fbpx

DH világkupa 2. forduló: Fort William

Hétvégén lezajlott a világkupa-sorozat második fordulója is. Mint már említettem az előző cikkemben, idén összesen hat futamon tudnak bizonyítani a versenyzők, így ezzel a versennyel már a szezon egyharmadán vagyunk túl, azaz aki esetleg Mariborban hibázott (Hill, Peat), itt már nem engedhetett meg magának újabb rontást. A szezon leghosszabb pályáján azonban ez nem is olyan egyszerű…

DH világkupa 2. forduló: Fort William

DH világkupa 2. forduló: Fort William

Fort William a versenyek sorában egy nagy klasszikusnak számít, amit sokan már kicsit unnak is. Erre érezhettek rá a szervezők, ugyanis elég komolyan áttúrták a nyomvonalat. Eddig a pálya eléggé egynyomvonalas volt, és az alján, a hosszú tekerős szakaszon az erőnlét döntötte el a dolgokat. Most viszont a felső szakasz nagyságrendekkel technikásabb és durvább lett: kövesebb és tele akár másfél-két méter magas letörésekkel. A közvetítésen pedig jól lehetett látni, hogy bizonyos szakaszokon akár egymástól három méterrel arrébb lévő nyomokat is használhattak a versenyzők. Kivették a régi erdei szakasz egy részét is, és helyette nyitottak egy gyorsabb újabbat.

Összességében tehát sokkal tempósabb és lendületesebb lett a pálya, ugyanakkor nagyon próbára is tette a gépeket. Egyes források 60 fölötti defektet számoltak össze. Scott Sharples egykori világkupa menő és ausztrál edző úgy nyilatkozott, hogy a pálya annyira durva, hogy a versenyzők nem tudnak annyival menni, amennyit ők bírnának, mert egyszerűen a bringáknak nem lehet annyit adni, ha egyben akarnak leérni. Ezt támasztja alá Hill este is, aki a mért edzésen törte szilánkosra a hátsó kerekét és az első is olyan volt, mint amire rátolatott egy kamion. Ezt ő szokás szerint zárt szájjal és egy kis apró mosollyal csak úgy kommentálta, hogy „wasn’t looking good.” Emellett saját magát is annyira lenullázta, hogy másnap az időmérőn csak átgurult a rajtvonalon, majd kiállt a pályáról. Olyan erősek voltak a vállfájdalmai, hogy nem tudta tartani a kormányt még vasárnap sem, úgyhogy nem indult. Ezzel tulajdonképpen elpasszolta azt a lehetőséget, hogy önerőből nyerje az összetettet, ugyanis Minnaar és Gee fej-fej mellett haladnak komolyabb gondok nélkül, tehát nekik is minimum egy ekkorát kellene hibázniuk a következő versenyek valamelyikén, hogy Hill versenyben maradhasson. Ez tavaly mindkettőjüknél megtörtént, de idén úgy fest, hogy fejben nagyon ott vannak, és az a 250-260 pont előny már nagyon nagy.

A 4X pálya szintén nem tartozik a legkönnyebbek közé, főleg egy elég durva sziklakert-letörés kombináció miatt, amit sokan nem is tudnak ugrani. A nagy esélyes továbbra is Jared Graves volt, aki ellen a döntőben most már nem tudott egy az egyben felállni az RSP csapat, így hozhatta a tavalyi formáját, amellyel vezeti az összetettet.

A DH-n a britek okozhattak nagy meglepetést, mert ez az ő pályájuk, mindegyikük sokat edz itt, de ennek ellenére nem nagyon tudtak még itt nyerni, így újra bizonyítani akartak. És ez tulajdonképpen össze is jött nekik, mert Ben Cathro nagyot ment, de beszorult a lánca, így remek teljesítménye az eredményén nem látszott. A tavaly még junior Dany Hart pedig nagyon sokáig ült a „forró székben”, és a végén is 12. maradt, ami a VK leghosszabb pályáján, még mindig 18 évesen elég tiszteletre méltó eredmény.

