fbpx

BULLS: a maratongyőztes márka mostantól hazánkban is elérhető!

A Bulls hazánkban ugyan kevésbé ismert márka, de akik a maraton versenyzés területén otthon vannak, vagy csak egyáltalán érdekli őket a hegyikerékpározás azok biztosan hallottak már a híres/hírhedt Karl Platt/Stefan Sahm párosról akik nagyjából mindent megnyertek amit párosban meg lehetett, a Transalptól a Cape Epic megamaratonig.

bulls_kerekpar

De a Bulls csapat tagjai között van Tim Böhme német maraton bajnok, és Urs Huber kétszeres svájci maraton bajnok vagy éppen Thomas Dietsch, a franciák négyszeres maraton bajnoka! De említhetnénk Timo Scheider DTM (német túraautó bajnokság) bajnokot, aki nem csak a fizikai felkészülését végzi Bulls bringákkal, hanem sikeresen teljesítette a Cape Epic maratont is Afrikában. A BULLS csapat már 2007 óta közreműködik a fejlesztésekben, tesztelésekben amellett hogy számtalan érmet zsebeltek be az évtized folyamán. Ennek köszönhetően a paletta – főleg az xco/maraton szegmens közép és felső kategóriás gépei – jól átgondoltak, gyakorlatilag sport felhasználásra és versenyzésre kész modelleket tartalmaz.

160308_TeamBulls_ProjektZebra_014_16x9_web

Versenyzői tapasztalatból tehát nincsen hiány az 1995-ben alapított cégnél. Óriási kínálatuk a kerékpározás minden szakágát tökéletesen lefedi a 12″-os futóbringától az elektromos kerékpárokon át a high-end karbon össztelósig. A BULLS csapat már 2007 óta közreműködik a fejlesztésekben, tesztelésekben amellett hogy számtalan érmet zsebeltek be az évtized folyamán.

Képesek olyan perverz akciókra is, mint az idei Cape Epic-en történt forgatás. Itt a Karl Platt/Urs Huber párost (akik megnyerték egyébként a versenyt) Stefan Sahm követte egy fullra bekamerázott E-Stream EVO FS pedelec nyergében és nem csak ez a nagyszerű videó született Project Zebra néven, hanem a verseny alatt élőben tudtad a kamerák által közvetített képet nézni! Ennél intenzívebb élményt nehéz lenne a rajongóknak nyújtani virtuálisan.

bulls kerékpárok

A több mint egy milliárd EUR-s árbevételű BULLS hagyományos struktúrában kínálja a kerékpárokat, bár online is rendelhetőek. Jelenleg 12 országban több mint 1000 kereskedővel vannak jelen, közte most már hazánkkal is a Speed-Way kerékpárüzlet jóvoltából.

A BULLS a ZEG csoport tagja, ami az egyik legnagyobb kerékpárgyártó Európában

A BULLS a ZEG csoport tagja, ami az egyik legnagyobb kerékpárgyártó Európában

A BULLS a ZEG csoport tagja, ami az egyik legnagyobb kerékpárgyártó Európában! A kölni központi raktárból 48-72 óra alatt megérkeznek a kerékpárok a hatalmas árukészletnek köszönhetően. Ami viszont még ennél is szokatlanabb, hogy a hagyományos értékesítési modell ellenére azonos, vagy kedvezőbb árakat tudnak nyújtani, mint a kizárólag online csatornákon árusító boltok!

Bringáik a legmagasabb minőséget képviselik, legyen szó cross trekking kerékpárról, vagy karbon össztelós maraton gépről. Monti vonalon nagyon erős a kínálat méghozzá egészen kicsi kortól! Már a 24”-os kategóriában is vannak versenyzésre való gépeik, sőt azon ritka gyártók egyike a BULLS akik nem csak 26”-os gyerekeknek méretezett hegyikerékpárokat gyártanak, hanem 650B-s is van a palettán.

bulls_wild_edge_team

Az mtb paletta csúcsán a merevfarúak között a Black Adder modellek találhatóak, továbbá két maratonra tervezett fully-t is kínálnak Wild Edge néven. A versenyzők visszajelzései alapján az utóbbi években alaposan újragondolták ezen bringákat. A megváltozott profilú XCO és maraton pályákra hangolták át a kerékpárokat, a több technikás szakaszt, nyomvonalat rövidebb láncvillahosszal és rövidebb „orral” – meredekebb homlokcsővel és rövidebb kormányszárral követték le. A kerékpárok kezelhetősége és agilitása jelentősen megnőtt. A karbon vázak saját tervezésűek, szintén a versenyzői visszajelzések segítségével kialakítva. Jellemző, hogy a nyugati szaksajtóban az utolsó Cape Epic győzelem óta több tesztben is megfordult Wild Edge modellek esetén a vissza-visszatérően kiemelik, mennyire jól teljesítenek a technikás trail jellegű szakaszokon, és elismerést vívnak ki a trail/enduro szakágak profétáinál is annak ellenére, hogy továbbra is csúcs maraton fully-ról van szó.

