fbpx

Barenyi ismét könnyedén nyerte a Palóc Crosst

A szlovák Milan Barenyi, aki a korábbi években jó néhány mountain bike olimpiai-krossz futamgyőzelmet is elhalászott a magyar versenyzők orra elől, úgy tűnik, Balassagyarmatra „haza jár” nyerni, hiszen tavalyhoz hasonlóan ma sem talált legyőzőre a SuperCross sorozat 4. állomásán.

A Palóc Cross talán a sorozat eddigi legjobb pályáján zajlott, bár kicsit inkább mountain bike jellegű volt, túl sok akadályt nem kellett leküzdeni, ellenben csiki-csuki kanyarkombinációkból nem volt hiány. Szerencsére az országos esőzés is megvárta a verseny végét, már csak az eredményhirdetés után,  hazafelé szakadt le a hideg égi áldás.

Az elit futam kisebb zavarodással kezdődött, az utolsó pillanatban derült ki, hogy a szervezők közbeiktattak egy „felvezető kört”, a mezőny széthúzása érdekében, de ha leszámítjuk e húzás „váratlanságát”, különösebb gond nem lett belőle.

Barenyi gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott, jó volt látni, milyen könnyedséggel vette a szűk kanyarokat, semmi görcsösség nem látszott rajta az amúgy technikás pályán. A magyarok közül csak a szakág bajnoka, Buruczki Szilárd tudta tartani a szlovák szomszéd köridőit, de sajnos a rajtnál beragadt, így az egész verseny során nem sikerült már lőtávolba kerülnie.

„A rajtnál beragadtam Fejes Gabi mögé, és nagyon elment az eleje, el voltam foglalva, hogy visszaszerezzem a pozíciókat, Milan ezalatt eltávolodott. Többször is bemondták a köridőket, volt, hogy azonos tempóban haladtunk, de közeledni nem tudtam. Remélem a bajnokságon összejön az aranyérem, most főképp arra készülök, közben valószínűleg Szekszárdon is indulok.” – nyilatkozta a Palóc Cross ezüstérmese.

Elit férfi eredmény:

  1. Milan Barenyi (Svk) – KCK Oslany
  2. Buruczki Szilárd – Merida-Kőbánya TC
  3. Bátora Lukas (Svk)
  4. Gajdosik Stefan (Svk)
  5. Búr Zsolt – Bringabanda SC SWAT
  6. Fejes Gábor – Bátorfi AKTK

Elit női eredmény:

  1. Dósa Eszter – Vitalitás SE-Scott-Nutrixxion
  2. Módos Gabriella – Merida Maraton Team CST
  3. Zuzana Vojtasova (Svk) – CK BanskaBystrica

További eredmények: SuperCross4

Bővebben: II. SuperCross Sorozat – sajtóközlemény 09 – 2011. december 03. Szöveg: Kéri István ; Fotók: Babka Szabolcs

Milan Barenyi és Dósa Eszter a Palóc Cross győztesei

A szlovák Milan Barenyi (KCK Oslany) a tavalyi évhez hasonlóan idén is magabiztos versenyzéssel hódította el a Palóc Cross elit dobogójának csúcsát, mögötte Buruczki Szilárd (Merida – Kőbánya TC) érkezett célba, Búr Zsolt (Bringabanda SC – SWAT) az ötödik, Fejes Gábor (Team Bátorfi – AKTK) a hatodik pozícióban végzett. A hölgyek között a hazai pályán versenyző Dósa Eszter (Vitalitás SE – SCOTT – Nutrixxion) állhatott a dobogó tetejére, Módos Gabriella (Merida Maraton Team – CST) és Zuzana Vojtasová (CK Banská Bystrica) előtt.

Újfent meghaladta a nevezők száma a bűvös százas határt a mai napon Balassagyarmaton, a SuperCross Sorozat második állomásán – az összesen 108 nevező között 15 szlovák krosszos is rajthoz állt. Annak ellenére is nagy volt a versenyzési kedv, hogy az időjósok igazán borús időt prognosztizáltak, aminek a „sűrűje” aztán végül csak az eredményhirdetés után szakadt alá az égből. Bár egy tény és való: a tavalyi itteni eseménynél még így is jobb időjárási körülmények fogadták a versenyzőket – pláne öröm volt ez a szervezőknek, akiknek ezúttal szerencsére nem kellett napokon keresztül havat lapátolni a nyomvonalról.

A megszokottak szerint elsőként a legifjabbak és a master 3-as férfi korcsoport képviselői indultak neki a nyomvonalnak, mely egy szimpla akadállyal „bonyolított” futós szekciót és egy dupla akadályt tartalmazott. A „menetrenden” senki nem lepődött meg, a férfi U17-es titánok vették kezükbe az irányítást a háromkörös futamon. Az abszolút elsőséget ezen kategória győztese, Kristián Zimány (MSK Ziar Nad Hronom) szerezte meg. A férfi master 3-asoknál nagyot borult a papírforma, hiszen az előző két futamon győztes salgótarjáni Huszár László (Karbona) ezúttal „csak” harmadik lett. A kategóriagyőzelmet – idén először – Szalontay András (Merida Maraton Team – CST) szerezte meg, tíz másodperccel az eddig egy győzelemmel és immáron három második helyezéssel rendelkező Zsingor Attila (Blue Scorpions) előtt.

