fbpx

Dér Zsolt: a legbrutálisabb szakasz a Tour of Hainan-on

A közvetítésben még nem láthattuk, de Dér Zsolt (Vorarlberg) elmondása szerint brutálisan nehéz szakasz volt ma a Tour of Hainan-on, az UCI kiemelt kategóriás versenyen Kínában.

Dér Zsolt Mareczko mellett jobbra, sárga sisakban

Az ötödik szakaszon 167 kilométert kellett teljesíteni Danzhou és Changjiang között, a végén pedig drámai végjátékban, 250 méteren múlott, hogy hazaér-e egy háromfős szökés, melyben Dér Zsolt csapattársa, Fabian Lienhard is ott tekert. A Wilier csapatának nem segítettek az üldözésben más csapatok – miért is tették volna, mikor mezőnyhajrá esetén eddig az első etapot leszámítva mindig simán nyert Jakub Mareczko. Az utolsó kilométeren mégis bekebelezte a peloton a szökevényeket és nem született meglepetés, a sárga trikós olaszt ezúttal sem tudták megszorítani.

Zsolt csapata remekül dolgozott, eddig a legtisztább pozícióból hajrázhatott, viszont nem volt elég gyors a legjobbakhoz képest, meg kellett elégednie a kiemelt kategóriás versenyen magyar versenyzőtől kiválónak számító 11. hellyel. A verseny után megtudhattuk tőle, hogy nem kicsit volt fárasztó a mai nap, csak azt mi még nem láthattuk a közvetítésben:

Jó helyről sprintelhettem, de mégis lassú voltam és pofaszél is volt. Gondoltam indítok, de egyszerűen nem haladtam előre. Nagy kár, hogy Lienhard nem ért be a szökésben. Brutális nap volt az elejétől fogva, elmentek negyvenen a rajtnál, és “nyél” végig. Közülünk hárman elöl, a Kolss-ból heten… A hegyihajrá előtt felért a mezőny, de elment újabb 30 fő. Miután őket is utolérték, én is belószoltam, elmentünk hárman, gondoltam jó lesz laza elmenésnek… De jöttek és jöttek, lettünk húszan. Persze ismét maximális tempó, megint felértek. Utána rögtön továbbmentek 35-en, megint felértünk. Aztán belószolt Lienhard és ők hárman rakták a végéig, 250 méterrel a cél előtt fogták meg őket. A Wilier csapata elképesztő erős, már 5 napja maximumon nyomják, ma is mindent megfogtak. 50-es átlag volt az első 100 km-en, a végén 46,7 km/h.

Eredmények: 

http://www.procyclingstats.com/race/Tour_of_Hainan_2017_Stage_5

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.