fbpx

Az MTB sport elitjében: SVS Pro Team évértékelő

Véget ért az idei versenyszezon a Waberer’s Areus MTB Team számára. Fontos esztendő volt, hiszen az olimpiai kvótafutás szempontjából kritikus volt a jó eredmények szállítása. A csapat két olimpiai kvótafutója – Juhász Zsolt és Parti András – az idén is kitett magáért. Hazai és nemzetközi versenyeken szerzett győzelmeiknek, valamint remek világkupa szerepléseiknek köszönhetően elérhető távolságba került az olimpiai kvótát érő helyezésünk, amire – hasonlóan sikeres tavasz után, mint az idei – ismét nagy eséllyel pályázunk.

waberers_XCO bajnoki dobogó 2015 - VanikFoto

„Változatos év volt az idei. Voltak olyan pillanatok, melyeket szívesen feledek, de szerencsére sok olyan dolog is történt, melyekre még sokáig emlékezni szeretnék. A csapat ismét fejlődött. Jelenleg a 27. helyen vagyunk a világranglistán, így mondhatni jól állunk az olimpiai kvalifikációval is. Óriási áldozatokat hoz a csapat azért, hogy meglegyen a kvóta. Májusig még sok pontot kell gyűjteniük a fiúknak, de elérhető távolságban vagyunk a kijutó helyhez. A 2016-os versenyszezont is korán kezdjük és jövőre még több jó eredménnyel fogjuk megörvendeztetni a szurkolóinkat.” – értékelte az évet Bogár Gábor a csapat mentora és kapitánya.

Bogár Gábor

Bogár Gábor

Parti András: „Elég nehéz évem volt. A szokásosnál sokkal több problémával állított szembe az élet, pedig jól sikerült a téli felkészülésem. Tavasszal sajnos beleszaladtam egy kisebb betegségbe, ami az első pár versenyen meg is látszódott. Mire igazán kezdtem rendbe jönni, eltörtem a vállamat, illetve, kb. ezzel egy időben édesanyám is kórházba került majdnem 5 hétre.

Parti András és Juhász Zsolt

Parti András és Juhász Zsolt

A “visszatérés” után sem ment minden tökéletesen. A második versenyemen, a Nove Mesto világkupán összeszedtem egy gyomorrontást. Ezt is majdnem két hét volt mire kihevertem. Utána rögtön nyertem egy C1-es versenyt Horvátországban, ami azért sokat segített, hogy visszanyerjem az önbizalmamat. Ezt követően kissé hullámzó volt a teljesítményem. Nagyon örülök, hogy az egyik legnagyobb célomat azért sikerült megvalósítanom; megvédtem az olimpiai krossz bajnoki címemet. Sajnos a világbajnokságon egy technikai probléma miatt nem volt esélyem bizonyítani. A szezon vége felé azért már sokkal jobb formában éreztem magamat. Az utolsó 3-4 versenyen végre kezdett kijönni a formám. Sikerült még elég sok és értékes világranglista pontot szereznem, amivel kicsit kompenzáltam a tavaszi kihagyásomat. Köszönettel tartozom a csapatomnak, az edzőmnek, Szöllőssy Istvánnak, a mentális felkészítésért Klopfer Csabának és persze a családomnak, barátaimnak és mindenki másnak, aki segített ebben a kissé nehézkes versenyszezonban. Jövőre bízom benne, hogy a szerencse is mellém áll majd. Első körben a legfontosabb célom megszerezni az olimpiai kvótát, majd a részvételt is!”

Juhász Zsolt

Juhász Zsolt

Juhász Zsolt: „Ezt az évet minden szempontból egy teszt évnek szántam. Bár az eredményeimben igen nagy hullámok voltak, összességében elmondhatom, hogy felülmúltam az elképzeléseimet. Teszt volt az Európa Játékokon való részvételem Bakuban, a szezonba beiktatott több verseny és a több edzés is, amely mentálisan is próbára tett. Ezek azt gondolom, hogy a jövőre nézve sokat fognak javítani a teljesítményemen. A több napos Andalúcia Bike race-el kezdődött meg a szezonom. Nagyon élveztem azt a versenyt, az erőm is rendben volt és a nyomvonal is tökéletesen feküdt számomra. Semmiképpen sem szeretném kihagyni jövőre sem a viadalt. Ezután sajnos több megbetegedésem is volt, amelyek nagyobb odafigyeléssel talán elkerülhetőek lettek volna. Az év közben kezdett célomként kirajzolódni, hogy több UCI pontot gyűjtsek egy szezon alatt, mint eddig bárki Magyarországon. Ha jól néztem utána és számoltam, ez sikerült is, mivel 560 UCI pontot gyűjtöttem össze. Ennyi pontot egy szezon alatt még nem gyűjtött korábban felnőtt férfi magyar versenyző. Erre különösen büszke vagyok. Összességében elégedett vagyok az idei teljesítményemmel. Ha visszatekintek a legnagyobb versenyekre, elmondhatom, hogy legjobb magyarként végeztem az Európa Játékokon, az Európa Bajnokságon és a világbajnokságon is. Még ha több is lett volna bennem egyik-másik világversenyen, összességében nem panaszkodom. Azt hiszem a jövő évi célom egyértelmű, de szeretnék jól szerepelni a világkupákon is.”

waberers_juhasz_parti-640x547

Mindenképpen kiemelendő Vigh Zoltán idei teljesítménye is, aki harmadik legjobb magyar versenyzőként szintén bőven kivette részét a pontgyűjtögetésből.

Vigh Zoltán – „Az év első fele nehezen indult számomra egy betegség miatt, de aztán egyre jobb formába lendültem. A rengeteg versenynek és jó eredményeimnek köszönhetően sikerült bekerülnöm harmadik számú olimpiai kvótafutónak, aminek nagyon örülök. Az XCO futamok mellett, azért a fő számomban, maratonon is indultam. A 4 Top Maratonból 3-at sikerült megnyernem. Hosszú idő után sikerült újra versenyt nyernem, ami nagyon jó érzés. Talán egy kis üröm az örömben, hogy pont a legfontosabb fordulót, az országos bajnokságot nem sikerült megnyernem, de jövőre újra próbálkozom. A következő idény első fele az olimpiai kvalifikációról fog szólni, hogy minél több ponttal segítsem Andrist és Zsoltit. Ezt követően a tervek szerint visszatér minden a normális kerékvágásba és ismét a maratonokra fogok csak koncentrálni.”

Vígh Zoltán

Vígh Zoltán

Vigh Zoltán mellett a csapat másik maratonistája, Szatmáry András a szezon második felétől folyamatosan betegeskedett, ezért több hónapot is kihagyni kényszerült. A csapat legfiatalabb versenyzője az eliminátor országos bajnok Csielka Márk az idei évben befejezte profi versenyzői karrierjét. A jövőben háttérfeladatokat lát majd el a csapatnál.

Csielka Márk

Csielka Márk

Az októberi rövid pihenő után a csapat tagjai ismét munkába álltak. Szintén kiemelten fontos időszak következik, hiszen az olimpia közeledtével az alapos, precíz alapozás kritikusan fontos lehet a fő célok eléréséhez.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.