A középső rajtban Kazincbarcika után ismét a master 2-be felnevező Longauer Ladislav (CK Banská Bystrica) jelenléte borzolta a kedélyeket, hiszen a bőven master 3-as korú (1950-es születésű!) kerékpáros méltó ellenfele „fiatalabb” versenytársainak is. Ahogyan Ózdon is körvonalazódott már, a korcsoport „eleje” igencsak besűrűsödni látszik, sok hasonló képességű krosszos gyűlt össze ebben az évben ezen kategória élmezőnyében. Ehhez hűen a verseny első felében szinte követhetetlen volt a nézők számára, hogy éppen ki, hányadik pozícióban is teker az első 6 – 8 pozícióban. A végére aztán letisztult a kép, Longauer szinte együtt kezdte meg a záró kört Terbe Dezsővel (Ózdi KE), végül előbbi haladt át elsőként a célvonalon.

A juniorok között is ismerős jeleneteknek lehettünk szemtanúi, a balassagyarmati Rózsa Balázs (KSI Schwinn – Csepel SE) – Szalontay Bence (Merida Maraton Team – CST) – Mellau Adám (Bringabanda SC) megszokottan éllovas hármas, ezúttal Canecky Sebastian (CK ZP Sport Podbrezová) „társult taggal” kiegészülve meccselt egymással. Nagy meglepetés aztán ezúttal sem született, hiszen a negyedik futamot is Rózsa Balázs nyerte a kategóriában, Szalontay és Canecky előtt.

A hölgyeknél a hazai pályán versenyző Dósa Eszter (Vitalitás SE – SCOTT – Nutrixxion), Módos Gabriella (Merida Maraton Team – CST) és Zuzana Vojtasová (CK Banská Bystrica) az első két körről még lényegében együtt érkezett vissza a rajt-cél területre, a verseny felénél azonban Dósa már egyértelműen jelezte, hogy ezúttal sem hajlandó átengedi senkinek a dobogó legfelső fokát. Ennek szellemében végül Módos előtt mintegy 40 másodperccel, Vojtasová előtt pedig szűk két perccel ért célba.

A várva várt 13 órai rajtban ismét népes mezőny gyűlt össze, a három kategória résztvevői összesen 54-en vágtak neki a kilenc körös futamnak. A hobbi férfi felnőtteknél az eddigi három futam győztesen, Tóth András (VKE – Nelson) ezúttal „csak” kereken a verseny feléig tudta tartani a vezető pozíciót, az ötödik körről már a Pálmai Zsolt (Hotel Yacht Klub KSE) – Szécsi Tamás (Bringabanda SC) páros érkezett az élen, a dobogó harmadik pozíciójára taszítva az eddig verhetetlen ellenfelet. Az utolsó kört együtt kezdő éllovas párosból aztán Pálmai került ki elsőként – ahogyan a számmisztika törvényei kívánták, hiszen az eddigi futamokon egy harmadik, majd egy második pozíciót sikerült begyűjtenie, most megvan első is.

A mastereknél mindenki arra volt kíváncsi, hogy a Vinczeffy Zsolt (Footstrong) távollétében, Ózdon diadalmaskodó Dr. Bakos Gergő (Salgótarjáni HKE) vajon mennyire tudja majd tartani a lépést most már jelen lévő ellenfelével. Előbbi a harmadik körben robbantott és távolodott el Bakostól, amely felállás aztán változás nélkül jelentette a későbbi végeredményt is, harmadikként a masterek közé „visszanevező” Cser Gábor (Alpinbike Team Giant) ért célba.

Az elit futamban Milan Barenyi (KCK Oslany) rögtön az élre állt és lényegében már az első kör végén tíz másodperc előnnyel rendelkezett a leggyorsabb üldözőkkel szemben is. Voltak pedig néhányan mögötte, hiszen lényegében egy sorba tömörülve haladt a verseny első köreiben Buruczki (Merida – Kőbánya TC), Bátora (OUTSITERZ NOVATEC Bratislava), Gajdosík (BIKE PRO s.r.o. Banská Bystrica), Búr (Bringabanda SC – SWAT) és Fejes (Team Bátorfi – AKTK), míg mögöttük egy hasonló méretű szünet után a balassagyarmati különítmény robogott: Béla Attila (LTV Merida Racing), Reitinger (Vitalitás SE), Fenyvesi (Bringabanda SC – SWAT) összeállításban. Mint utóbb kiderült, Barenyi egyetlen kihívója Buruczki Szilárd lehetett volna esetlegesen, ő azonban egy rosszul elkapott rajtot követően a fenti sor legvégén kezdte meg a körözést, amíg pedig előre verekedte magát a saját során, Barenyi már árkon-bokron túl járt – bár vélhetően optimálisabb forgatókönyv esetén sem lett volna nagyobb esélye a győzelemre. A világranglista 101. helyén tanyázó szlovák versenyző első 8 körét 8 másodperces szórásban teljesítette, aztán a befutóra még kicsit ráerősített, hogy a leggyorsabb kört hajtva nyerje meg a Palóc Cross-t. Buruczki másodikként ért célba, végig ott „ólálkodott” mögötte a harmadik helyezett Bárota és a negyedik Gajdosík, majd Ózdhoz hasonlóan aztán ismét Búr Zsolt következett Fejes Gábor előtt.

A SuperCross Sorozat következő, szezonzáró futamát a Guriga Bringa Kerekegyháza SE rendezi, 2012. január 8-án, vasárnap. A versenyig sem maradnak a SuperCross nyomon követői olvasnivaló nélkül, decemberben áttekintjük, hogy egy-egy kategóriában milyen „harcokra” számíthatunk még az összetett helyezésekért. A soron következő futam kiírása elérhető a www.supercross.hu honlapon.

II. SuperCross Sorozat – sajtóközlemény 09 – 2011. december 03.

Szöveg: Kéri István ; Fotók: Babka Szabolcs

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.