 

A Black Adder modellcsalád elérhető egy extra specifikációval is: kevés gyári felszereltségű, teljes értékű mtb kerékpár érhető el 7.9 kg tömeggel. A Black Adder SL ezt hozza XTR alkatrészekkel, Tune és FSA SL-K kiegészítőkkel, de ami miatt igazán unikum ez a modell, az a benne található LAUF villa. A néhány éve megjelent karbon furcsaság a kezdeti gyengesége után egyre merevebb lett anélkül, hogy átlépte volna az 1 kg-os határt. Persze ne várjuk tőle az átmenő tengellyel megturbózott 32 mm-es becsúszókkal rendelkező modern villák merevségét, de ha áthangoljuk tudatunkat egy más karakterisztikájú viselkedésre, maraton jellegű versenyeken vagy élménybringázásokon a 29-esünk egyedi érzést fog nyújtani ezzel a villával. És persze ezzel nem gurulsz végig sehol anélkül, hogy furcsálló/érdeklődő/elismerő tekinteteket ne kapnál.

Bushmaster SL

A csúcskategória alatt található a Bushmaster család. Vázuk megegyezik a nagytestvér, Black Adder modellekével. A Bushmaster SL – a csoport csúcsán – a 3000 Euro-s ajánlott fogyasztói ára ellenére minden elemében a prémium kategória alkatrészeit kapja meg. A villa: Kashima bevonatos Fox Float Factory CTD. Az 1×11 teljes XT meghajtás, váltás, XT fékek és Ice-Tech tárcsák mellé csakis igazi finomságokat és nagy odafigyeléssel kiválasztott kiegészítőket találhatunk rajta. Itt jegyezzük meg, a középkategóriás modellek túlnyomó többsége a Wtb felniknek köszönhetően szintén Tubeless Ready-k! A kerékpár „M” méretben is 8.9 kg! Ezt az SL modellt láthatjuk egyébként a hazai versenyeken idén rendkívül sikeresen szereplő Borsos Benedek alatt is.

Copperhead 29 RS

A sport és hobby versenyzés kategóriát a Copperhead család uralja. 20 db különböző modellje a kezdő terepezőktől akár versenyzésre is alkalmas sporteszközig tartalmaz mindent 650b és 29” kerékméretekkel. A drágább eszközök karbon, a család többsége viszont alumínium vázas. A Copperhead 29 RS nagy odafigyeléssel kialakított alumínium váza első ránézésre hagyományos külsőt kapott, ami lehetne unalmas is, de közelebbről megnézve igen harmonikus a matt fekete és fényes fehér színek aránya, amelyek igen jó minőségű fényezéssel jelennek meg, kiegészítve néhány egyéb színnel. RS Reba RL teleszkóppal szerelik. A váltás és meghajtás az XT 8000 szériából van, 2×11 kivitelben. Shimano BR-M615 fékek, szintén Ice-Tech tárcsákkal. A kerekeket itt is XT agyakra fűzött WTB XC-21 felnikkel kínálják, Rocket Ron Evolution gumikkal. A modell 1.599,- Euros ára ezek fényében igen kedvező.

Monster

Az mtb-k között a 29” kerékméretre váltást nem betonozta be a szabványokat újabb 20 évre, sokkal inkább előfutára volt a paletta színesedésének. Bullsnál is válogathatunk belőlük, hisz a korábban említettek mellett a 27,5+ vagy 26×4.0 fatbike modelleket is kínálnak. A fat vonal elérhető 24” és 20” átmérővel, hogy ne csak apa élvezhesse a duci külsőket. És ha hozzátesszük, hogy minden kerékméret és külsőgumi szélességi osztály rendelkezik elektromos rásegítéses verzióval, akkor lesz teljes a kavalkád.

