fbpx

Casco sisakok az életért!

Korábbi cikkünkben bemutattunk néhány Casco fejvédőt, amelyek „életüket“ adták az őket viselő kerékpárosok életéért. A német sisakmanufaktúra fejlett technikával megtervezett és legyártott “bukói” a biztonságra helyezik a fő hangsúlyt, így egy esetleges baleset során tervezett módon nyelik el a becsapódás erejét. Megsemmisülnek, viselőjük viszont komoly fejsérülés nélkül „ússza meg“ a balesetet!

casco_torott_sisak_10

A Casco sisakok védelmét a Frameworx belső merevítés is fokozza…

Cikkünk mindenképpen időszerű. Egyre többen ülnek kerékpárra, ami üdvözülendő, mindemellett a kerékpáros balesetek száma is sajnos emelkedik. Idén tavasszal több olyan esetről kaptunk hírt, amikor egyértelműen a sisak védte meg a kerékpáros életét. Fejünk épsége döntően a sisakon múlik: egyéb testrészünk begyógyul, összeforr, de ha a fejet sérülés éri, az a legtöbb esetben maradandó.

casco_torott_sisak_2

“Ők” mind életüket adták az életért!

Az alábbi két példán keresztül szemléltetnénk a sisak fontosság, miként óvta meg a kerékpáros fejét a súlyos sérüléstől. Az első eset Buruczki Szilárddal történt a múlt hétvégén. Hallgassuk a részleteket egyenesen lábadozó montis bajnokunk szájából!

casco_torott_sisak_35

Szilárd a Casco Speedairo sisakra bízza életét – a mostani baleset tükrében nem rossz választás!

„A Bakony Maratonon indultam, jó erőben éreztem magam, végig az élmezőnyben haladtam, de sajnos a második körben defektet kaptam, amit a tömítőfolyadék nem tudott “kezelni”. Meg kellett állni pumpálni, így az élbolyról leszakadtam. A patronból belenyomott levegőt nem tartotta meg mind a tömítő, így kb. másfél Bar nyomással folytattam a versenyt. Ez még féltávnál volt, a frissítő állomásnál ismét fújtam rá, így indultam neki a verseny végén szereplő 30 km-es körnek.“

„Az utolsó lejtőn a cél felé jó 45 km/órás tempóban haladtam az egynyomtávos ösvényen, amikor a pedálom beakadt egy rejtőző facsonkba. Nem tudtam korrigálni, majd egy pillanat alatt a földre kerültem. Olyan gyorsan történt minden, hogy nem is tudom felidézni az esést, fejjel előre szabályosan a földbe fúródtam. Az ütés nagy volt, de eszméletemnél maradtam, mindenre emlékszem. Körbenéztem, ellenőriztem a végtagjaimat, szerencsére semmi nem tört. Észrevettem, hogy az orrom vérzik, de ettől függetlenül visszapattantam a nyeregbe, folytattam a versenyt. Így be tudtam érkezni a 4. helyre, és nem is veszítettem helyezést.“

„A célban levettem a sisakot (Casco Speedairo típus), láttam, hogy összetört, főleg a homlokrésznél. Az ütés döntő részét “felfogta”, az erős héjszerkezet megvédte a fejem, roncsolódott, de egybe maradt. A szemüveg Carbonic lencséje sem tört el. A sisak mentette meg az életem, és még a versenyt is be tudtam fejezni!“

Szilárd szerencsés kimenetelű bukása után íme egy újabb példa arra, hogy a fejvédő életet ment. A baleset “elszenvedője” Juhász Tibor.

casco_torott_sisak_30„A hétvégén részt vettem a Törökszentmiklóson megrendezett IX. Óballa Maraton futó- és kerékpárversenyen. Erős szembe- és oldalszél volt, és mivel a mezőtúri országútis srácok is  “tiszteletüket tették”, a rajt után egyből nagy volt a tempó. Oldal-szembeszélben kezdtünk és szépen összedolgozva haladunk.“

