fbpx

Buruczki Szilárd blogja: kihívás a 13. Kari Kupán

Buruczki Szilárd számára viszontagságosan, a 13-as számhoz méltóan alakult a Karácsony Kupa, de ennek ellenére mégis élvezetes versenyt futott, ahogy idei utolsó blogbejegyzéséből kiderül:

Sziasztok!

Több éve kapok meghívást a Pedáldöngölők KE elnökétől Blahut Szabitól a mára már hagyományokkal rendelkező 13. Karácsony Kupára. Most is nagy örömmel tértem vissza versenyezni a pósteleki terepre. Itt tavaly a cx nemzeti bajnokságot is megnyertem a kari kupa mellett, ezért nagyon jó emlékek fűznek ehhez a klassz terephez. Nagyon élvezetes, technikás pálya nyomvonalat alakítottak ki Szabiék az évek során. Sokat tesz hozzá a pályához Molnár Pisti teszt pilóta is. Ami nagyon jó még, hogy néhány lelkes helyi bringás megszállott segít a verseny rendezésében.

IMG_1141

Már a szombati napon leutaztunk Árvai Atával, hogy jobban megnézzük a technikás szekciókkal tűzdelt nyomvonalat. A két bombatölcsérben a meredek letörések és meredek emelkedők, sok kanyarkombinációk tették igazán technikássá a verseny reggelén még esőáztatott pályát.

IMG_1167Délben az elit futam előtt, a hobbista futam jól felszárította a pálya nagy részét. A délutáni futamunkra már csak ragadós sárban volt részünk, nem annyira csúsztak a technikás részek sem. A Mókus csárda oldalából rajtoltunk az aszfaltos útról. Kb. 1 km egyenes murvás széles úton még lehetett helyezkedni, amíg be nem csatlakoztunk a 2,7 km-es körre, ahol beszűkült egy nyomosra a pálya a jobb kanyar előtti téglás sittes résznél.

A rajtot a 2. helyen kaptam el Fejes Gabi mögött, majd Buzsó követett minket a 3. helyen. Az első kör végén a technikás bomba tölcsér első részét kihagytuk, mert nem volt visszaszalagozva a pálya a hobbi futam után. A vezetést az első kör végén meredek fal kitekerésével átvettem Fejestől. A 2. körben ketten haladtunk Gáborral a kör végéig, ahol már visszaszalagozták a pályát az eredeti elit nyomvonalra. Azt vettem észre kiérve a bombatölcsérből a depó felé haladva, hogy nem látok magam mögött senkit.

Magányosan kezdtem meg a következő kört, amikor a sittes téglás résznél felkoppant a hátsó karbon felni egy éles tégla darabon. Sajnos most nem bírta a szingós gumi a felütést, majdnem egész kört tekertem lapos hátsó kerékkel. Aztán a depóhoz érve kértem a másik tárcsás gépemet Benkó Lacitól. Először nem akartam elhinni, hogy nincs a technikai zónában a másik gépem, hanem ott maradt a parkolóban az autó mellett. Félreértettük egymást Lacival, mivel a verseny előtt megkértem, hogy segítsen a depóban a másik gépet átadni, ha szükség van rá. De azt nem mondtam neki, hogy vigye is oda a tárcsás cross gépet a depóba. Gyorsan kihajtottam a parkolóba autómhoz, hogy átcseréljem a cantis cross gépet a tárcsásra. Közben láttam Fejes Gabit a parkolóban, hogy feladja a versenyt lefordult szingója miatt.

IMG_1271Tovább folytattam a versenyt 3 perc hátránnyal, nem adtam fel, gondoltam full gázzal meglehet még a dobogó. Nagyon jó köridőket mentem.  3 percet sikerült lefaragni 50 mp-re a nyertes Buzsóhoz képest és már csak 1 mp-re voltam a 3. helyen célba érkező Vígh Zolitól is. Szerencsére sikerült megőriznem a higgadtságomat és a történtektől függetlenül így is nagyon élveztem a versenyt. Azonban nagyon bosszantott, hogy egy ilyen félreértés miatt nem nyertem meg a Karácsony Kupát. Eddig nem történt velem ilyen eset, de ebből az tanulság, hogy én viszem a tartalék gépet a depóba vagy a legjobb fegyverhordozóm Tóth Peti, KTC csapattársam. Ata behúzta a 2. helyet az öreg fiúk között (master 2), aszfalt szaggató létére ö is nagyon élvezte a technikás terep versenyt.

Szabiék egy jó kis házi versenyt hoztak össze a legjobb crossosoknak, jobb volt a pénzdíjazás, de a verseny rendezés színvonala nem haladta meg a tavalyi kari kupát. Nagyon szépen köszönöm a vendéglátást Szabinak és anyukájának. A sok biztatásért is hálával tartozom minden szurkolómnak! Következő versenyem az etyeki Korda filmstúdió területén lesz január 5-én! Gyertek szurkolni, biztos érdekes, izgalmas versenynek nézünk elébe! 🙂

Eredményekben gazdag, boldog új évet kívánok Mindenkinek!

Fotók: Dorottya Kanti Photography

Szilárd

MERIDA Kőbánya TC
www.facebook.com/buruczki
www.buruczki.hu

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.