Daily Grinder

A közelmúltban erőre kapó Gravel kategóriában 3 modellt kínálnak. A három megegyező paraméterű – alumínium alapanyag karbon villával – de eltérő festésű váz geometriáját a kategóriához, a festését és fényezését pedig a kellemes megjelenéshez és jó ízléshez hangolták. Geometriájuk egy egészséges mix a cyclocross és komfort országúti vonalról. A drágább modellt Shimano Ultegra, az olcsóbbat 105-ös szettel szerelték fel, mindegyiken a kategóriára jellemző hidraulikus tárcsafék, Formula agyakra fűzött WTB felnik és Schwalbe G-One Performance 40 mm külsők találhatóak. A csoport harmadik modellje Daily Grinder egy speciálisan, ingázásra, ill. túrázásra kialakított darab gyári csomagtartóval, sárvédőkkel, világítással.

 

bulls_alpine_hawk

Karbon országúti fronton a nagyon jól eltalált, agilis geometriájú, gyors és fordulékony Night Hawk modelleket találjuk, kompromisszummentes megoldásokkal. A Night Hawk széria mindent tud, ami egy modern, csúcs-karbon váztól elvárható. Könnyű, merev, kényelmes. Az enyhén eltolt, ívelt nyeregvázcső és az ultravékony támvillák kiváló komfortot eredményeznek, míg a széles press-fit középrész, az ívelt alsócső és a tapered fejcső a megfelelő merevségről gondoskodik. A bowdenek természetesen a vázban futnak és mindegyik modell kész a vázon belüli Di2 akku és kábel fogadásra. Az abszolút csúcsot a sokak számára már „álom” kategóriába sorolható, 6.9 kg-os elektromos Dura Ace Di2 szettel, hidraulikus tárcsafékekkel és DT Swiss karbon kerekekkel szerelt Alpine Hawk Team jelenti.

bulls_desert_falcon

A BULLS országúti kerékpárokra jellemző, hogy nem vegyítik a szetteket, nem spórolnak szérián kívüli vagy más gyártók alkatrészeivel. Tehát a 105 vagy Ultegrával szerelt modelleken valóban komplett szettet találunk, a fékektől a hajtóműig. Az alu országúti palettájuk csúcsa a Desert Falcon, gyönyörűen kidolgozott részletekkel, Ultegra felszereltséggel, FSA SL-K karbon kiegészítőkkel, akár tárcsafékes verzióban is elérhető.

bulls_harrier_1

A klasszikus vonalvezetésű és letisztult megjelenésű Harrier 1 modell, könnyű alumínium vázzal, karbon villával komplett 11 sebességes Shimano 105 szettel és Shimano gyári kerekekkel, az 1.000 eurós kategóriában verhetetlen a konkurens márkák modelljeivel szemben. A Harrier 2, a 11 sebességes Shimano Ultegra szettjével és Mavic kerekeivel szintén kategóriája egyik legjobb ár/érték arányú modellje. Már ennél a kategóriánal megjelenik a vázon belüli bowdenvezetés és a nagyobb hajtásirányú merevséget adó press-fit középrész. Külön figyelmet érdemelnek a középcsapágyház mögé, a láncvillára rögzített Direct Mount fékek, melyek nem csak extra fékerőt, de a rugalmasabb támvilláknak köszönhetően kiemelkedő komfortot is nyújtanak.

Bulls Nova Team Race

Néhány gondolat a további modellekről. Merthogy összesen van vagy 500, és nem elemeznénk sorra mind, csak néhányat emelnénk ki. A gyermekeknek szánt modellek száma sem kevés, ezek közül kedvenc az ifjoncoknak versenyzésre szánt 26” Nova Team Race. Az alumínium vázra Reba telóval épített gép 1×10 hajtással, XT váltással és hidraulikus tárcsafékkel rendelkezik, súlya 10,5 kg.

bulls Aminga 29 LT

A nők számára is széles a paletta, a kifejezetten számukra készült országútikat, montikat, trekking és city kerékpárokat nem csak a szín, hanem a felszereltség és nem utolsó sorban a rájuk szabott geometria is megkülönbözteti a férfi modellektől.

Bulls Rapier

Bulls logóval ellátott ruhákat és kiegészítőket is kaphatunk. Amit külön említésre méltónak tartok: a DT minden felhasználásra készít kereket a Bulls szára, Bulls márkajelzéssel ellátva. A csúcs Bulls országúti kerékszett mindössze 1270 g! 20/24 Sapim CX-Ray küllőkkel, DT Ratchet System agyakkal és alumínium felnikkel készül, ára kedvezőnek mondható. 530 Euro

Mivel mostantól a Speed-Way kerékpárüzlet személyében hazai forgalmazója van a márkának, ezért akár személyesen is megnézheted a bringákat és hozzáértő segítséget kaphatsz a tapasztalt versenyzőktől akik a boltot üzemeltetik. Addig is böngéssz a bringák között a BULLS weboldalán!

(X)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.