casco_torott_sisak_32

casco_torott_sisak_33

Belül a Speedster TC végigrepedt, így nyelte el a becsapódás erejét…

„Az óballai befutó közelében egy kereszteződésnél balra fordultunk, így még jobban kellett figyelni az oldalszél miatt. Mindenki a szélárnyékot kereste, és közben a kátyúkat is kerülgetni kellett. Helyezkedés közben az első kerekem összeért az előttem lévő hátsó kerékével, csak egy pillanatig, de ez pont elég volt, hogy egyensúlyom elveszítsem. Nem tudtam már korrigálni, és sajnos a földön találtam magam. Először a fejem ért földet, erre határozottan emlékszem. Olyan érzés volt, mintha valami puha felületre esnék, ami gondolom részben a sisaknak (Casco Speedster TC típus) köszönhető . Miután felálltam, majd a bringát is arrébb vonszoltam, levettem a sisakot, mert éreztem hogy lötyög a fejemen. A Disk fit Vario állítórendszer a SPEEDmask csatlakozással együtt kiugrott a helyéről, tüzetesebben megvizsgálva láttam, hogy az egész sisak végigrepedt, belül pedig szabályosan darabokra tört. A Speedster lényegében minden feszültséget elnyelt – mondanom sem kell, hogy a fejem helyett. Szerencsére kobakom semmilyen sérülést nem szenvedett, még enyhe agyrázkódásom sem lett, pedig 38-40km/h-s tempónál estem el.“

casco_torott_sisak_28Természetesen az esetben szereplő mindkét bukó “pályafutása” ezzel véget ért. Ahogy egy nemrég közzétett írásunkban szerepel: bármilyen ütés éri a fejvédőt, az cserére szorul!

casco_torott_sisak_24

A Cuda legérdekesebb technikai tulajdonsága, hogy három darabból álló Monocoque in mold plus szerkezetet kap. Úgy kell elképzelni ezt a forradalmi, töréstesztek tapasztalatait felhasználó technológiát, hogy a három EPS egységet, illetve a Frameworx hálós merevítést összedolgozzák, erre In-Mold eljárással kerül rá a külső héjszerkezet. Bukás eseten a két oldalsó és egy középső részből álló sisakszerkezet az egyes elemek közötti illesztésnél szétnyílik, így elvezetve az ütés erejét.

Az említett hajmeresztőnek tűnő balesetek szerencsés kimenetelűek voltak, köszönhetően a gyártó lelkiismeretes tervezésének. A Casco egyértelműen a fejvédő-technológia élvonalában áll,‭ ‬saját tesztlabort létesített, emellett a cég igazgatója részt vesz az új tesztmódszerek kidolgozó nemzetközi bizottság munkájában. A sisakok a nemzetközi tanúsítványok mellett a gyártó lényegesen szigorúbb normáinak is megfelelnek.‭ E‬ nélkül nem kerülhet kereskedelmi forgalomba: legyen szó kedvező árú mindennapos közlekedésre szánt modellről,‭ ‬gyermeksisakról vagy a versenyorientált Casco-kínálatról.

casco_torott_sisak_25

Gondos tervezés, a legmodernebb tesztmódszerek és a rejtett Frameworx belső merevítés!

Következésképpen nemcsak az esetleírásokban szereplő Speedairo és Speedster TC modell feltétlen védelmére számíthatunk. Az itt látható képeken a Hajtás Pajtás kerékpáros futárszolgálat “kiszolgált” Casco Cuda Mountain sisakjai láthatók, amelyek ugyancsak sokat tettek annak érdekében, hogy a városban csomagokkal rohangáló “pajtisok” az óhatatlan baleseteket komoly sérülés nélkül megússzák. A város dzsungelében megannyi veszély fenyegeti a kerékpárost, fontos, hogy a fej épségét a legmagasabb szintű védelmet nyújtó – a nemzetközi tanúsítványokat messze felülmúló – sisakra bízzuk. Ezt a Hajtás Pajtás vezetői jól tudják, a “céges” egyensisakok kiválasztásakor ezért esett a választás a Casco eme népszerű modelljére.

casco_torott_sisak_21

Nemsokára megjelenő cikkünkben ez utóbbi témát folytatjuk. Bemutatjuk az új “hajtipajtis” sisakot, amely összetéveszthetetlen narancs/fehér/fekete színben megannyi pesti futár fején látható lesz. A Casco sisakokat keresd a jobb kerékpár-kereskedésekben!

A jelen és a jövő!

A jelen és a jövő!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.