fbpx

2013 LEG-jei: az év versenye

Nehéz eldönteni, hogy melyik volt 2013 legjobb kerékpárversenye, hiszen a pályán történteken kívül latba esik a verseny színvonala, mennyire erős a mezőny, vagy akár az is, hogy kapcsolódik-e egy külön kis történet is az eseményekhez. Nos, ha idén a Flandriai Körversenyt választjuk az év versenyének, nehéz belekötni akármilyen szempontból…

A világsajtót megjárt fotó is a Flanders-en készült

A világsajtót megjárt fotó is a Flanders-en készült

Rengeteg jó versenyt láthattunk idén, már a szezonnyitó Tour Down Under-en is emlékezeteset nyújtott a fiatal Tom Jelte Slagter, és az októberi Giro di Lombardia-t sem felejtjük még el sokáig, főleg a firenzei világbajnokság fényében, ami után a 2013-as világelső Joaquim Rodrigueznek maradt „elszámolnivalója” honfitársával, Alejandro Valverdével, és sorszerűen az Il Lombardia kettőjük párharcát hozta.

A két WorldTour-viadal között pedig hatalmas küzdelmeket hozó klasszikusokat és egy inkább az időjárás miatt kőkemény Girót láthattunk (a vélemények megoszlanak, hogy a heroikus küzdelmet jobb nézni, vagy az inkább „szakmailag” izgalmas versenyeket, nos a kerékpárosok biztosan nem a nulla fokban tekerést választanák). A Tour de France – bár Chris Froome megingathatatlan volt – rengeteg izgalmas, színvonalas szakasszal szolgált, és a kenyai-briten kívül is születtek hősök. A Vuelta hosszú időre visszamenőleg a kerékpársport egyik legnagyobb meglepetését hozta Chris Horner győzelmével, a világbajnokságon pedig valóságos lélektani drámát láthattunk, szintén mondhatjuk, hogy meglepetés-győztessel, bár Rui Costa idei eredményei alapján bőven az esélyesek tágabb táborába tartozott.

Cancellara megtöri Sagant

Cancellara megtöri Sagant

Visszatérve a Flandriai Körvesenyre, azon túl, hogy remek csata alakult ki, az egész március a klasszikus-király Fabian Cancellara és a trónkövetelő Peter Sagan rivalizálásáról szólt, folyamatosan üzengettek egymásnak, már-már hasonlóan, mint a profi boxban. Mindkettőjükön nagy volt a nyomás, ráadásul a Flanders nyomvonala is jelentősen változott (kimaradt két legendás kockaköves emelkedő, a Muur Kapelmuur és a Bosberg), ami szakmailag külön pikantériát adott a versenynek, nehezebb volt tervezni a taktikát. De a Tour of Flanders a legjobb csapat által megvalósított taktika szempontjából is az év versenyének mondható, a Radio Shack tökéletes munkát végzett, mindenki egy gépezetként dolgozott Cancellarának, a szökéseket magabiztosan kontrollálták, és olyan tempót erőltettek a mezőnyre, hogy már Cancellara első támadásánál hatalmas szelekció következett be, látszott, hogy sok esélyes versenyzőt sikerült megrogyasztani a folyamatos nagy sebességgel.

A végén pedig kialakult a várva-várt párharc, Cancellara és Sagan ki-ki alapon dönthették el, ki lesz Flandria királya, és Spartacus végül kiütéssel győzött. A céltól bő 10 kilométerre lévő Paterbergen egyszerűen tempóból leszakította Sagant, akin idén tavasszal még az látszott, mintha kicsit hosszúak lennének számára a 250+ km hosszú klasszikusok, ebben fiatal kora, kevesebb rutinja, és egy Quick Step-nél vagy Radio Shack-nál gyengébb csapata is szerepet játszhatott, de talán jövőre másképp lesz, a szlovák sztár mindenesetre már most fogadkozik…

Videó összefoglaló a Flanders-ről:

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo