Kevin Livingston vezet a sárga trikós Armstrongnak 1999-ben: 1992 óta együtt hajtottak, a hála jeléül 2001-ben menesztés…
Tyler Hamilton és Daniel Coyle könyve a profi kerékpársportban folytatott szisztematikus doppingolás eseményeit dolgozza fel 1996-tól 2004-ig. Sorozatunk végigveszi a könyv fontosabb mozzanatait, lehetővé téve, hogy a jelenleg folyó doppingbotrányt, illetve a profi kerékpársport ebből következő átalakulását az olvasó jobban átlássa, megértse. Az előző részben Lance Armstrong megnyerte a Tour de France 2000-es kiadását, de a Postal-gépezet olajozott működésébe kavicsot szórt Pantani sértődött, ésszerűtlen attakja. Egy rossz időben és helyzetben adott „szakaszajándék” majdnem Lance összetett sikerébe került. A csapatnak hegyi erősítésre lesz szüksége az elkövetkezőkben – állapította meg Bruyneel és Armsrtong, majd sebtében megkezdődött a „munkaerő-átszervezés”…
„A Tour-győzelmet követő ünnepségek után pár héttel Lance-szel edzettem a Nizza körüli hegyekben, beszélgetésük közben mellesleg megemlítette, hogy Kevin [Livingston] megkereste Johant egy kétéves szerződésajánlattal, amelyben fizetésemelést kért.
Két bombasiker Tour után hullanak az amerikai segítők…
’Nem tudom mi a f***t gondol magáról ez a Kevin, azt hiszi, hogy neki bármit szabad. Szart kap, nem pénz!’ – kommentálta az esetet Lance. Megállt bennem az ütő. Most tényleg a csapattársunkról, Kevin Livingstonról beszélt, aki önfeláldozóan hajtotta végéig a két előző Tourt, amikor könnyedén dobogós helyezése is lehetett volna? Ez az a Kevin, aki a Motorolában Lance legjobb barátja volt, az egyetlen, aki folyamatosan látogatta betegsége alatt a korházban?” (p. 245)
Livingston és Armstrong együtt edz a rövid Cofidis-korszakban, majdan két évig a texasi korházi ágya mellett alkotnak csapatot…
„Két héttel később ugyanígy edzésen voltam Lance-szel, beszélgettünk erről-arról, majd egyszer csak megemlíti, hogy Frankie Andreu is jelentős fizetésemelést kért 2001-re. ’Ezek a szemetek mind pénz akarnak! Szart kapnak, nem pénzt’ – folytatta Lance. Ha Lance akar valamit, a csapat azonnal megvalósítja: ha Kevin vagy Frankie kér… De itt egyértelmű volt, hogy valami más is van a dolog mögött. […] Sem Kevin, sem Frankie nem kapott szerződést 2001-re, Livingston jogos sértődöttségében a Telekomhoz szerződött, ahol Ullrich segítője lett. Jó nagy pofon volt ez Lance-nek, aki úgy kommentálta a lépést, mintha Norman Schwazkopf tábornok [az Öböl-háború hadművelet parancsnoka] a kommunista kínai hadseregbe vállalna munkát. Frankie pedig visszavonult, nem akart más csapatba beilleszkedni, miután 4 éven át segítette Lance-t a Motorolában, majd 3 évig a Postalban húzta az igát.” (pp. 246-247)
Kevin és Lance 2000-ben…
A két meghatározó amerikai segítő utódait Johan Bruyneel valójában már a szerződésajánlatok kézhez vétele előtt kinézte magának: a Kelmés Roberto Heras-szal, csapattársával Chechu Rubierával, illetve a kolumbiai Victor Hugo Peñával – a később elhíresült „Spanyol Amadával” – már a Tour-t követő héten folytak a tárgyalások. A jelenlegi Garmin ProTour csapat szakvezetője, az 1999-es Tour egyik meghatározó „postás” katonája, Jonathan Vaughters, már nem is kért szerződést, mivel a francia Cofidishoz igazolt. Biztos források szerint ott csak egyetlen feltételt szabott: nem akar szisztematikusan doppingolni, még ha ez alacsonyabb fizetéssel is jár, mint amit Lance mellett élvezett. Tehát nemcsak a versenyzők, hanem a csapat is vérfrissítést kapott a következő szezonra.
