A BalatonBIKE365 útvonalai közül most a felvidékről mutatunk be egy hegyikerékpáros túrát, melyet kiegészítettünk egy hurokkal azok kedvéért, akiknek 50 kilométer környéki táv meg sem kottyan terepen.
A BalatonBIKE365 oldal és applikáció különböző szinten kerékpározóknak kínál útvonalakat. A családosok, kezdők, vagy akár az amatőr sportolók is találhatnak kedvükre való túrákat, ahol végignavigál az app. A projekt, illetve a webes felület azonban nem áll meg itt, hiszen több nyelven megad szinte minden más segítséget is, ami a balatoni kerékpározáshoz szükséges. Legyen az szálláshelyek, látványosságok keresése, vagy éppen kapcsolódó közlekedési információk. És a végére hagyva a legjobbat: az útvonalakat ki is táblázták fizikailag, jól láthatóan, kellő gyakorisággal.
A Bikemagon bemutatott lehetőségek közül inkább a mountain bike túrákra koncentrálunk, de friss hír, hogy hamarosan edzésre alkalmas országúti körök is felkerülnek a honlapra, amivel szinte teljes lesz a választható útvonalak spektruma. Most egy 25 kilométer hosszú, több mint 500 m szintet tartalmazó hegyikerékpáros kört vettünk alapul, ami a BB365 honlapon IDE KATTINVA tekinthető meg és olvasható el róla minden fontos információ. A táv ne tévesszen meg senkit, ugyanis kimondottan nehéz mászások is vannak benne, amihez már elengedhetetlen a jó kondi és a terepen szerzett rutin.
Az alapkört ismerve úgy gondoltuk, ha már eleve jó kondiban lévő, rutinosabb bringások választják ezt a montis útvonalat, akkor nyugodtan növelhető a táv és egy-két érdekes látványossággal is lehet gazdagabb a program. Ezért Csopak és Felsőörs irányába megtoldottuk Királykútig, ahonnan a Noszlopy Gáspár kilátó a következő állomás, majd Hidegkút irányából csatlakozunk rá az eredeti BB365-körre. Nyilván így megmarad a választás lehetősége, akinek a rövidebb táv szimpatikusabb, hagyja figyelmen kívül az első hurkot.
Bárhogyan is döntünk, ennek a túraútvonalnak talán a sokszor látható, ritka szép balatoni panoráma adja legfőbb jellegzetességét, a szőlők közül, vagy a kilátóból emlékezetes fotók készíthetők. Szokták mondani az északiak a déli partra, hogy egy igazán jó dolog van benne: lehet látni messziről az északi tájat… Ebbe most ne is menjünk bele, ami fontosabb, hogy a Füred fölötti hegyekről csodás látványt nyújt a tó a félszigettel, hasonló sehol máshol nincs a Balaton körül. Készítettünk egy kiegészítő GPX-et a BalatonBIKE 365 körhöz, ez alapján kezdjük a túrát.
Az útvonal:
A körforgalomnál lévő Spar-parkolóból (vagy kinek hogyan tetszik, a savanyúvíz forrástól kezdjük a túrát, ahonnan felmegyünk Balatonfüred óvárosáig, az Arácsi útig. Aki ilyen szintű terepen tervez 50 kilométert tekerni, azt kevésbé fogja zavarni az autóforgalom, mint a part menti bringautak nyüzsgése. Bemelegítésképpen mehetünk a Füredi úton Csopakig, vagy már korábban felkanyarodhatunk a BB365 hálózat 242 számú útvonalára. Bárhogy is döntünk, jobbra nézve többször is elénk tárul a Balaton látványa. Csopak után hosszú időre letérünk az aszfaltról és a BB365 hálózat 247 piros jelzésű földútján megyünk tovább. Felsőörs magasságában egyébként ezt követve tehetünk egy kitérőt Királykútig, ami egy szép pihenőhely, asztalokkal, padokkal.
A BB365 247 jelzést elhagyva a helyismerettel nem rendelkezők bízzák magukat egy rövid időre a GPS-re, majd nemsokára könnyedén követhetik akár a zöld jelzést is Hidegkút irányába. Hidegkút előtt azonban újabb kis kitérőt jelent a Noszlopy Gáspár kilátó, ahonnan a teljes Balatonpart belátható. Hidegkutat csak érintjük, lekanyarodunk balra, ahol már szintén van BB365 jelzés, a 245 piros. A GPS tracket mi úgy rajzoltuk, hogy a piros 243-ba csatlakozzunk be, ami már része a cikkünkben is ajánlott „Balatonfüredi erdő mountain bike-kal” túrának.