A döntőben szokás szerint a lányok jöttek előbb. Rachel Atherton nyerte az időmérőt, de szoros volt az eredmény. Ezen a pályán ugyanis látványos, hogy ki az, aki technikásabb (fenti szakaszon jó idők) és ki az, aki erős (a 2. részidő és a cél közti szakasz). Tracey Moseley erős és technikás is, így beérkezésekor átvette a vezetést. Őt Pugin a második mért helyen több mint két másodperccel verte, de a tekerésnél 0,02-re olvadt az előnye, azaz nagyon nem mindegy, hogy a célkapu egy pályán egy méterrel előbb vagy hátrébb van. Neki most szerencséje volt. Persze csak addig, amíg Jonnier be nem ért, mert ő aztán megmutatta, hogy ki az igazán erős, mert csak a tekerős szakaszon adott 3 mp-t Puginnek, és ezzel már biztos második helye volt, ugyanis már csak az Atherton lány volt a pályán, aki a második mért pontnál vezetett is egy fél másodperccel. A tekerést azonban nem bírta olyan jól, így kikapott bő egy másodperccel. Ezzel az összetettben mindkettőjüknek van egy első és egy második helye, de a maribori jobb időmérő eredménye miatt viszont Jonnier vezet 15 ponttal.

A fiúknál is nagyon nagy volt a hajtás, de a drámák is. Cedric Gracia például a pálya felénél elintézte a láncát. Ennek ellenére olyan tempót tudott gurulni még a lapos, tekerős részen is, hogy a Nissan kapuban még egy „öngyilkos nullkezet” is tudott ugrani. Kovarik is hasonlóan peches volt. 2002-ben ő állította be ezen a pályán a világ eddigi legnagyobb győzelmi időkülönbségét bő 14 másodperccel, így azóta őt itt mindig nagy esélyesnek tartják. Az első mért ponton második is volt (az időmérőn meg kilencedik), de aztán defektelt, és ezzel minden esélye elszállt.

DH világkupa 2. forduló: Fort William

DH világkupa 2. forduló: Fort William

Mint fent említettem, sokáig Danny Hart állt az élen, de aztán jött az ausztrál erőgép, Mick Hannah, és jó öt másodpercet vert rá, ami két másodperccel volt jobb Minnaar időmérő győztes idejénél. A végén ez Hannahnak az ötödik helyet jelentette. Gee indulásakor, ahogy minden brit versenyzőnél, olyan üvöltésben tört ki a 18.000 fős szurkoló sereg, hogy az biztos, hogy sok másodpercet hozzátett a teljesítményéhez. Nagyon akart is bizonyítani, mert itt a családjából még egyikük sem tudott nyerni, és ő már tulajdonképpen mindent megnyert, amit ebben a sportágban lehet, de egy hazai világkupa-győzelem még hiányzott. A technikás részen nem nagyon hibázott, erősnek, meg mindig is erős volt, így megérdemelten nyert, bár ő a célban ebben még nem lehetett biztos.

Minnaar végül is harmadiknak jött be, amivel 15 pontnyi előnye maradt az összetettben Gee előtt, aki 1,8 mp-t adott Minnarnak a tekerős szakaszon, akit pedig a legjobb tekerőnek tartanak a mezőnyben. A második a meglepetésember, Cameron Cole lett, aki ezzel az összetettben már a 3. helyen áll. Blenkinsop és Leov mellett egy újabb új-zélandi, akivel ezentúl számolni kell. Érdemes megnézni, hogy Gwin, Hannah és Blenki egy tizeden belül ment egy bő négy és fél perces pályán.

Aaron Gwint és Matti Lehikoinent is érdemes még kiemelnünk. Előbbi ugyanis még mindig inkább újonc a világkupákon (tavaly ment először teljes szezont), ahol hihetetlenül jól szerepelt és most is a 4. helyen áll. Erre a versenyre nagyon tudatosan edzett, mert tavaly nagyon elkészült itt az erejével, ami meg is hozta a gyümölcsét. Matti pedig az évek óta tartó pechsorozata után egyre jobban kezd magára találni. Idén végre ismét Intense-t kapott a feneke alá, ami a jelek szerint felgyorsította. Ráadásul a csapata, a CRC Intense Simmonds, Camellini, Mechura és Buchar segítségével a legjobb csapat lett.