Roberto Heras és a “Spanyol armada” másik két illusztris tagja lett Livingston, Andreu és Vaughters utódja…
De hogy ne legyen a felkészülés olyan problémamentes és egyszerű, a francia tévében megjelent egy videofelvétel, amelyben a U.S. Postal masszőr, Jeff Spencer éppen egy csomagot dob a kukába, majd miután elmegy, a riporter kitúrja a szemetet, kibontja, és egy jó adag elhasznált Actovegin ampulla és fecskendő kerül elő. Az eset kapcsán a francia rendőrség vizsgálatot indít, és az egész sportvilág erről az ügyről beszél…
„Valójában már az 1999-es Tour-on is használtunk Actovegint, főleg azok a csapattársak, akik nem tudtak EPO-hoz jutni. Del Moral szerint az Actovegin fokozza az oxigénszállítást, doppingteszten nem kimutatható, de a tiltólistán természetesen szerepel. […] Lance és Bruyneel ismét jól kezelte a kényes helyzetet, azonnal támadásba mentek át, a francia tévécsatornát mindennel megvádolták. Ezzel párhuzamosan legyártották a magyarázatot is: az egyik csapatszerelő, Julien DeVriese, cukorbeteg, az ő szemetét dobta el Spencer. Lance még – jól begyakorolva – a tévében ’Activo-valaminek’ nevezte a kérdéses gyógyszert, mintha fogalma sem lenne, hogy milyen cuccról van szó.” (pp. 248-249)
Livingston 2001 tavaszán már Ullrich oldalán…
A botrány aztán szépen elcsitult, az amerikai támogatók és a média tett róla, hogy a francia kollégák ne üssék tovább a vasat, vagy inkább a forró pitét. Ellenben a botrány folyománya volt, hogy a franciák egyre kevésbé örültek annak, hogy Armstrong Nizzában él és edz. „Elegem van a ki****ott franciákból, eladom a házat!” – fakadt ki a telefonba. Megkérdezte, hogy szerintem hova lehetne menni, amire én rögtön kedvenc európai városomat, a középkori spanyol Gironát említettem. Ott éltem, mielőtt Lance-hez költöztem, gyönyörű hely, tökéletes időjárás, klassz kaja, fél tucat jó fej amerikai kerékpárversenyző, és nem utolsósorban sokkal liberálisabb hozzáállás a doppingkérdéshez, mint Franciaországban. A döntés öt perc alatt megszületett. Valójában már csak ketten költöztünk, mivel Kevin és Frankie kiesett a kismaccsból […]” (p. 249)
Girona tényleg varázslatosan szép városka…
Spanyolországban a média egyáltalán nem foglalkozott a kerékpárosok doppingolásával, a rendőrség pedig még a napnál is világosabb helyzetekben is szemet hunyt a probléma felett. Egyedül a WADA- ellenőrzésekre lehetett számítani.
Kevin és Tyler 2000 őszén – utoljára egy csapatban…
„Az ellenőrök között itt is több spanyol volt, emlékszem egy barcelonai fickóra, aki a látogatás előtt mindig odatelefonált, nehogy feleslegesen utazzon Gironába.” (p. 257) Hamilton elmondása szerint az ellenőrzés rendszere köszönő viszonyban sem volt egy valódi doppingteszttel, inkább volt egyfajta intelligenciateszt, amely azt mérte, hogy a versenyző képes-e kiszámolni, hogy mikor szedhet szert, és mikor nem:
„Ha volt nálad óra, mobiltelefon, hematokritszám-ellenőrző, illetve tisztába voltál azzal, hogy az adott szer mennyi ideig mutatható ki a szervezetben, akkor a lebukásveszély még teljes adagolás során is elenyésző volt. […] 2000-től valamelyest megszigorították a rendszert, rögtön jelentkeztem az önkéntes USADA-programba, amely még több ellenőrzéssel, az értékek összehasonlításával próbálta tisztábbá tenni a sportot. Így bekerülhettem az olimpiai csapatba, és nem mellesleg a gyanú árnyékát is elkerültem. Kicsit több odafigyelést igényelt, de ugyanúgy kijátszható volt, mint a sima WADA-protokol. […] Az ellenőrzések blokkokban történtek, tehát volt egy riasztórendszerünk, és ha valakit meglátogatott a USADA, akkor az rögtön értesítette a többieket. Na, ezért fontos, hogy mindig legyen nálad mobiltelefon! Ha éppen ’töltött’ voltam, akkor jött a sótabletta és a több liter folyadék. Ha egy-két órán belül szólt volna csengő, sötét, üres lakás várta az ellenőröket. […] Arra az esetre, ha te lennél az első ellenőrzött, ott volt a feleség vagy barátnő, aki kimentett. Velem ez szerencsére mindössze egyszer esett meg.” (pp. 253-255)
