaves az utolsó olyan szökevény, aki aktuálisan az élen teker.  Nagyjából fél perce volt a főmenőkhöz képest, s ekkor látta meg a lehetőséget csapattársa, Simon Yates, hogy kivágódjon a többiek közül és próbálja utolérni.

Innentől egyértelmű volt a helyzet: Yates nem sokkal később utolérte Chavest, majd a kolumbiai megszerezte a szakaszgyőzelmet, míg a brit srác szerzett annyi előny, hogy pénteken rózsaszínben állhasson rajthoz.

Összefoglaló videó a szakaszról:

Top 10 a szakaszon

1 Esteban Chaves (Col) Mitchelton-Scott 4:16:11
2 Simon Yates (GBr) Mitchelton-Scott
3 Thibaut Pinot (Fra) Groupama-FDJ 0:00:26
4 George Bennett (NZl) LottoNL-Jumbo
5 Domenico Pozzovivo (Ita) Bahrain-Merida
6 Miguel Angel Lopez (Col) Astana Pro Team
7 Richard Carapaz (Ecu) Movistar Team
8 Tom Dumoulin (Ned) Team Sunweb
9 Fabio Aru (Ita) UAE Team Emirates
10 Chris Froome (GBr) Team Sky

Összetett top 10

1 Simon Yates (GBr) Mitchelton-Scott 22:46:03
2 Tom Dumoulin (Ned) Team Sunweb 0:00:16
3 Esteban Chaves (Col) Mitchelton-Scott 0:00:26
4 Domenico Pozzovivo (Ita) Bahrain-Merida 0:00:43
5 Thibaut Pinot (Fra) Groupama-FDJ 0:00:45
6 Rohan Dennis (Aus) BMC Racing Team 0:00:53
7 Pello Bilbao (Spa) Astana Pro Team 0:01:03
8 Chris Froome (GBr) Team Sky 0:01:10
9 George Bennett (NZl) LottoNL-Jumbo 0:01:11
10 Fabio Aru (Ita) UAE Team Emirates 0:01:12

(kép forrása)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.