A BB365 oldalon részletes leírás olvasható a túráról, így ezt nem ismételnénk, viszont fontosak lehetnek az esetleges rövidítések, átkötések. A legfontosabb ilyen akkor adódik, miután elhagyjuk a régi Papok Borozóját (most Picitmás Étterem), és a Gellát megkerülve elérjük a széles utat és a BB365 jelzés szerint jobbra kéne mennünk, megkerülve a Cseri-kastélyt. Sáros időben érdemes itt rövidíteni, mert később az erdőből visszakanyarodva Szőlős felé érhetnek meglepetések egybefüggő sáros szakaszok formájában. Itt követhetjük a széles utat balra, ahonnan később adja magát egy újabb balos, és csodálatos panorámát nyújtó szórtkavicsos úton ereszkedhetünk le a pincék között Szőlős felé.
Balatonszőlősön mindenképpen érdemes megállni egy kávéra, fröccsre vagy akár ebédelni a Szőlősi Kocsmában (a nyitvatartásra figyeljünk, mert csak csütörtöktől-vasárnapig van nyitva, hamarosan talán szerdán is), utána tulajdonképpen már csak visszagurulunk Füredre. Aki sok látványosságra vágyik, és még mindig nem fáradt el, Tihany felé is befejezheti a túrát, ebben az esetben rengeteg további program közül választhat.
Kinek ajánljuk?
A Felsőörs felé tett kitérővel nagyjából 50 kilométeresre duzzad a túra és közel 1000 m szintet gyűjtünk, ehhez fizikailag és technikailag is felkészültnek kell lenni. Egyébként az eredeti, 25 kilométeres BB365 útvonal (526 m szinttel) is tartalmaz kimondottan meredek részeket, ezért az elektromos rásegítéses mountain bike használatát is érdemes megfontolni. Rásegítéssel, vagy sem, hegyikerékpárt válasszunk, nyilván be lehet adni gravel bike-kal is az útvonalat, de kevesebben vannak, akiknek úgy komfortos lesz.
Látványosságok:
Balatonfüred: A Balaton északi partjának fővárosa az egyik legnépszerűbb üdülőhely Magyarországon, sok külföldi turistával és ehhez igazított árakkal. Nyilván adja magát kiegészítő programként a strandolás, vitorlázás és ami bringával is kényelmesen befutható: egy jó fagylaltozás. Óriási a felhozatal cukrászdából, fagyizóból, nem könnyű a választás. A Bagamériben (Kisfaludy u. 2.) és a Bergmann Cukrászdában (Zsigmond u. 1.) biztosan nem csalódunk majd. Ha számít a tóparti környezet az egyik legismertebb Korzó Fagyizót (Zákonyi utca 4.) ajánljuk, ha pedig távolabbra is elkalandozunk, az Arácsi Cukrászda (Arácsi út 132.) is jó választás.
Tihany: A Tihanyi Bencés Apátság (ha végre elkészül a felújítás) és a Barátlakások maradandó kulturális élményt jelentenek, majd felsétálhatunk a Echo-dombra kipróbálni, hogy valóban működik-e a legendás Tihanyi-visszhang. Tihanyban a belső tó környéke remek hely egy kis lazuláshoz és érdemes betérni itt a Levendula Ház Látogatóközpontba is. Kis túlzással minden lila és visszaköszön a több évszázados múltra visszatekintő levendulatermesztés kultúrája. Ha már Balatonfüreden felsoroltuk a legjobb fagyizókat, Tihanyban se menjünk el a híres Levendula (Kossuth Lajos u. 31.) mellett, ahol kiváló a fagylalt és a berendezés is hangulatos. Még szebb hátteret ad és hasonlóan remek fagyit kínál az Erzsike Fagyizó (Pisky sétány 7.), itt a kötelező fényképeket is lesz idő elkészíteni. Ha pedig egy jó burgerre vágyunk, ajánljuk a mólón található Sport Terrace-t (Fürdőtelepi u. 1.).
További balatoni bringatúrák a BalatonBIKE365 oldalon: https://www.balatonbike365.hu
Akár egy napra mész, akár többre, vannak elengedhetetlen felszerelések, amiket jó ha magaddal viszel egy kerékpáros túrához. Egy kerékpáros táska mindig legyen nálad, ebbe kényelmesen el tudod pakolni a szerszámaidat, ha esetleg javítanod kellene valami apróságot útközben. Mindig legyen nálad lámpa, hiszen bármi történhet, ami miatt elhúzódhat a túrád és egyébként is a kötelező felszerelések egyike. Kulacsot mindig tarts magadnál, hiszen környezetbarát és kényelmesebb cipelni, mint a műanyag flakonokat.
A túraajánlat a Hervis támogatásával készült.