Dél-Spanyolországban egész évben jó időjárásban, szép tájakon, médiafelhajtás és többé-kevésbé doppingellenőrzés nélkül lehet tengetni a profi kerékpáros életet…
„Bizonyos szerek esetében nem is a jó időzítés volt a megfelelő módszer. Egyszerűen orvosi receptet kértünk egy bizonyos nem létező betegség kúrálására. […] Már csak arra kellett figyelni, hogy az ellenőrök azon keresztkérdésére, hogy javul-e a bal térd, ne mondjunk igent, hanem helyesbítsünk, hogy a jobb térdszalag van begyulladva.” (p. 256)
A világhíres golfozó, Tiger Woods is Actoveginnel bukott meg…
A spanyolországi letelepedésnek a másik nagy előnye a mediterrán napirend volt. A hispánok ugyebár nem kelnek korán, este pedig mindenki a családdal van, amikor nem illik zavarni. Az éjszakai pihenés is szent, tehát a nap fele garantáltan lebukásmenetes. A legtöbb kerékpáros este töltötte fel magát, amely reggelre már ki is ürült a szervezetből. „2000-ben már nem a régebbi módszerrel adagoltuk az EPO-t, hanem a Ferrari doktor által kidolgozott mikrodózisokban fecskendeztük be. A röhej az egészben az, hogy a WADA egy éven át megfeszített tempóban dolgozott az EPO-teszten [hogy kész legyen az olimpiai játékokra], Ferrarinak pedig mindössze öt percre volt szüksége, hogy egy cetlin kiszámolja, hogy mekkora adagok még kimutathatatlanok. […] A régebben három-négynaponta bejuttatott 2000 egység helyett minden este egyenesen a vénába juttattunk 400-500 egységet, amely reggel 7-re már messze a határérték alatti tesztet eredményezett. […] Itt ismét előnyben volt Lance, akinek akkora erei vannak, mint egy főnyomócső, akár vakon is végezhette az adagolást: ellenbe nekem nagyon pontosan kellett szúrni, mivel ha az EPO a bőr alá is kerül, lassabban szívódik fel, és tovább kimutatható.” (pp. 257-258)
A csapategység megbomlott, ellenben a doppingolás továbbra is szervezetten folyt…
A tesztoszteron-használat is korszerűsödött: a „postások” 2000-ben már nem pirula formában szedték, hanem a hasra helyezett tapasszal dolgoztak, amely este néhány óra alatt felszívódik, nem marad az emésztőrendszerben, így reggelre már kimutathatatlan. Csak arra kellett figyelni, hogy lefekvés előtt leszedje a versenyző. „Egyszer esett meg velem, hogy egy vendégség után pár pohár bortól kissé megszédülten gyorsan lefeküdtem, és elfeledkeztem a tapaszról, amely éjszaka tovább dolgozott. Ha akkor reggel 7-kor csöngetett volna egy ellenőr, tényleg bajban lettem volna.” (p. 260)
2001 tavaszán ismét elkezdődött a felkészülési verseny a vetélytársakkal. Pantani mély depresszióba esett, így közvetlen veszélyt már nem jelentett, ellenben Ullrich egy híres spanyol orvoshoz, Eufemiano Fuenteshez igazolt. Tavaszra egy új EPO-tesztet is beharangoztak, de ezzel párhuzamosan megjelent egy újabb EPO-változat, amelyre még nem egyáltalán nem létezett teszt. A fegyverkezési versenyben a „csodaorvosok” folyamatosan egy lépéssel az ellenőrök előtt jártak…
A sorozat első rész itt olvasható, a második rész, a harmadik rész, a negyedik rész, az ötödik rész, a hatodik rész, a hetedik rész…
Forrás: Tyler Hamilton, Daniel Coyle – The Secret Race, Ebook edition, Mobi-formátum
Képanyag: archív
