fbpx

Cross country olimpiai pontgyűjtés és válogatók

Az idei szezonban az olimpia miatt egy hónappal korábbra tolódtak a mountain bike XCO világkupa futamok, így már márciusban kezdődnek és július utolsó hétvégéjén be is fejeződnek. A magyarok számára kijelölt kvalifikációs menetrend is ennek megfelelően alakul.

Március közepén, a dél-afrikai Pietzmaritzburgban kezdődik az olimpiai-krossz világkupa sorozat, amit még további 6 verseny követ: Houffalizeben, Nove Mesto na Moraveben, La Bresseben, Mont-Saint-Anneben, Windhamben és Val d’Isereben.

mtb-news.de

A pietmaritzburg-i futam sok versenyző számára kötelező, hiszen még sok olimpiai kvóta sorsa múlhat rajta – a kvóták egy része az országok rangsora (május) alapján kerül kiosztásra. A világkupa futamok – bár kemény menetek lesznek az olimpia előtt, de semmi nem szimulálja jobban a versenyt, mint egy másik verseny. Ezekkel a felkészülés utolsó simításait lehet elvégezni.

Aki osztja ezt a véleményt és február közepétől Cipruson edzőtáborozik, az már február 19-én egy C1 kategóriájú versennyel készülhet a futamokra. Többek közt a világranglistát vezető Julie Bresset (BH Suntour) idei első versenyei is a ciprusi futamok lesznek. Futamok, többes számban, ugyanis február 24-26. közt egy háromnapos (SHC) és zárásként március 4-én egy újabb C1-es besorolású cross country verseny várja a pontgyűjtőket. A magyar lányok közül ezzel egyidőben Dósa Eszter és Módos Gabriella a tervek szerint az andalúziai – ugyancsak pontszerző – többnapos maratonon vesznek részt. Egyébként május 23-ig a világkupa futamokra magyar részről a pontszerző esélyes versenyzőket delegáljuk, így Dél-Afrikában Benkó Barbara (U23), Juhász Zsolt (U23) és Parti András (Elit) fog rajthoz állni az olimpiai keretből. Andris a tavaly VK-kon gyűjtött pontjai alapján olyan rajtpozícióból indul, melyről pontszerző helyen végez(het), ugyanakkor Szilárdnak a komplett mezőnyön kellene végig küzdenie magát, így a távoli (drága) VK-ra, mint Dél-Afrika, utóbbi nem utazik.

Időközben Valter Tibor szövetségi kapitány kijelölte a magyar olimpia kvótafutó versenyzők számára teljesítendő válogatóversenyeket is. A kvóták sorsának eldöntésére három európai C1/C2-es besorolású versenyen kerül sor. (A világkupákon az Elit és U23 kategória külön rajtol.) A versenyeken egyedi, hazai pontozással kerül kiválasztásra az olimpikon: a legjobb eredményt elérő 4-et, a második 2-t, míg a harmadik 1 pontot kap. A legtöbb pontot gyűjtő versenyző indulhat az olimpián, a második legtöbb pontot gyűjtő a tartalék versenyző lesz. A három válogató versenyre tavasszal (április 1. Novi Sad – Szerbia, XCO C2; április 21. Kolozsvár – Románia, XCO C1; május 6. Stattegg – Ausztria XCO C1) kerül sor. A válogatóversenyeken a részvétel kötelező, a mulasztás akár eltiltással is szankcionálható.

A hölgyeknél Benkó Barbara (Focus MIG), Dósa Eszter (Vitalitás SE), Módos Gabriella (Merida Maraton Team-CST), a férfiaknál pedig Buruczki Szilárd (Merida-Kőbányai TC), Juhász Zsolt (Euro One-Cube) és Parti András (Euro One-Cube) mérkőznek az olimpián való indulás jogáért.

Eredeti határozat: http://mmtbszsz.hu/2012/01/18/januari-elnoksegi-ules-hatarozatai/

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo