fbpx

Buruczki Szilárd és Módos Gabriella vadászata sikerült a legjobban

A vadászat jegyében indult az idei Zalakaros Kupa: a jelet az indulásra egy vadászkürttel adta meg a Dr. Oláh Péter a Hotel Karos Spa igazgatója, a célkapu két vadászlesből készült, és a célterület képét háromszáz, a vadak téli ellátmányából kölcsönvett szalmabála határozta meg. A szervezők az erdei vadakra utalva, a pálya legveszélyesebbnek ítélt szakaszát egy, a szakadék mellett talált néhai erdőlakó maradványai alapján nevezték el Őzike letörésnek… Ennek is köszönhetően, hamisítatlan erdei hangulatban zajlott a kupafutam.

karos_1

A várt nagy csata azonban elmaradt. Sokan számítottak arra, hogy Parti András a pekingi olimpia 23. helyezettje, aki az idei szezontól a német SRM STEVENS Team színeiben indul, a gyakori technikai problémái után visszavág Buruczki Szilárdnak (PCCC-Magellan). Azonban már az első körben kiderült, hogy egy újabb géphiba miatt Andris esélyei minimálisra csökkentek a győzelemre, sőt még a dobogó is nagy távolságba került. Ezúttal a lánca szakadt el, és bár meg tudta javítani, 3 perces hátránnyal kezdte a második kört. A következő körben 10 másodpercet hozott a vezető Buruczkin, de már látszott, hogy ez nem az ő napja, és végül fel is adta a küzdelmet.

karos_2

Kialakult viszont egy másik csata az élen, mégpedig Buruczki és a fiatal (U23-as korú) Juhász Zsolt (CUBE Csömör) között. Sokáig együtt haladtak, de féltávnál Szilárd el tudott távolodni Zsolttól. Az utolsó előtti körben azonban a fiatal csömöri fiú nagyon nagyot ment, és ismét nyílttá vált a küzdelem, néhány másodperc különbséggel kezdték meg az utolsó kört. A végére azonban a rutin győzött: Buruczki 42 másodpercre növelte az előnyét, és nyerte meg versenyt úgy, hogy – láthatóan – nem adott ki mindent magából.

karos_3

A hölgyeknél ennél egyértelműbb volt a képlet a győzelemért folytatott csatában: Módos Gabriella (Merida Maraton Team-CST) minden körében jobb volt a 10 szeres magyar bajnok klubtársánál, Vajda Mártánál. Márti rutinja ezen a napon nem volt elég, a nagy meleget és a komoly emelkedőket Módos Gabi bírta jobban.

Buruczki Szilárd

Buruczki Szilárd

A felnőtt elit futamok mellett a fiatalabb és az idősebb korosztályokban is rendeztek futamokat, ahol talán a serdülőkorú Fenyvesi Péter teljesítménye lepte meg legjobban a nézőket – körideivel a felnőttek között is helyt tudna állni. A legszorosabb csatát a 13 évnél fiatalabb fiúk versenye hozta, ahol Egei Patrik mindössze 4 másodperccel marad le Kádi József mögött.

karos_5

Az elit kategória győztesei a pénzdíjak mellett a Hotel Karos Spa 90.000 Ft értékű különdíját is átvehették. Sőt a díjkiosztót követő sorsoláson két szerencsés induló is hasonló wellness hétvégét nyert: Bálint Józsefnek (Mátraszeléről) és Stippinger Lászlónak (Kópházáról) bizonyára csak kellemes emlékei maradnak a zalakarosi mountain bike versenyről.

Letölthető dokumentumok:
– Zalakaros Kupa – Mountain Bike Olimpiai Cross Magyar Kupa (Zalakaros, 2009. augusztus 16.) – eredménylista

Forrás és fotó: Vuelta Sportiroda sajtóközlemény

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.