Bár még csak a szezon egyharmadánál járunk, de az látszik, hogy a tavalyi legjobb ötből Hillnek (összetett 11.), de főleg Peatnek (összetett 25.) már nem nagyon van esélye a végső győzelemre, ami jó eséllyel Gee és Minnaar között fog eldőlni, bár Gwin és Fairclough is még kényelmesen lőtávon belül van, meg persze a következő pályák nagyon harapósak lesznek. Peat teljesítményét érdemes lesz figyelni a továbbiakban pár ok miatt. Ez neki is – mint ahogy Gee-nek – hazai pálya, tehát presztízskérdés volt a jó szereplés. Épp ezért szokásától eltérően egész héten a szivárványcsíkos mezében ment, amit eddig mindig csak az időmérőre és a döntőre vett fel. És ahogy tavaly Gee-nek sem, idén neki sem nagyon hoz szerencsét. Ugyanakkor lehetséges, hogy Peatnek megszűnt a motivációja: tavaly ugyanis beállított, majd megdöntött minden rekordot, hiszen tizenhét világkupa-győzelme van, és legalább ötvenszer állt már a pódiumon. Végre – és teljesen megérdemelten – begyűjtötte a hőn áhított vb mezt is. Ezek után nem nagyon van hova tovább. És nem is jönnek az eredmények: két gyatra VK futam, ahol az első tíz közelébe se tudott férkőzni, holott nem volt semmi komolyabb hibája, és az általa nagyon hosszú évek óta sorozatban nyert Lisszabon DH-n is esett. Könnyen lehet, hogy ennek a kiüresedésnek a jele ez az általa is élete legrosszabb szezonnyitásának tartott teljesítmény. Kíváncsi vagyok, hogy magára talál-e, és hogy kitölti-e a három éves szerződését a Santa Cruznál. Csak remélni tudom, mert a sportág egyik legnagyobb és legkedvesebb alakja.

A végére pedig egy újabb technikai csemege a Dirt magazin jóvoltából, akik a versenyen, ahogy ígérték, újabb adatokat mértek le a gépeken. Most a kormányok kerültek terítékre. Stucnik tekintetében nincs nagy különbség, mert kivétel nélkül mindenki 40-50 mm-s integrált változatot használ, hogy az eséseknél ne csavarodhasson el a kormány. (Hogy ez mennyire fontos szempont, azt a Tihany DH gyökeres szakaszán lehetett jól látni, amint többeknek is esés után eltekeredett a kormánya a hagyományos stucni miatt, így már csak lebotorkálni tudtak a pályán.) Az emelések is hasonlóan szűk határokon belül – 15-30 mm között – mozogtak.

A szélességeknél viszont az utóbbi években elharapózott kormányszélesítési lázat figyelembe véve meglepőek voltak az adatok. A lemért bő tíz emberből – pár kivételtől eltekintve – mindenki 740-és 760 mm közötti szélességgel megy. Csak Mick Hannah-nál és Fairclough-nál mértek ennél szélesebbet 785 és 830 (!) mm-t. Fairclough mondta is, hogy a váltáshoz át kell helyeznie a kezét, annyira széles a kormánya, cserébe viszont nagyon stabil.

A Fort Williamben lévő nyom elég gyors, a mért részen 60 km/h körül mentek. Ennek tükrében érdekes, hogy itthon sokan toldalékolják a kormányukat, ami még nagyon veszélyes is, hiszen a kormányt – már ha az egy jó kormány -, akkor az adott szélességhez tervezték. A toldalékolás pedig nagyban megnöveli az erőkart, ezáltal csökkenti az élettartamot, ráadásul a legvékonyabb külső részre fekszik fel. Emellett pedig a hazai pályák átlagsebessége elég messze van a VK tempótól, így ha a 190 cm magas Peat és Minnaar fűrészeltet a gyári Boobarból, hogy 760-as legyen, akkor itthon a fogasnál több mint vicces, amikor egyes PolarX-eken 800-as kormányok virítanak. Ráadásul, aki ment már igazán széles kormánnyal, az tudja, hogy kis tempónál nem olyan jó érzés menni vele. Egyszerűen kell neki a nagy sebesség, hogy kijöjjön az előnye. És akkor még nem beszéltünk a VK menő nőkről, akik közül sok rommá verné az egész hazai élmezőnyt, de beérik a 700-720 mm-es szélességekkel. Szóval, aki sokat megy külföldön vagy gyors pályákon, az vegyen széles kormányt, aki meg csak gurulgat, annak – a divatozást leszámítva – biztos, hogy nyerőbb lesz egy kicsit keskenyebb változat is.

Eredmények: http://dirt.mpora.com/news/gee-atherton-wins-fort-william.html

Csapatvideók: http://dirt.mpora.com/news/fort-william-world-cup-team-videos.html

Fotók: http://www.vitalmtb.com/photos/features/2010-Fort-William-World-Cup-DH-Finals,1379/Slideshow,8135/sspomer,2

Sam Hill elpusztított gépe: http://dirt.mpora.com/news/sam-hill-fort-william-smash.html

Szöveg: KGÁdám
Fotók: www.dirtmag.co.uk

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.